A húsevő növény egyre inkább teret hódított, és lassan, de biztosan felfalta az embereket, akiket a kíváncsiság vagy a tudatlanság vezérelt a közelébe.
Szinte elképzelhetetlen, hogy egy 1960-as évekbeli film alapján készült 1982-es horror musical ma is képes megnevettetni bennünket. A Pesti Színházban Varró Dániel friss fordításában újraéledő Rémségek kicsiny boltja garantálja a mai korra jellemző, lendületes dialógusokat, valamint a hazai viszonyokra utaló csavaros utalásokat és fergeteges humort. A produkciót Novák Eszter állította színpadra, és a Vígszínház tehetséges művészei nemcsak énekelnek és táncolnak, hanem önfeledten merülnek el az egyre fokozódó őrület világában.
Egy különös, virágokkal teli világban a Rémségek kicsit boltja szereplői hirtelen egy globális, pontosabban virágméretű összeesküvés áldozataivá válnak. Eleinte szomorúan szemléljük őket, hiszen az üzletük nemcsak, hogy gyenge, de a virágüzletben alig akad vevő, aki betérne. Aztán Seymur, az egyik munkatárs, előáll egy titkos növénnyel, amelyről eddig csak a hátsó raktárban "mókolt". Amint a különös, tüskés virágot kirakják az ablakba, a csoda megtörténik: egy vevő hirtelen betoppan, és annyi virágot rendel, hogy az már a bolt határait is túllépi. Még a szemétből is kénytelenek néhány szálat előhalászni, hogy teljesíteni tudják a váratlan igényt. A boltnak e váratlan fellendülése mögött rejlő titkok felfedezése pedig izgalmas kalandra hív mindenkit.
A növény nem csupán fellendíti az üzletet, hanem hírnevet is biztosít Seymurnak, a kissé ügyetlen "botanikusnak". Megtudjuk, hogy az árva sorsú fiatalember egy árvaházból került a virágüzletbe, és még az általános iskolát sem tudta befejezni. Egy rádióinterjú keretében megosztja tapasztalatait, míg a Life magazin számára címlapfotót kér a különleges virágról. Hirtelen dől a pénz, Seymur pedig új ruhák vásárlásába kezd, ami talán egy lépés lehet ahhoz, hogy elnyerje a virágbolt másik munkatársát, Audreyt, akit az erőszakos fogorvos barátja tart fogva.
A fejlődés biztatóan halad, azonban a növény – amely kezdetben csupán néhány csepp vért igényelt a gondozója kezeiből – egyre inkább vágyik a táplálékra, és telhetetlenebbé válik. Kérni fogja a siker árát, és amíg azok az emberek, akik a főszereplőink számára zavaró tényezők, eltűnnek a gyomrában, talán észre sem vesszük, hogy a történet egy sötétebb ösvényre terelődik.
Ezen az úton azonban nem lehet megállni, ami jó volt addig, amíg pénz és hírnév termett, azt később sem lehet "lekapcsolni". Audrey II. - mert így nevezte el titkos szerelme után Seymur a növényt - nem nézi, ki esik neki áldozatul, ha egyszer éhes és megállíthatatlanul egyre többet kíván. Ezt nem tudja az a vállalkozó sem, aki kitalálja, hogy kis cserepekben fogja árulni az Audrey II-ről levágott hajtásokat Amerika-szerte - nem túlzás tehát azt állítani, hogy ezzel az egész emberiség veszélybe kerül.
A történet már 1960 óta, Roger Corman kisköltségvetésű, fekete-fehér filmjének megjelenése óta folyamatosan rettegésben tartja és egyben szórakoztatja a közönséget. Az alapjául szolgáló filmre épülő, 1982-ben színpadra állított horror musical paródia azonban új magasságokba emelte a műfajt, rekordokat döntögetve az Off-Broadway színpadán, majd a világ minden tájára eljutott. Most, negyven év elteltével, Varró Dániel friss fordításának köszönhetően újra visszatért a magyarországi ősbemutató helyszínére, a Pesti Színházba.
Az új fordítás pedig lehetővé teszi, hogy friss, mai szemmel nézzünk a műre.
Varró Dániel szövegében mai szlenget hallunk, köztük olyan kifejezéseket, amelyek egyértelműen az internetes kultúrából jönnek, például a LOL, miközben a szereplők zsinóros készüléken telefonálnak, klasszikus, barnás színű napilapot olvasnak, és a ruházatuk meg a frizurájuk is a 60-as éveket idézi. Az már csak hab a tortán, hogy magyar vonatkozások is belekerültek a szövegkönyvbe: a debreceni virágkarneválról biztosan nem hallott még Charles B. Griffith, az eredeti film forgatókönyv-írója.
A fergeteges, néha a mai közbeszédet idéző szöveg és zene pedig olyan lendületbe hozza a színészeket, ami az előadást végéig mozgásban tartja. Novák Eszter rendezésében Orosz Ákos, Radnay Csilla, Seress Zoltán, Brasch Bence, Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde, Márkus Luca, Szántó Balázs, Herczeg Tamás és Vatamány Atanáz énekli, beszéli, táncolja végig a produkciót, néha cinkosan összebeszélve-kacsintva a közönséggel.
és nem tudunk nem nevetni szerencsétlen hőseinken, bármilyen szomorú véget érnek is.
És miközben a szereplők énekelnek, táncolnak és mókáznak, szöget üthet a fejükbe, hogy meddig lehet elmenni a megalkuvás felé vezető úton, ahol eleinte még nem minket veszélyeztet a megsemmisülés: talán rá se kellett volna lépi? Mi kell ahhoz, hogy egy lány ne tartsa magát értéktelennek, és ne érezze úgy, hogy meg sem érdemel egy rendes fiút, csak egy olyat, aki bántalmazza, bár jól keres és "péhádéja" van. Lehet valaki, aki elfogadja őt úgy, ahogy van, figyel rá és törődik vele, csak attól a hatalmas, rusnya, követelőző, mindent elpusztító szörnyetegtől kellene valahogy megszabadulni.
Az előadás záró szakaszában néhány szereplő a nézők között kis zacskókban Audrey II. magokat osztogatott. Arra buzdítottak minket, hogy vigyük haza ezeket a különleges magokat, ültessük el őket, és figyeljük meg, hogyan kelnek ki.
