A Hallstatti-tó varázsa messze túlmutat az ismert szelfipont csillogásán.
A Salzkammergut varázslatos régiója, különösen a híres Hallstatti-tó lenyűgöző panorámájával, már sok magyar számára ismerős. Azonban sokan hajlamosak arra, hogy csatlakozzanak a több mint 1,3 millió turista tömegéhez, akik csupán a 700 méter hosszú parti sétányon tolongva készítenek néhány szelfit, majd sietve továbbállnak. Pedig ez a gyönyörű térség sokkal többet kínál, mint amennyit első pillantásra láthatunk. Egy nemrégiben tett bringatúránk, egy lenyűgöző fennsíki túránk és egy izgalmas via ferrátás kalandunk során felfedeztük a régió rejtett kincseit és csodáit, amelyek igazi élményt nyújtanak az aktív kikapcsolódás kedvelőinek.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer azon fogok tűnődni, milyen szél fúj a Segglyukzugból, de idén októberben a Dachstein-hegység krippensteini fennsíkján ez a szokatlan gondolat valóra vált. Be kell vallanom, bolond vagyok. És fázom. A lenyűgöző Dachstein északi oldalán, kétezer méter magasságban, a Heilbronner-túrakörút vége felé egy északnyugati légáramlat hozott magával egy kis szúrós hódarát a két kilométerre fekvő Arschlochwinkel irányából. Igen, ez a furcsa név a földrajzi térképen nem éppen a legszalonképesebb fordítás.
A legenda szerint a komikus név a 19. század vége felé keletkezett, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia földmérői először térképezték fel a Dachstein régiót. A földmérőknek a topográfiai jellemzők mellett a tájelemek nevét is fel kellett vinniük a térképre, ezért folyamatosan a helyieket kérdezgették. Ez annyira felbosszantotta az ottani pásztorokat, hogy mérgükben kitalálták ezt a szép elnevezést, amit a földmérők engedelmesen fel is rajzoltak a térképre. A monarchia földmérői egyébként elég idegesítőek lehettek, a dalmát Kornati-szigeteknél szintén hasonló okból nyerte el egy-egy sziget a Nagymama valaga (Babina Guzica) vagy a Lányfing (Prduša) nevet.
Miután felfedeztük a nemzetközi etimológiai világ rejtelmeit, térjünk vissza Bad Goisernbe, amely a Hallstatti-tó északi partján terül el, és ahová október elején érkeztünk. A nyugat felől érkező hidegfront alaposan kisöpörte a völgyből a nyár meleg leheletét, de ez minket nem tartott vissza attól, hogy bemelegítésként nekivágjunk a városka fölé emelkedő, 1278 méter magas Predigstuhl (Prédikálószék) csúcsának.
A kis túra ugyan nedves volt és ködös, a csúcskeresztnél nem is láttunk semmit, csak a vastag ködpárnát, de jólesett. Tiszta időben persze láttuk volna az egész várost a völgyben a tóval és a hegyek messzibe nyúló láncolatával, de most meg kellett elégednünk ennyivel.
Másnap egy ragyogóan tiszta reggel köszöntött ránk. Az eredeti tervünk szerint a Hallstatti-tó déli partján található Obertraunból indultunk volna, első lépésként felvonóval, majd a fennsík belső területein haladva, a Hallstatt-gleccser lábánál elhelyezkedő Simonyhüttéig. Innen terveztük, hogy másnap nekivágunk a 2720 méteres magasságban emelkedő Simonyschartának (Simony-csorbának).
Nem könnyű útvonal, de Friedrich Simony (1813-1896) magyar származású földrajztudós és alpesi felfedező tiszteletére megérte volna. Sajnos számításainkat keresztülhúzta többek között az első hó is, ami ebben a magashegyi régióban komolyabb felszerelés nélkül túl nagy kihívást jelentett volna.
A Krippenstein-csúcs (2108 m) alatt, a felvonó felső állomásánál indultunk neki egy kisebb körútnak a fennsíkon. Már itt, ilyen magasan is több helyen megfagyott az út, így 4-5 centiméter vastag hórétegben lépkedtünk. Mielőtt elrajtoltunk volna a kiválasztott 12 kilométeres Heilbronner Rundwanderweg körtúraösvényen, természetesen felkapaszkodtunk a 40 méterrel magasabb Krippensteinre egy kényelmesen kiépített sétányon. A csúcsot egy betonból készült Welterbespirale kilátó díszíti, ahonnan csodás panoráma nyílt. Nem mondanám, hogy a Simonyscharte szintjét elérné, de mivel már ott voltunk, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk. A Hallstatti-tó, madártávlatból nézve, igazán lenyűgöző látványt nyújtott!
