Bod Péter Ákos: Mi vár ránk a világgazdaság terén Trump elnöksége után? Trump elnöksége alatt a világgazdasági táj képét jelentősen átalakította a protekcionizmus erősödése és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok feszültsége. Az általa meghatározott irá

Decemberi eseményünkön a magyar gazdaság jövőbeli kilátásait, a forintárfolyam várható mozgását és a befektetési lehetőségeket fogjuk megvitatni. Szakértőink a Donald Trump visszatérésének potenciális gazdasági következményeit is részletesen elemezni fogják. Csatlakozzon hozzánk, hogy első kézből értesüljön a legfrissebb trendekről és lehetőségekről!

Gondolhatnánk, hogy Adam Smith és David Ricardo után a gazdasági elzárkózás, valamint a protekcionizmus már nem található komoly támogatóra. A politikai gazdaságtan kiemelkedő alakjai világosan bizonyították, hogy az önkéntes piaci cserék során mind az eladó, mind a vevő profitál, hiszen az eladó a számára kedvező áron értékesíti a felesleges termékét, míg a vevő a számára ideális áron jut hozzá a keresett javakhoz. Ezt a jelenséget a mai terminológia alapján egy pozitív összegű játéknak tekinthetjük.

Az a nézet, miszerint az export hasznos, míg az import káros, mára elavultnak tekinthető. Világosan látható, hogy a kereskedelmi csereügyletek mindkét formája előnyökkel jár. Az exportáló azért tudja nyereséggel értékesíteni termékét, mert a saját képességei és adottságai révén versenyképes az áruja. Ugyanakkor az importáló is profitál, hiszen olyan termékeket hoz be, amelyek a helyi piacon nem elérhetők, vagy ha mégis, azok alacsonyabb minőségűek vagy magasabb költséggel járnak. A vámok és piackorlátozások révén történő beavatkozás a szabad, önkéntes csere folyamataiba tehát nemcsak hogy nem segíti elő a gazdasági jólétet, hanem éppen ellenkezőleg, hátráltatja azt.

Ugrás a jelenbe: napjainkban ritka az olyan gazdasági diskurzus, ahol ne merülne fel a vámok kérdése. Az amerikai választások éjszakáján világszerte feszülten kezdték el számolgatni a lehetséges következményeket: hogyan érintené az adott piacot, céget, vagy akár az egész gazdaságot, ha Trump, a hatalomba való visszatérése után, tényleg megvalósítaná vámháborús fenyegetéseit, akár csak részben is. Kínának például 60%-os vámtételt helyezett kilátásba. Ráadásul az Európai Uniónak is jelentős, 130 milliárd eurós kiviteli többlete van az Egyesült Államokkal szemben, így az EU-nak is beígért egy 20%-os vámot.

Győzelme bejelentése után nemcsak hogy nem csökkentette protekcionista politikáját, hanem éppen ellenkezőleg, még inkább felerősítette azt!

Szomszédait, Kanadát és Mexikót is vámokkal sújtás megfenyegetésével próbálta rábírni, hogy változtassanak politikájukon, mindez pedig a meglévő szabadkereskedelmi megállapodás ellenére történt. Ebben az esetben nem a külkereskedelmi mérleghiányt hozta fel indoklásként, hanem a migrációs problémákat és a kábítószer-kereskedelem elleni harcot emelte ki prioritásként.

Jelenlegi helyzetünket jól tükrözik az újabb bejelentések sokasága. Az üzleti és kormányzati elemzőknek most szcenáriók széles spektrumán kell dolgozniuk, hogy felkészüljenek a várható eseményekre. A politikai nyilatkozatok mellett támpontot nyújt az előző Trump-kormány időszaka, amely nem csupán hangzatos ígéreteket tett, hanem valódi protekcionista intézkedéseket is bevezetett. Ezzel szemben Biden adminisztrációja egy sokkal visszafogottabb, de mégis hatékony kereskedelmi és gazdasági politikát képviselt az elmúlt négy év során.

De vajon mi köze van mindennek a karácsonyi ünnepkörhöz? Az ünnep varázsát a ragyogó fények nélkül elképzelni szinte lehetetlen. De honnan is erednek azok a csodás karácsonyi díszek és fényfüzérek, amelyek az amerikai otthonokat, épületeket és bevásárlóutcákat ékesítik? A válasz nem meglepő: ezek a dekorációk hagyományosan a távoli Kínából származnak. Egészen pontosan, egészen 2018-ig, amikor is a vámemelések következtében megváltozott az import dinamikája. Ez a helyzet rávilágít arra, hogy a globális kereskedelem miként formálja ünnepi hagyományainkat, és milyen hatással vannak ezek a változások a karácsonyi készülődésre.

