A pakisztáni miniszterelnök nyilatkozata szerint az indiai támadásra reagálva 5 vadászrepülőgépet és egy drónt semmisítettek meg.

Sehbáz Sarif, Pakisztán miniszterelnöke bejelentette, hogy a pakisztáni hadsereg szerdán öt indiai vadászrepülőgépet és egy drónt semlegesített, ezzel reagálva az indiaiak szerdai reggeli támadására.
India eddig nem erősítette meg a Sarif által említett támadás hitelességét. Ugyanakkor tájékoztatott egy pakisztáni bombázásról, amely 15 civil életét követelte Kasmír India által ellenőrzött területén. Ezen kívül az indiai kormány több mint 20 repülőteret zárt le az ország északi részén.
Pakisztán hivatalosan is megerősítette, hogy a szerdai reggeli indiai támadás következtében 31-re nőtt a halálos áldozatok száma.
A feleket több nemzetközi szereplő is nyugalomra intette. Donald Trump amerikai elnök azt mondta, azt akarja látni, hogy a felek befejezik a konfliktust. Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig arról beszélt, hogy az Unió megpróbál közvetíteni a felek között.
Abbas Aragcsi, Irán külügyminisztere, szerdán este érkezett meg Új-Delhibe, ahol indiai kollégájával folytat megbeszéléseket. Az iráni diplomata kedden még Pakisztán fővárosában, Islamabadban találkozott Ishaq Dar külügyminiszterrel. Bár Aragcsi elsődleges célja az iráni-indiai kétoldalú együttműködés megerősítése volt, a kasmíri konfliktus is napirendre kerülhet, hiszen Irán már korábban felajánlotta, hogy közvetítő szerepet vállal a felek között.
A két ázsiai atomhatalom között akkor robbant ki a fegyveres összecsapás, amikor India csapásokat intézett Pakisztán területén található célpontok ellen. Pakisztán hivatalos közlése szerint a támadás következtében 31 ember életét vesztette, míg 57-en megsérültek.
India a Sindoor hadműveletet az április 22-én történt, huszonöt indiai és egy nepáli állampolgár életét követelő kasmíri támadás elkövetőinek "felelősségre vonásaként" értelmezte. Ezzel szemben Pakisztán határozottan cáfolta, hogy bármilyen módon részt vett volna a támadásban. (forrás: BBC)