"Bár a lábad már nem olyan, mint régen, de a testvéred mindig melletted áll."

2022. február 24-én reggel a többszörös díjnyertes, nemzetközileg jegyzett harkivi építész, Olha Kleitman szakmai körútra érkezett Kolumbiába. A repülőről leszállva szembesült a hírrel: Oroszország lerohanta Ukrajnát, zárul az ostromgyűrű szeretett városa körül. Sarkon fordulva megvette az utolsó jegyet egy Európába tartó gépre 1700 euróért, és három nap múlva hazaérkezett, majd a testvére segítségével adománygyűjtésbe kezdett az ukrán katonák felszerelésére.

Harkiv északi negyedében már lángoltak az utcák, ahogy heves harcok zajlottak. Egy orosz különleges erők kommandója, a szpecnaz, egészen a belvárosig hatolt, de végül ők is elestek. A májusig elhúzódó ostrom alatt a folyamatos ágyútűz és rakétatámadások következtében civilek százai vesztették életüket. Az egykor virágzó, kétmilliós városból valódi menekülthullám indult nyugatra, amely drámai képet festett a helyzet súlyosságáról.

Ebben a helyzetben Olha egy olyan súlyos problémára figyelt fel, amely akkoriban még senkit sem foglalkoztatott: kerekesszékes barátnője tapasztalatai alapján az ostrom kezdetén a szociális munkások, a családtagok és az ápolók mind elmenekültek. Ennek következtében önellátásra képtelen emberek ezrei maradtak magukra az otthonaikban. Így bukkant rá 170, fogyatékkal élő, elhagyott emberre. Olha elmondása szerint sok esetben úgy kellett betörni az ajtókat, mert a menekülő hozzátartozók bezárták őket, és elvitték a kulcsokat, így a nélkülöző, gyakran ágyhoz kötött betegeket segítség nélkül hagyták.

Rövid időn belül világossá vált, hogy a néhány tucatnyi önkéntes nem elegendő a rászorulók otthoni ápolásához. Ezért egy üresen álló munkásszállás bérlésére került sor, amelyet adományokból finanszíroztak. A város nyugati, iparilag zsúfolt részén található helyszínre költöztették az eleinte csupán Harkivból, majd később Donyeckből és Luhanszkból érkező lakókat.

Jelenleg a Nagy Család tagjainak száma 47 fő, akik közül 25-en sajnos teljes mértékben ágyhoz kötöttek. A gondozásukra három műszakban 15 elkötelezett önkéntes vigyáz, köztük főként egykori pedagógusok, óvónők és varrónők, akik a háború kitörésével elvesztették a megélhetésüket. A távoli frontvonal zúgása mellett egy még súlyosabb kihívással kell szembenézniük: a pénzbeli támogatások egyre csökkennek, és az eddig érkező segélyek zöme is külföldről, főként az Egyesült Államokból érkezik.

Olah elgondolkodtató álmokat sző, melyek színpompás, részletesen kidolgozott épülettervek formájában öltözködnek. A fiókjából előkerülő papírok nem csupán vonalak és formák, hanem a jövő látomásai, melyek tele vannak kreativitással és innovatív megoldásokkal.

Ez a vízióm, a képeken bemutatott korszerű létesítmény. Itt boldogan tölteném el az öregkoromat a férjem társaságában.

- Mondja nevetve. Az egykori munkásszálló akadálymentesítése mellett az udvarát is egy igazi kelet-ukrán falu varázslatos kertjévé szeretné alakítani. "Hamarosan falusi zsalugáterek díszítik az ablakokat" - meséli lelkesen.

A mi gondozottjaink többsége egy csendes kis faluban látta meg a napvilágot. Az itt élők jelentős része pedig már a második gyermekkorát tapossa. Számukra különösen jótékony hatású, ha a múlt emlékei köszönnek vissza: ismerős tapintású felületek, jellegzetes illatok és megnyugtató hangok veszik őket körül. A kutyák pedig pont ezért vannak velünk – ők segítenek megteremteni ezt a szeretetteljes és otthonos légkört.

Nemrégiben megnyílt egy varázslatos fedett terasz, amely egy gyönyörű kertre néz. Itt tyúkok, kakasok és libák járkálnak szabadon, mindez egy idilli kis tó körül. Olha lábainál három terápiás kutya sertepertél, vidáman ugrálva a fűben. A sarokban egy kályha lobogó tüze pattog, melegséget és otthonosságot árasztva a helyszínnek.

Miközben mesél, egy fejkendős, matuzsálem korú néni fáradtan, de eltökélten felült a közeli lócára. Amint végre kényelmesen elhelyezkedik, a körülötte sürgölődő labrador kutyát olyan ügyes és határozott mozdulatokkal hessegeti el, ahogyan csak a falusiak tudják, mintha ezzel egy ősi hagyományt követne.

Közeledik az ebédidő, a kis konyhában pedig nap mint nap 60 ember számára készítik el az ételt. "Olyan, mintha minden nap ünnep lenne" - mondja Olha egy mosollyal az arcán.

Az ebédlőből visszatérve az ágyán ülve rádiót hallgat Szerhij a két szobatársával. Vonásain látszik, egykor jóképű férfi volt, de az élete balszerencsés fordulatainak nyomait már nem lehet eltüntetni az arcáról.

„Gépészként, favágóként és szüretelőként dolgoztam” - meséli szomorúan. Mindkét lába, valamint a bal kezének ujjvégei is hiányoznak. Egy munkahelyi baleset következtében, 2015-ben, amikor az ültetvényt permetezte, a testére került egy rendkívül mérgező vegyszer. „Nem volt pénzem a kezelésre, hogy eltávolítsák a mérget a szövetekből” - magyarázza, hogyan vezetett ez a szörnyű esemény végül a lábai és a bal keze egy részének elhalásához, majd amputálásához.