Ha csak az egyik ország termelőit sújtja importvám, és az jelentős mértékű - márpedig ez volt a helyzet a 2018-as vámemeléssel - akkor az ország exportőrei más piacok felé fordulnak, amelyeken nincs ilyen versenykorlátozás. Ami nem ennyire triviális itt, az Kambodzsa gyors, nagyarányú térnyerése. Kambodzsai termékekre nem vonatkozott a vámemelés. Hogy pontosan mi történt, nekünk most másodlagos: talán a kínainál olcsóbb bérszintű kambodzsai cégek kapva kaptak a megnyíló alkalmon, vagy csupán átcsomagolták a kínai holmit, esetleg a diszpreferált kínai vállalatok sebesen odatelepítették csillagszóró-üzemüket.

Az egyik fontos megállapításunk az, hogy a kereskedelmi folyamatokat sokféle állami beavatkozás gyakran gátolja vagy irányítja. Ennek ellenére az üzleti szféra rendkívül rugalmas, és gyorsan alkalmazkodik az új körülményekhez. Kína számára is maradhat lehetőség, ha 2025-ben az Egyesült Államok esetleg megduplázza vagy akár megtriplázza a vámokat. Európának viszont fel kell készülnie erre a potenciális relációváltásra, hiszen Kína egyre inkább a kontinens irányába fordulhat. Az európai vállalatok ne essenek kétségbe; számos lehetőség áll előttük, még ha az amerikai vámok jelentős mértékben meg is növekednek, az még mindig kisebb lehetőségeket kínálhat számukra, mint más országok számára.

Érdekes módon, nem szándékos következmények is megjelenhetnek a döntéshozói folyamatokban. Amikor Kína került a fókuszba, a hatalmas külkereskedelmi mérlegtöbblet volt a háttérben, amely miatt a vámemelés célkeresztjébe került, és ezt Biden is nagyrészt fenntartotta. Azonban meglepő módon, ez a lépés jelentős előnyöket hozott például Vietnám, Kambodzsa, a Fülöp-szigetek és Mexikó számára az amerikai exportjuk terén, noha ez nem volt a tervezett cél.

További, jól előrelátható következménye az érdemi vámemelésnek, hogy mivel korlátozza, drágítja a versenyképes áruk, alkatrészek beáramlását, a hazai piacon egy sor termék megdrágul.

Miért választja a kormány a protekcionista intézkedések alkalmazását?

A megszokott politikai ígéretek között gyakran felbukkan az a kijelentés, hogy e lépések révén növekedni fog a hazai termelés és új munkahelyek fognak kialakulni. Azonban a mai Amerikában a helyzet bonyolultabb. Az importált termékek túlnyomó többségénél az importhelyettesítés nem tűnik reálisnak, figyelembe véve a helyi bérszínvonalat és a gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot.

Egy figyelemre méltó tényező lehet Amerika jelentős külkereskedelmi mérleghiánya. Ennek azonban mélyebb makrogazdasági gyökerei vannak, amelyek nem csupán a versenyképesség problémáira utalnak. A belföldi fogyasztás ugyanis túlszárnyalja a hazai termelés kapacitásait, így a túlfogyasztás következményeként a nemzetközi színtéren fellépő exporttöbblettel találkozunk.

Amennyiben nem egy adott ország vagy régió áll a középpontban, úgy a többi terület valószínűleg külkereskedelmi többletet fog mutatni az Egyesült Államokkal szemben.

Az alapképlet átalakulása akkor következne be, ha az amerikai lakosság fogyasztási és megtakarítási aránya a megtakarítások irányába billenne el. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó bejelentést tett a pénzügyminisztérium (Treasury) élére jelölt Scott Bessent – erről később részletesebben is szó esik majd.

