A Tusk-kormány: A végső búcsú vagy a magasságokba szárnyalás?
Nem kizárólag a következő elnök személyéről döntenek most vasárnap Lengyelországban a választók, hanem áttételesen a Donald Tusk vezette kormány sorsáról is: amennyiben a Tusk vezette Polgári Koalíció (KO) jelöltje, Rafal Trzaskowski nyer, akkor végre beteljesítheti a lengyel miniszterelnök a jogállamiság visszaállítását célzó ígéreteit - azonban amennyiben a PiS által támogatott Karol Nawrocki nyer, ennek és vélhetően kormányának is búcsút inthet Tusk. Azonban nemcsak Tusk számára bír nagy téttel, hanem a PiS-nek is, hiszen Jaroslaw Kaczynski azt akarja bebizonyítani, van még jövője pártjának és neki is a párt élén.
Június 1-jén, vasárnap kerül sor Lengyelországban a második elnökválasztási fordulóra, ahol a választók döntése dől el: Rafal Trzaskowski, a Polgári Koalíció (KO) jelöltje és Varsó főpolgármestere, vagy a PiS párt által támogatott konzervatív Karol Nawrocki kapja meg az Elnöki Palota vezetését. Ez az esemény különösen jelentős, hiszen Andrzej Duda jelenlegi köztársasági elnök mandátuma augusztusban véget ér. A választás kimenetele nagy hatással lehet Lengyelország politikai jövőjére.
Bár a lengyelek már egy kicsit belefáradtak a folyamatos kampányok tengerébe, hiszen a 2023-as parlamenti választások után önkormányzati és európai parlamenti választások is követték egymást, az érdeklődés mégis rendkívül élénk. A kampányok pedig igencsak intenzív és dinamikus formát öltöttek.
Utóbbi nem véletlen, hiszen
Az ugyanis könnyen okozhatja a Donald Tusk vezette kormány végét, vagy a PiS-en belüli belharcok kiújulását, miközben a PiS-nek immáron egy egyre potensebb jobboldali riválisa is van a Konföderációnak köszönhetően.
A két elnökjelölt közötti verseny már most is rendkívül kiélezett, hiszen a közvélemény-kutatások folyamatosan ingadoznak, hol az egyik, hol a másik jelöltet mutatva előnyben. Ahogyan május 18-án Romániában, úgy most Lengyelországban is kulcsfontosságú lesz, hogy melyik jelölt képes hatékonyabban aktiválni a potenciális támogatóit. A választás kimenetele tehát nem csupán a kampányüzeneteken múlik, hanem azon is, hogy ki tudja jobban megszólítani a közönséget és mozgósítani a választókat.
Az első fordulót megelőzően a közvélemény-kutatások, valamint szakértők szerint is az elnökválasztás egyértelmű favoritja a 2020-ban mindössze pár százalékponttal lemaradó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester volt.
Trzaskowski egy elismert politikai személyiség Lengyelországban, aki 2018 óta irányítja a fővárost. Ezt megelőzően egy cikluson át képviselte az országot az Európai Parlamentben, és a 2010-es évek elején junior miniszterként is tevékenykedett. Politikai pályafutása során számos fontos kérdéssel foglalkozott, és aktívan részt vett a város fejlődésében.
A varsói főpolgármester, a várakozásokkal ellentétben, csupán 1,5 százalékponttal tudta legyőzni a PiS által támogatott Nawrockit. Ha az összes jelöltre leadott szavazatokat vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a jobboldali ellenzéki jelöltek – Nawrocki, a Konföderáció társelnöke, Slawomir Mentzen, valamint a Konföderációból kizárt szélsőjobboldali Grzegorz Braun – a szavazatok többségét összegyűjtötték. Ezzel szemben a három kormánypárti jelölt – Trazskowski, a Polska 2050-es Szymon Holownia és a baloldali Magdalena Biejat – meglehetősen lemaradtak, a legutóbbi két jelölt pedig kifejezetten jelentős vereséget szenvedett el.
Nem véletlen, hogy emiatt a második fordulóban immáron Donald Tusk miniszterelnök is aktívan részt vett a kampányban - sajtóhírek szerint ennek egyébként Trzaskowski nem is igazán örült -, hiszen az első forduló eredményei a jövőben már így is hatással lehet a kormánykoalíción belüli dinamikára - elvégre abból a többi párt azt olvashatta ki, hogy inkább ártanak, mintsem segítenek nekik a kormánypárti padsorok -, míg a második forduló eredménye magára a kormányra lehet hatással.
