Az Egyesült Államok azon fáradozik, hogy biztosítsa Tajvan védelmét a kínai fenyegetésekkel szemben.

Kobalt címmel új regénnyel jelentkezett Frei Tamás. Az Index olvasói már beleolvashattak, a könyv egyik fejezetének részlete tegnap, 2025. október 27-én, kedden megjelent az Indexen. Aki lemaradt róla, a cikk végén megtalálja az első rész linkjét. Most a fejezet második része következik, a harmadikhoz pedig csak egyet kell aludni.

Frei Tamás Kobalt című regényének második részletében érdekes fordulatokat látunk, amikor Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke meglepően otthonosan mozog a geopolitikai térképen. Az Ovális Iroda asztala egyszerre szimbolizálhatja Kínát, míg a toll hegye a kommunista rezsim szorításában lévő Tajvant jelképezi, amelynek megmentése sürgető feladat. Eközben Marco Rubio, az USA külügyminisztere, miközben a zokniját igazgatja, tudatában van annak, hogy sürgősen választ kell adnia arra a kérdésre, hogyan reagáljon egy ilyen hatalmas állam a felmerült krízisre. Az események sűrűsödnek, és a feszültség egyre nő a nemzetközi porondon.

(fejezet a regényből, 2. rész)

"A kandallón, amióta Donald Trump visszatért a Fehér Házba, aranyserlegek és aranyszobrok sorakoztak. A falra kétszer annyi aranykeretes festményt akasztottak, mint az előző elnökök idején. Aranyozott porcelán lámpatestek, vázák, tolltartók és függönykarnisok vakították az Ovális Irodában tanácskozókat, még ez is itt, az asztalon, még ez is arany, tolta félre Marco Rubio a Trump feliratú, téglaméretű papírnehezéket.

A külügyminiszter, akinek családjának sorsa Fidel Castro árnyékában formálta meg a kubai kommunizmus iránti mély antipátiáját, szívből gyűlölte a kínaiakat. A szegénység és a nyomor világa azonban nem volt idegen számára, hiszen élete során sokat tapasztalt belőle, így az elvakult fényesség és a hamis csillogás mindennél jobban taszította.

Megvetette a szélsőségeket.

- Egy mondatban...? - fordult az elnök felé, nehezen értelmezhető mosollyal az arcán. Intellektuális fölény? Vagy csak az érzelmi intelligencia együttérzése? Mert kétségbeesést sejt a parancsnoki hang mögött? Esetleg a csapatjátékos belesimulása a vereséget és a hátraarcot is mindig győzelemnek feltüntető Trump-kabinet megingathatatlan magabiztosságába. - Egyetlen mondatban az ötvennyolc oldal legelső mondata foglalja össze a lényeget, elnök úr.

Négyszemközt tegezte Trumpot, de sosem merte volna nyilvánosan is Donaldnak szólítani.

Az elnök közben már nyúlt is az imént félrehajított mappa után, hogy fellapozza az első oldalt. Nem volt nehéz megtalálnia az első mondatot. Donald Trump kinyújtott karral eltartotta magától a szenátusi jelentést, hogy élesen lássa a betűket, aztán hangosan felolvasta az első sort.

- A kommunista Kína emberemlékezet óta a legerősebb és leghatalmasabb ellenfele az Egyesült Államoknak, az első olyan rivális, amely idővel túlnő majd rajtunk minden tekintetben, végül még a katonai erejét tekintve is.

Hát, egyetlen mondatban valóban ennyi volt. Trump abba is hagyta a hangos felolvasást, de a tekintete továbbra is a kezében tartott dokumentumot pásztázta. Nem tette le, de nem is mondott semmit. Úgy tűnt, mintha most látná először. Mintha a mondat annyira megragadta volna a figyelmét, hogy itt és most, mindenki jelenlétében tényleg végig fogja olvasni az egészet. Sőt, már olvassa is.

Legalább egy perc eltelt, mire az elnök végre összezárta a jelentést, majd újfent elhajította, de ezúttal már olyan hevességgel, mintha gyűlöletet érzett volna az általa olvasottak iránt. A vaskos mappa sokáig siklott a majdnem két méter széles, fényesen csillogó asztalon, egészen a széléig, de végül mégsem zuhant le.

Donald Trump nem osztotta meg a gondolatait, csupán annyit mondott, ami az első mondatában megjelent, és ami úgy tűnik, hogy mélyen felkavarta.

- Tehát, Marco - ő természetesen letegezte a külügyminisztert -, mit tennél te, ennyi bölcsességgel a fejedben?

Bár a megjegyzés mögött cinizmus bújkált, most mégsem volt az, mert nem kísérte az a szokásos, lekicsinylő mosoly. A szemöldöke összehúzódott, miközben az ajkai olyan merevvé váltak, mintha egy művész kőbe véste volna a beszéd kezdetének pillanatát. Az amerikai elnök, a világ jelenlegi hatalmasa, összepréselt ajkakkal ült, és elmélyülten bámulta Rubiót, de valójában a tekintete messzebb kalandozott, át a szobafalon, egészen a távoli horizontig, szinte Kína határáig.

Nyolc évtizednyi tapasztalat, egy lenyűgöző életpálya, tele váratlan fordulatokkal és különleges eseményekkel. Fény és csillogás, siker és kudarc, csőd és felemelkedés, gyönyörű nők, valamint rettenetes szakítások. Merénylet árnyéka, a golyó suhogása, az élet és a halál határvonalán táncoló sors. Mindez ott lebegett az elnök fakókék szemeiben, mintha egy gátlások nélküli keresztapa tekintetével néznénk szembe, aki előtt most bármit elmondhatunk. Bármilyen nevet, bármilyen célt, akit el kellene távolítani, mert ez az a pillanat, amikor valószínűleg rábólint. A narcisztikus emberek elgondolkodó és elbizonytalanodó, ritka pillanata volt ez, amit ki kellett használni.

Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Elengedhetetlenül szükséges!"

Ez az érzés söpört végig az Ovális Irodán. Ott ült a CIA vezetője, a védelmi miniszter, a pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter. Az Apple vezetője, és ugye Marco Rubio.

Ő kapcsolt először, és különben is, őt kérdezte az elnök.

- A kínai hadsereg még nem erősebb nálunk, de pár év múlva valószínűleg az lesz. Én megelőzném őket, mert bármit is válaszolunk a ritkaföldfém-embargóra, az ő következő lépésük Tajvan elfoglalása lesz, ebben biztos vagyok. Blokád alá vonják a szigetországot, és ezzel végképp lebénítják majd az amerikai technológiai szektort, szinte mindent a számítógépgyártástól kezdve az autóiparig. Globálisan a félvezetőgyártó kapacitás fele Tajvanon van. Amerika leáll nélküle. Vegyük körbe hadihajókkal Tajvant, előzzük meg a kínaiakat, húzzuk keresztül a számításaikat, és védjük meg a szigetországot. Elnök úr szokta mondani, hogy ha baj van, akkor támadni kell. Hát támadjunk!

Megint csend lett.

A külügyminiszter elfordította a pillantását Donald Trumpról, és úgy bámult a semmibe, mintha tudatában lenne, hogy eltévedt a szavak tengerében, és most a következményekre vár.

Mindenki a figyelem középpontjába helyezte az elnököt.

Marco Rubio néhány másodperc múlva megint előredőlt, és az üres asztalon visszahúzta maga elé a Trump feliratú súlyos, aranyozott papírnehezéket.

Még mindig csend honol, senki nem tört meg a néma várakozást.

Rubio zavarba jött, amikor észrevette, hogy az előrehajolva a nadrágszára kissé felcsúszott, és a zokni felett kilátszott a szőrös lába. Gyorsan lenyúlt, hogy megigazítsa a zokniját, ami egy pillanatra kényelmetlenül érezte magát.

Trump hátradőlt a két méter széles íróasztal mögött, de nem állt fel, csupán a szegecselt bőrű, barna forgószék billent hátra, mintha csak napozóágy lenne. A rugó azonnal megfeszült, majd visszalökte az elnököt a helyére. Kihasználva a hintázás lendületét, Donald Trump előrehajolt, és határozott mozdulattal felkapta az asztalról a külön neki készített vastag, fekete Sharpie filctollat. Ezt a tollat használta, amikor elnöki rendeleteit aláírta a tévékamerák kereszttüzében. A filctoll hegye hangosan serceg a papíron, és az egész világ élő adásban figyeli, ahogy Trump az Ovális Irodát színpaddá varázsolja, miközben az elnök szerepét játssza.

Ő, a vezető, aki irányítja a nép sorsát.

- Itt van ez a pici kis izé, a toll hegyén - mutatott az ujjával a felfelé fordított filctoll csúcsára. - Nahát, ez Tajvan. Ez itt meg... - lendítette meg a fekete Sharpie-t a levegőben, és körbemosolygott a hatalmas íróasztalon - ez Kína, ez a hatalmas barna massza! Hát ez a helyzet, Marco. Sőt, mondok még valamit... - Donald Trump hirtelen felpattant, és a filctollat néhány centire az asztal fölé emelte. - Ez a kis izé, ami Tajvan, meg az íróasztal, ami Kína, hát ez karnyújtásnyira van egymástól. Te meg, Marco, ott az asztalnál, te vagy Amerika, kibaszott nyolcezer mérföldre innen. - Már majdnem kiabált, és akkorát csapott az íróasztalra, hogy az Ovális Iroda előszobájában is mindenki felkapta a fejét. - Hogy a csudába tudnánk ezt körülvenni és megvédeni?

A Kobalt című regény folytatására holnap, 2025. október 30-án, csütörtökön számíthatnak az olvasók itt, az Index platformján. Ha esetleg lemaradt a mű első részéről, ne habozzon, kattintson ide, hogy elmerülhessen a történet kezdeti izgalmaiban!

Frei Tamás - A pekingi játszma alcímmel, a Libri gondozásában megjelent - Kobalt című regénye nagyon is akutális témát feszeget, az országok sorsát meghatározó emberi gyarlóságról, az elhibázott politikai döntésekről szól, az USA és Kína közti kíméletlen politikai és gazdasági versengésről. S miközben bálterem épül a Fehér Háznál, dúl az orosz-ukrán háború, a Közel-Kelet lángokban áll, és megindult a küzdelem a bolygó fontos nyersanyaiért, a túlélésért.

A történet középpontjában álló André Calvi új kihívással néz szembe: el kell rabolnia a Kínai Kommunista Párt egyik meghatározó személyiségét. Ám fogalma sincs arról, hogy a feladat mögött milyen titkos érdekek húzódnak meg. Számára a küldetés csupán egy újabb izgalmas megbízás, és nem sejtette, hogy a történések Kína és Amerika közötti feszültségek epicentrumába sodorhatják. A szálak váratlanul Budapestre kanyarodnak, egyenesen a magyar miniszterelnök titkos dolgozószobájába.

Starcz Ákos, az Indexet kiadó médiacsoport igazgatósági tagja az Index.hu Zrt.-től és az Indamedia csoporttól függetlenül működő Libri-Bookline Zrt. igazgatóságának elnöke.