A szégyen és a háború közül csupán a szégyen útját választhatjuk.

Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között

A napokban belefutottam a Deutsche Welle német közszolgálati médiatársaság rövid videójába, amelynek üzenete tömören az, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között kialakulóban lévő megállapodás egy új müncheni egyezmény körvonalait öleli fel, s ez a történelem ismételt megismétlődéséhez vezethet. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a berlini kormány nézőpontját egyoldalúan alátámasztó érvelések gyártása és közösségi médiában való terjesztése mennyire felel meg a közszolgálati média feladatainak. Inkább arra koncentráljunk, hogy mennyire indokolt ez a párhuzam, és milyen következményekkel járhat, ha alaposan végigvisszük ezt az analógiát.

Kezdetnek egy kis törióra a lehető legtömörebben: a müncheni egyezmény 1938 szeptemberében köttetett a Harmadik Birodalom, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország között arról, hogy a túlnyomórészt németek lakta Szudéta-vidéket Csehszlovákiától Németországhoz csatolják. A döntés hónapok alatt elvezetett a csehszlovák állam felbomlásához, a maradék cseh területeket pedig a következő év márciusában a németek megszállták. Mindezt a franciák és angolok lábhoz tett fegyverrel nézték végig.

Az egyezmény megszületésekor számos kritika érte a részt vevő feleket, különösen Párizst és London-t, amiért nem mutattak érdemi ellenállást Hitler követeléseivel szemben. Winston Churchill volt az egyik leghevesebb bíráló, és a mostani tárgyalások ellenzői is gyakran hivatkoznak akkor elmondott szavaira: "[Chamberlain brit miniszterelnöknek] a háború és a szégyen közötti választás állt a kezében. A szégyent választotta, de ezzel sem tudja elkerülni a háborút."

Ma már egyértelmű, hogy Németország 1938 őszén nem állt készen egy komolyabb katonai összecsapásra, ellentétben azzal, ahogyan egy évvel később már megfigyelhettük. A kérdés, hogy Franciaország és Nagy-Britannia mértékét tekintve hol álltak ebben a felkészültségi versenyben, még mindig éles viták tárgyát képezi. Sokan felvetik, hogy talán megelőzhető lett volna a német terjeszkedés, ha a háború már 1938-ban, nem pedig 1939 őszén robban ki. Az viszont vitathatatlan, hogy a történelem eseményei utólag Churchill véleményét támasztották alá: a müncheni egyezmény szégyenteljes kompromisszumnak bizonyult, és nem tudta megakadályozni a következő világégést.

A mai Trump-Putyin tárgyalások és a háború ukrán területi veszteségeinek rendezése kapcsán sokan hivatkoznak Sir Winston Churchillre, ám vajon valóban értik, mit is képviselt ő? Legalább a híres nyilatkozataiból sejthetjük, hogy mit gondolt. Churchill 1938 őszén világosan megfogalmazta, hogy a Nyugatnak két alternatívája állt előttük: a szégyen vagy a háború. Mivel úgy vélte, hogy a háború elkerülhetetlen, ő a harcot választotta volna. Harmadik lehetőség nem létezett akkor, és úgy tűnik, ma sem.

Bármennyire is próbálkozott Csehszlovákia, akárhány fegyvert, infrastruktúrát, titkosszolgálati támogatást vagy pénzügyi forrást kapott volna, esélye sem lett volna a németek legyőzésére. Ugyanez a helyzet ma Ukrajnával is, amely képtelen Oroszország ellenállásával szemben helytállni. 1938-ban is közvetlen katonai beavatkozásra, tehát háborúra lett volna szükség ahhoz, hogy megállítsák a német terjeszkedést – ahogyan ma is ez lenne a megoldás.

Churchill jól tudta, hogy a világ újabb háborúja elkerülhetetlen, és éppen ezért szándékában állt, hogy megakadályozza a nácik további terjedését. Hitlert semmi sem tartotta vissza attól, hogy félévvel később teljesen megszállja Csehországot; ő is vágyott a konfliktusra, hiszen a Mein Kampfban már megfogalmazta ambiciózus hódító terveit, amelyeket csak a háború révén valósíthatott meg. A körülmények kedveztek neki, hiszen a konfliktus még nem robbant ki, de biztos volt a győzelmében, és nem félt a következményektől, ahogyan Churchill sem.