Amennyiben ugyanis Andrzej Dudát egy másik PiS által támogatott jelölt, Karol Nawrocki váltja, akkor a leendő elnök továbbra is megvétózhatja, valamint alkotmányjogi kontrollra küldheti a kormánypártok törvényeit, ami miatt már így is sok esetben eleve az alkotmányt és az érvényben lévő jogszabályokat is kreatívan értelmezve kell megkerülnie Tuskéknak, hogy valamit tegyenek is az előző rendszer lebontása érdekében - lényegében a jogállamiság visszaépítése érdekében éppen ezzel ellentmondásosan a hatályban lévő törvényeket szegik meg.
Ezért a KO és Tusk számára a jelenlegi választás nem csupán arról szól, hogy ők biztosítják-e az elnöki posztot az elkövetkező öt évre, hanem a kormányzati struktúra fennmaradásának kérdéséről is.
Ebben az esetben a KO-n kívül a kormánykoalíció többi pártja (centrista-civil Polska 2050, jobbközép-agrárius Lengyel Néppárt, szélsőbaloldali és ökobaloldali pártokból álló Lewica) akár dönthetnek a kormányból való kilépésről is, hogy ezzel minél távolabb tolhassák maguktól a Tusk-kormányt, abban reménykedve, hogy ezáltal jobb eredményt érhetnek el majd a következő, jelenleg 2027-ben esedékes parlamenti választáson.
Egy figyelemre méltó példával szolgálhatunk, hiszen a Lewicából, így a kormányból is kilépett Razem és annak elnökjelöltje, Adrian Zandberg az első fordulóban kedvezőbb eredményt ért el, mint a lewicás Biejat. Ráadásul a közvélemény-kutatások alapján az immáron ellenzéki státuszba került párt a parlamenti küszöb körüli támogatottsággal bír.
Jelenleg úgy tűnik, hogy Tuskék számára nem áll rendelkezésre egy kidolgozott B terv arra az esetre, ha az elnök továbbra is élne vétójogával. Ezzel ugyanis megnehezítené a kormány számára azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket alkotmányellenesnek tart, s amelyek célja a PiS által kiépített rendszer visszafordítása.
Ugyan a 2023-as parlamenti választásokat a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) nyerte, e győzelem ugyanakkor pirruszinak bizonyult: a legtöbb szavazatot ugyan a párt kapta, de parlamenti többséget sehogy sem tudott felmutatni, így nem véletlen, hogy Mateusz Morawiecki kormányát leszavazta a Szejm.
Emellett 2024-ben az önkormányzati, valamint az EP-választásokon is felemás eredményeket tudott felmutatni a párt - előbbinél a PiS szerepelt jobban, míg utóbbinál a Tusk vezette KO -, de ezen választások nem is bírtak akkora téttel, mint az elnökválasztás.
Ráadásul mindezt egy olyan jelölttel, akit Andrzej Dudával ellentétben fel kellett építenie a pártnak, és mindössze azon lengyelek körében volt ismert a választásokat megelőzően, akik napi szinten és a legmélyebben foglalkoznak a lengyel közélettel - a történész Nawrocki elnökjelöltsége előtt a Nemzeti Emlékezet Intézet elnökeként fordult meg néha a hírekben.
Kaczynski ezzel a lépéssel már eleve egy komoly kockázatot vállalt, Nawrocki támogatásával. Nawrocki kiválasztása pedig nem mindennapi esemény volt, hiszen hivatalosan nem a PiS színeiben, hanem egy civil szervezet képviseletében indult el. Később azonban Kaczynski pártja is mellé állt, ami tovább bonyolította a helyzetet.
Nawrocki támogatásának hátterében valószínűleg az áll, hogy Kaczynski nem kívánt olyan személyt indítani, aki a párton belül potenciális fenyegetést jelenthetne, mint például a korábbi miniszterelnök, Mateusz Morawiecki. Ehelyett egy olyan jelöltet keresett, aki képes lehet visszahódítani a párttól eltávolodott, polgári és középosztálybeli választókat.
Kiderült, hogy a gdanski házának megszerzése korántsem volt zökkenőmentes, hiszen zavaros körülmények övezték az ügyet. Korábban fociultraként harcolt más csapatok szurkolóival, ami miatt felmerültek vele szemben olyan vádak, hogy esetleg alvilági kapcsolatokkal bír. Tusk például ezt a helyzetet próbálja a lengyelek számára egyfajta morális üzenetként tálalni, hogy miért érdemes Trzaskowskira szavazniuk.