A vám nem csupán elvont makroökonómiai fogalom, hanem egy évszázadok óta ismert állami bevételi forrás. Trump gyakran hangsúlyozta, hogy a megnövelt vámok segítségével a külföldi vállalatoknak kell megfizetniük a belépést a hatalmas amerikai piacra, és hogy az így befolyt extra bevételeket adócsökkentésekre kívánja fordítani. Azonban ezzel kapcsolatban több problémát is érdemes megemlíteni. Először is, a külföldi exportőrök nem viselik el könnyen a vámemelés terheit. Az importált termékek ára a vámkezelés során emelkedik, amit végső soron a helyi fogyasztók is megéreznek a pénztáraknál. Így a vámemelés nem csupán a külföldieket érinti, hanem az inflációs nyomást is növeli a gazdaságban.

Egy további csapda rejlik ebben a politikai ígéretben: a vámok csupán csekély részesedést képviselnek a modern, költséges állam bevételi forrásaiban. Például, ha egy jelentős tarifaemelés történik, a bevételi többlet talán a GDP 3 ezrelékére rúghat. Ez azonban nem igazán számít stabil jövedelemforrásnak, mivel ha a protekcionista intézkedések sikeresek, és csökken a szigorúan megvámolt import mennyisége, akkor éppen a vámalap fog beszűkülni. Ráadásul, van egy sokkal nagyobb problémánk is: az Egyesült Államok már meglévő, komoly államháztartási hiánya és annak növekvő tendenciája, nem is beszélve arról, hogy milyen következményekkel járhatnak a Trump alatt ígért adócsökkentések.

A Tax Policy Center elemzései alapján világosan látszik, hogy a társasági adókulcs drasztikus csökkentése, a szövetségi és helyi adókedvezmények jelenlegi határának eltörlése (ami leginkább a leggazdagabbakat segíti), a túlórákra és a társadalombiztosítási hozzájárulásokra vonatkozó terhek csökkentése, valamint a borravaló adómentessé tétele évente ezermilliárd dolláros hiánynövekedést eredményezne. Emellett a kamatterhek az amerikai költségvetésben is jelentősen emelkednének, ami nekünk is jól ismert problémát jelent az elmúlt évek tapasztalatai alapján.

Mekkora többlet-növekedést hozhat a dereguláció, és milyen mértékben növelheti a közbevételeket? Lehetséges-e összegyűjteni ezermilliárdokat a szövetségi kiadások drasztikus csökkentésével, a korrupció felszámolásával és a veszteséges szektorok kiiktatásával, ahogyan azt az újonnan alapítandó kormányzati hatékonysági hivatal élére felkért Elon Musk és Vivek Ramaswamy ígérte?

Fontos hangsúlyozni, hogy a Government Efficiency Department (DOGE) nevével ellentétben nem fog minisztériumi státuszt betölteni; csupán egy tanácsadó testületként működik majd. A vezetői nem rendelkeznek kormányzati hatáskörökkel, amit az összeférhetetlenségi problémák miatt egyébként is lehetetlen lenne megvalósítani. Ráadásul mindig kérdéses, hogy a politikai felelősséggel bíró és a szakmai apparátust irányító kormánytagok miként reagálnak majd a külső tanácsadók ajánlásaira.

Az új szakmai vezetésnek a jelenlegi költségvetési környezetben és politikai-hatalmi kontextusban kell navigálnia a pénzügypolitika kihívásait. Bessent szavaival élve: "A folyamatosan változó körülmények között elengedhetetlen, hogy rugalmas és innovatív megoldásokat találjunk a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében."

Bessent "háromszor hármas" médiabarát programja a következő célokat tűzte ki: 2028-ig a szövetségi állam költségvetési hiányát a GDP 3%-ára kell csökkenteni, miközben a gazdasági növekedés ütemét is 3%-ra kell emelni. A program harmadik pillére a nyersolaj és az energiatermelés növekedésére összpontosít, biztosítva ezzel a fenntartható fejlődést és a gazdasági stabilitást.

Képzett és tapasztalt gazdasági szakemberként a vámháborús intézkedésekkel kapcsolatban aligha lehet túlzottan optimista (a Trump-stáb protekcionista irányvonala ezt a gyanút is alátámasztja). A jelenlegi 6%-os GDP-arányos hiány csökkentése már önmagában is merész vállalkozás, még ha elegendő időt is szán erre; az is eredménynek számítana, ha az első évben nem ugrana meg drámaian a deficit. Ha feltételezzük, hogy az üzleti környezet javul, akkor a jelenlegi 2,5%-os gazdasági növekedési ütem akár emelkedhet is, ami bizonyos késéssel hozzájárulhat a bevételek növekedéséhez. Ugyanakkor 2025-re az amerikai állam finanszírozási igényei várhatóan komoly kihívást jelentenek majd.