Itt ér véget a párhuzamok sora. A harmincas évek végén, bár az első világháború szörnyűségei mindannyiunk emlékezetében éltek, egy dolog mégis bizonyos volt: a következő konfliktus borzalmai elkerülhetetlenek, de a végén valaki győztesként kerül ki belőle. Ma viszont már más a helyzet. 2025-öt írunk, nem pedig 1938-at, és ez alapvetően megváltoztatja a dolgok természetét.

Ennek az egyszerű, de megkerülhetetlen ténynek a hiányában ma nagyon jó eséllyel nem a harmadik, hanem akár a negyedik vagy ötödik világháború esélyét latolgatnánk. És éppen ez az, ami miatt az elmúlt nyolc évtizedben a jelenleginél is súlyosabb feszültségek sem vezettek ilyen konfliktushoz. Most sem fognak.

München csupán egy állomás volt az elkerülhetetlen világégés felé vezető úton. Ma a háború lezárása, akárhogy is próbáljuk értékelni az orosz hódító ambíciókkal szembeni engedékenységet, egy újabb elkerülhetetlen lépés. Az igazságtalanság érzése, bármennyire is jelen van, nem változtat a helyzet súlyosságán.

Fontos hangsúlyozni, hogy amit a mai paktum ellenzői szorgalmaznak, azt a II. világháború első félévében már megpróbálták megvalósítani. A '39 szeptemberétől '40 májusáig tartó, fegyveres összecsapások nélküli "furcsa háború" lényegében ugyanazokra a reményekre épült, mint a Nyugat stratégiája az elmúlt három évben: abban bíztak, hogy egy belső puccs vagy forradalom megdönti Hitlert, hogy a német diktátor már akkor romló egészségi állapota gyorsan drámai fordulatot vesz, vagy hogy a Birodalom gazdasági rendszere nem bírja a háborús terheket. A valóság azonban mást mutatott. (Churchill is tisztában volt ezzel, és éppen abban az időszakban vette át az Egyesült Királyság irányítását, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi elképzelések nem működnek.) Az igazi háború elkerülhetetlen volt. Igaz, akkor ez reális lehetőségnek tűnt. Ma viszont – ahogy azt már említettük – ez nem áll fenn.

A keserű valóság lényegében az, hogy a Nyugat nem hajlandó világháborút kockáztatni Ukrajna területi integritásának védelme érdekében, még akkor sem, ha ennek helyreállítása csak egy globális konfliktussal lenne lehetséges. Egy ilyen háború azonban minden érintett felet megsemmisítene, és könnyen az egész világot is veszélybe sodorná. Az egyetlen, de annál fontosabb jó hír, hogy Putyin is tudatában van ennek a tényezőnek. Ezért nem tudja követni Hitler nyomdokait, és nem képes tovább haladni a maga Prágájáig, Kijevig.

Amennyiben világossá válik számára, hogy ezt nem intézheti titokban, ahogyan azt '39 tavaszán Hitler tette. (Aki végül nem úszhatta meg ennyivel, hiszen az út a síró csehektől körülvett Vencel téri bevonulástól egyenesen a berlini bunker sötétjébe vezetett, ahol a ciánkapszula végzetes hatása várt rá.)

A Harmadik Birodalomról már 1938-ban is tudni lehetett, hogy nem legyőzhetetlen, de nem is kell számolnia ellenségei legyőzhetetlenségével, így világos volt, hogy ki fogja robbantani az új világháborút, és vele szemben a közvetlen fegyveres konfliktus vállalása az egyetlen helyes út.

A 2025-ös valóságban a szégyen és a háború között döntve, csak a szégyent választhatjuk. De nem mindegy, hogy ez a szégyen mekkora súllyal nehezedik ránk.

Hitler Németországát akkor, az adott körülmények között nem lehetett feltartóztatni, csak legyőzni. Putyin Oroszországát ma, az adott körülmények között viszont nem lehet legyőzni, csak feltartóztatni. Azt viszont muszáj.

Hogy ezt hogyan sikerül elérni, egyelőre nem látszik, de a három éve gyakorolt módon biztosan nem. A lecke fel van adva a világ vezetőinek. Akiknek szándékaiban és képességiben sajnos minden okunk megvan kételkedni. De a megoldáshoz sem az ukránokat hibáztató cinikus demagógia, sem a végső győzelmüket haluzó morális korbácscsattogtatás nem visz közelebb.

A szerző tapasztalt újságíró és publicista, aki az ÖT csapatának értékes tagja.

Ez a cikk az ÖT és az Index közötti együttműködés eredményeként jelent meg nálunk. Ha tetszett, és szívesen megosztaná, vagy hozzászólna hozzá, esetleg több hasonló írást olvasna, látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.