Emellett Nawrocki kampányában is voltak hibák: a két jelölt között tartott vitán például nikotinpárnát rakott be a szájába, ami újabb botrány okozott a kampány során - először azzal vádolták meg, hogy drogozhatott, és ugyan kiderült, hogy nem erre került sor, de még Andrzej Dudának is el kellett ítélnie Nawrocki nikotinpárnázását.
Nem meglepő, hogy a kampányt egy Tusk-ellenes népszavazásként pozicionálják, hiszen a választások tétje nem más, mint hogy a kormány jogállamiságot érintő intézkedéseivel szemben a köztársasági elnök, Duda mandátumának lejárta után is megmarad-e a fék és ellensúly szerepe.
Amennyiben Nawrocki veszít, - csakúgy, mint Traskowski esetleges veresége - az szintén láncreakciót indíthat el a lengyel politika jobb oldalán. Ebben az esetben valószínűleg ismét felerősödnek a PiS-en belül azok a hangok, akik Kaczynski távozását szeretnék, miközben az elnökválasztás első fordulója is azt mutatja, hogy a Konföderáció jóval népszerűbb a fiatal konzervatívok számára, mint a lengyel jobboldalt az elmúlt húsz évben domináló PiS.
Ezért a jelenlegi elnökválasztás nem csupán Tusknak, hanem Kaczynskinak is kulcsfontosságú. Míg az előbbi a kormányzati pozícióját kockáztatja, addig az utóbbi a pártja irányítását és politikai örökségét is veszélyeztetheti.
Az elnökválasztás jelentős hatással bír a lengyel politikai tájra, de nem csupán itt érezhetjük a következményeit; a magyar-lengyel viszonyra is kihatással lesz.
Az jól dokumentált tény, hogy Donald Tusk és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapcsolata sokat változott az elmúlt tizenöt évben. Míg 2010-ben az újraválasztott Orbán első útja Varsóba vezetett Donald Tuskhoz, valamint az Európai Néppárt elnökeként Tusk sokáig próbálta a pártcsaládban bent tartani a Fideszt, azóta Tusk és a KO helyett inkább a PiS-szel találták meg közös számítását a magyar kormánypártok, míg Tusk még a magyar ellenzék 2022-es március 15-i ünnepségén is beszédet mondott, az Európai Néppártnak immáron pedig a Fidesz helyett a Magyar Péter vezette Tisza Párt a tagja.
Trzaskowski, Varsó főpolgármestere és Tusk párttársa, inkább Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel alakított ki jó kapcsolatot a Fidesz politikai képviselőivel szemben. Kettejük 2019-ben közösen hozta létre a Szabad Városok Szövetségét, együttműködve a pozsonyi és prágai főpolgármesterekkel. Amennyiben Trzaskowski elnöki pozícióra pályázik, természetes szövetségesei nem a Fidesz, hanem a magyar ellenzék képviselői lesznek.
hiszen míg a PiS minden lehetséges segítséget meg akar adni Ukrajnának, addig azt a magyar kormány elutasítja, gyakran pedig vétó jogával is él az Európai Unióban ezzel kapcsolatosan.
A PiS és a Fidesz közötti kapcsolatok alakulását leginkább az európai politikai színtérben betöltött szerepük mutatja meg, nem csupán a kölcsönös viszonyuk.
A 2024-es EP-választások előtt a Fidesz a PiS-t is sorai között tudó Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládhoz akart csatlakozni, erre ugyanakkor végül nem került sor: a pártcsalád a magyar kormánypárt helyett az etnonacionalista román AUR-t választotta a Fidesz Ukrajna-politikája miatt, így a Fidesz új pártcsalád alapításába kezdett, aminek immáron tagja a PiS-t a lengyel jobboldalon legyőzni kívánó Konföderáció is.
Emellett Morawiecki az ECR elnökeként még kampányolt is George Simion AUR-elnökjelölt mellett, míg Simion Nawrocki egyik kampányeseményén, valamint a héten először megrendezett CPAC Polandon is felszólalt Nawrocki mellett érvelve - igaz, Morawiecki részt vett a CPAC Hungaryn is, azaz a Fidesz és a PiS között nem szűntek meg a kapcsolatok, viszont mindkét párt számára hátrébb került prioritást tekintve.
Ráadásul Nawrocki Ukrajna kapcsán nem teljesen osztja a PiS, valamint a korábbi PiS-es köztársasági elnökök politikáját, ugyanakkor Nawrocki nem a katonai támogatások leállítását követeli, inkább a Lengyelországban élő ukránoknak nyújtandó szociális programokat.