A szűk környéket domináló csúcs, amely magyarul Etetőjászol-kő néven ismert, egykor gazdag legelőként és állattartási helyszínként szolgált. Napjainkra azonban a zöldellő táj eltűnt, és helyét egy varázslatos, holdfényes mészkőtáj vette át, amely szinte teljes egészében a Világörökség részét képezi. E fenséges táj különlegességét a Welterbespirale kilátó neve is tükrözi, ami a hely történelmi jelentőségére utal, még ha kissé darabosan is.
A csúcs és a felvonóállomás környékét elhagyva egyből megcsappant az őgyelgő turisták száma is. A szürkésfehér felhőpaplan plafonja olyan ezer méterrel lehetett fölöttünk, így látni engedte körben a hólepte fennsíkot és a Dachstein gerincének fennséges, közel háromezres csúcsait.
Szerencsére az időjárás kedvezett nekünk, nem fújt hideg szél, de a tájékoztató tábla láttán mégis csak egy borzongás futott végig rajtam: három óra múlva érhetjük el a túra végpontját, és addig az utolsó felvonó is elindul felfelé a völgyből, magunkra hagyva minket a magányos, kietlen tájon. Így hát úgy döntöttünk, hogy nekivágunk az útnak, és haladunk, a féltávnál pedig eldöntjük, hogy folytatjuk-e az utat vagy inkább visszafordulunk.
Baljós volt az útvonalunk neve is: a Heilbronner Rundwanderweg-et az útvonalon található Heilbronner-keresztről nevezték el, a keresztet pedig annak a néhány német, heilbronneri turistának az emlékére állították, akik a rossz idő miatt itt tévedtek el és fagytak halálra. Béke poraikra. A kereszttől nem messze egy hatalmas fémcápát is applikáltak az útra, ami azt hivatott szimbolizálni, hogy a hatalmas mészkőfennsík egyszer régen tengerfenék volt.
A Heilbronner-kereszt, amely a két pont között elvileg félúton helyezkedik el, meglepetésemre csak 50 perc elteltével tűnt fel az órám számlapján. Ez azt jelezte, hogy a két órás időkeretünkön belül szinte biztosan eljutunk a célunkhoz, azaz a felvonóhoz. Kényelmes, szellős tempóban haladtunk tovább a törpefenyőkkel szegélyezett völgyben. Végül sikerült elérnünk a felvonót, ahol a kezelő távolról figyelte lépteinket, valószínűleg azon tűnődve, hogy valóban őt keressük-e. Aznap nem sok utassal akadt dolga. A túrát végül két óra alatt teljesítettük, ami nyáron valószínűleg még gyorsabb lenne. Ez az útvonal különösen a családosoknak és az idősebb túrázóknak ideális választás. Ha pedig valaki megunta a síelést a közeli pályákon, a téli hótalpazásra is kifejezetten ajánlott ez a körút.
Másnap ismét kicsit taknyosabb idő várt ránk, de annyira nem, hogy zavarjon minket a Hallstatt-tavi bringaútunkon. Sajnos a tavat nem lehet teljesen körbebringázni, legalábbis a nyugati part alsó felén nem láttam jelölt bringautat. Ezért úgy döntöttünk, hogy Bad Goisernből legurulunk a tóig, végigcsorgunk a nyugati partján a Salzkammergutweg kerékpárúton Obertraunig, majd a tavat tápláló Traun folyó mellett fel egy állítólag gyönyörű erdei tavacskáig, a Koppenwinkelig.
A 36 kilométeres bringatúra igazán szép része a part menti szakasz, ami egészen közel fut a vízhez. Nagyrészt kisforgalmú műúton halad, néha meglepő meredekségű lejtőkkel-emelkedőkkel, szóval aki nem akar nagyokat nyögni, jobban teszi, ha elektromos bringára ül. Különösen érdekes az a párszáz méteres rész Obertraun előtt, ahol hely hiányában konzolra tették a bringautat, úgy suhanhatnak a biciklisek a vízfelszín felett. A kerékpárútról sokkal szebben tárul fel a túlparton fekvő Hallstatt, mint a nevezetes szelfipontról, amit a zajongva hömpölygő turistatömeg miatt nemrég konkrétan lepalánkoztak a feldühödött helyiek.
