A kormány végül úgy döntött, hogy nem fogja bevezetni a kötelező szűrővizsgálatokat.
Feszült pillanatok a Megasztár színpadán: a döntő előtti utolsó fordulóban két énekes búcsúzott a versenytől - nézd meg a megható fotókat!
A kötelező egészségügyi szűrővizsgálatok bevezetése körüli ügy újabb fordulatot vett. A Belügyminisztérium ugyanis bejelentette, hogy 2025-től továbbra is csak önkéntes alapon működnek majd ezek a vizsgálatok.
"2025-től továbbra is csak önkéntes szűrések lesznek, semmilyen kötelező szűrés bevezetéséről nincs döntés"
- olvasható a Belügyminisztérium levelében, amiről a 24.hu számolt be.
A korábbi tervek szerint a 25-65 év közötti nők háromévenkénti méhnyakrákszűrését, a 45-65 év közötti nők kétévenkénti emlőszűrését, valamint az 50-70 év közötti férfiak és nők vastagbélrákszűrését tették volna kötelezővé. Jelenleg csak 18 éves korig kötelezők az egészségügyért felelős miniszter rendeletében előírt szűrővizsgálatok, ám a tervezet alapján korhatár nélkül írhatták volna elő a kötelező szűrővizsgálatokat.
A Pintér Sándor vezette tárca most egy másik koncepción dolgozik, amely az önkéntességet helyezi előtérbe.
Magyarországon meglepően kevesen járnak szűrésre, noha évente 32-33 ezren halnak meg valamilyen daganatos betegség következtében.