Obertraun varázslatos hangulatú mólója szívélyesen köszönti az érkező kerékpárosokat, miközben egy különös tóparti installáció is felhívja magára a figyelmet: egy fejjel lefelé álló faház, amely a tótükör játékosságát idézi meg. A furcsa építmény belsejében egy camera obscura vár, amely csodás módon tükrözi vissza a világot, mintha csak egy álomképet álmodna. Innen már csupán egy rövid, két kilométeres tekerés választ el minket a meredek hegyfalak által körülölelt Koppenwinkel tótól, amely hírnevéhez méltóan egy csendes és barátságos zugot kínál a látogatóknak.
Érdekes, hogy amúgy a kis tavat nem a közeli Traun folyó táplálja, hanem alulról kapja a vizet, amint az a néhány helyen feltörő buborékokból is sejthető. A 840 négyzetkilométeres Dachstein-fennsíkon ugyanis minden csepp eső vagy olvadékvíz sziklahasadékokban és víznyelőben tűnik el. A víz kanyargós ösvényeken vájja be magát a hegy belsejében található barlangokba, ahol oldhatatlan kőzetrétegek préselik át a felhalmozódott kavicson, és lesz belőle például ez a kis tavacska. Visszafelé ugyanezen az úton kerekeztünk, alaposan kiélvezve a nagy hegyek közé szorult Hallstatti-tó látványát.
A harmadik nap végén ismét egy különleges mozgásformát választottunk: az Elülső-Gosau-tóhoz (Vorderer Gosausee) autóztunk, ami 30 kilométerre található Bad Goisertől. Itt lehetőségünk nyílt, hogy kipróbáljuk a lélegzetelállító Laserer Alpine Via Ferrátát, amely közvetlenül a tófelszín fölött kanyarog. Ráadásul magával Herbert Lasererrel, a via ferráta útvonalának megálmodójával és hegyi vezetőjével vágtunk neki az izgalmas kalandnak.
Ahogy Herbert megfogalmazta, a pálya kialakítása során az első szakasz a tóparti út és a vízfelszín között elhelyezkedő, 6-8 méter magas, meredek sziklafalon halad keresztbe. Így szinte észrevétlenül, a gyanútlan sétálók lába alatt küzdöttünk a néha komoly kihívást jelentő (C nehézségű) via ferrata szakaszon. Kicsit elhamarkodottan, a karizmaimból merítve indultam neki az első etapnak, így a sétautat függőlegesen áthidaló Égi létránál (B/C) már izzadság csorgott a hátamon.
Pedig innen még jócskán kellett felfelé mászni egészen a kőtömbös dachsteini mészkőfal tetejéig, ahonnan szép kilátás nyílt a közeli Gosau-gleccserre és a Dachsteinre. Kissé lazítottam a tempón és inkább lábizomból toltam rugóztam fel magam. Így mire az ingó-bingó drótkötélhídhoz értünk, már egészen kipihentem a fáradtságot. Mire azonban a szűk egy órás mászás véget ért, rendesen éreztem minden tagomat. A via ferrata útvonalának rajza a nehézségi szakaszokkal itt nézhető meg. Könnyűnek tűnik, de megdolgoztatott minket.
Pihenés gyanánt egy frissítő radlerrel ültünk le a tóparti gasthof teraszára, miközben a szemünk a nyugodt vízfelszínen táncoló Gosaukamm impozáns, sárkányfogszerű sziklatornyain időzött. Az osztrákok számára, ha egy hegy vagy hegység neve "-kamm" végződéssel bír, az szinte mindig egy fésűszerűen tagolt, éles csúcsokból álló vonulatot jelöl. A Gosaukamm egyedülálló hegycsoport a Dachstein-hegység szívében, éppen a főcsúcs, a Hoher Dachstein nyugati oldalán található, falai meredeken merednek a tó mélyébe. Fenséges látványával búcsúztunk el ettől a csodás vidéktől, mielőtt nekivágtunk az öt és fél órás vezetésnek hazafelé.
Az útvonalak nagyítható túratérképen:
A cikk megírásához a Dachstein-Salzkammergut Idegenforgalmi Közösség támogatását élveztük. A szervezet vállalta újságírónk utazási költségeinek fedezését, azonban a tartalom szerkesztése során teljes mértékben megőriztük függetlenségünket, így a közölt anyagra semmilyen hatással nem volt.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