Ez a jelenség nem csupán az Egyesült Államokat érinti. Az amerikai gazdaság pénzügyi igényei miatt más országok nehezen férnek hozzá a pénzügyi piacokhoz, ami a nemzetközi kamatszint emelkedéséhez vezet. Ahelyett, hogy mérsékeltebb deficit mellett alacsonyabb kamatokat látnánk, a jelenlegi helyzet inkább a költségek növekedéséhez vezet.

Hazaértünk: Európa szintjén a várható monetáris következmények mérsékelten kedvezőtlenek, azonban mindenképpen kevésbé rombolják a kilátásokat, mint a kereskedelmi aspektusok. Viszont a mi helyzetünk különösen nehéz. Az alacsony hitelkockázati besorolásunk és az új tagállamok között a legmagasabb államadósságunk miatt számunkra kifejezetten hátrányos, ha a kamatok továbbra is magasan maradnak. Ha az amerikai állampapírok hozamai négy és öt százalék között ingadoznak, vajon milyen szintre csökkenthetjük a forint hozamait?

A külkereskedelmi kapcsolatok romlása különösen súlyosan érinti a magyar piacon működő vállalatokat, legyenek azok hazai vagy külföldi tulajdonúak. Ezen a háttérben a gazdasági helyzet romlása mellett a pénzügyi tényezők is jelentős szerepet játszanak: a magyar országkockázat növekedése és a forint instabilitása tovább rontja az üzleti környezetet és a jövőbeli kilátásokat.

A gazdasági konfliktusok fokozódása közepette kérdéses, honnan érkezhetne külső segítség vagy támogatás, ha nem csupán az uniós tagságból adódó védelemre támaszkodhatunk. Az Európai Unió érdekelt abban, hogy elkerülje a vámháborúkat, hiszen tagállamai egységesen, külső szempontból is rendkívül nyitott gazdaságok. Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország nyitottsága kiemelkedően magas: a külkereskedelmi forgalmunk – amely magába foglalja mind a behozatalt, mind a kivitel – a bruttó hazai termékhez viszonyítva eléri a 160%-ot, ami drámaian eltér a globális átlagtól, amely mindössze 60%. Kevesen tudják, hogy Kína esetében ez az arány csupán 40%, míg az Egyesült Államok gazdasága még zártabbnak számít 22%-kal. Ezek a viszonylag zárt gazdaságok éppen ezért könnyebben eltérhetnek a szabadpiaci elvektől, mivel nem szembesülnek olyan mértékű külső hatásokkal, mint a nyitottabb országok.

Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy így cselekedjen. Ugyanakkor reagálnia kell a protekcionista intézkedésekre, amelyek a merkantilizmus hagyományait idézik, mint például J-B. Colbert és XIV. Lajos pénzügyminiszter korában. Legutóbb a Kínában gyártott elektromos autók vámemelési javaslata kapcsán láthattuk ezt a reakciót. Emlékezzünk: nyáron az Európai Bizottság által benyújtott vámemelési javaslatot a tagállamok a Tanácsban többségi szavazással támogatták. A Kínában bevezetett piactorzító intézkedések és szubvenciók ellensúlyozására az importvám szintje 7,8%-ról 35,3%-ra emelkedett az ottani elektromos járművek, függetlenül attól, hogy kínai vagy nem kínai tulajdonú vállalatok gyártják őket.

A vámtétel jelentős, ugyanakkor eltér az Egyesült Államok és Kanada korábban alkalmazott százszázalékos tarifáitól. Az európai vámdöntések mértéke és indoklása teljesen más megközelítést tükröz, mint az amerikai, még Trump elnöksége előtt. Kína számára valószínűleg nem marad más választás, mint hogy ellenintézkedéseket vezessen be, amelyek az amerikai exportot célozhatják, és ezek akár pénzügyi jellegűek is lehetnek. Az idő majd megmutatja, hogyan alakul a helyzet. Az azonban egyértelmű, hogy a kereskedelmi és pénzügyi folyamatok nemzetközi zűrzavara, valamint az ezekből fakadó ingadozások aránytalanul érintik a rendkívül nyitott gazdaságokat.

Ez a megállapítás Európa számos országára és az unió egészére érvényes, de ránk különösen figyelni kell, mivel a veszélyek kifejezetten ránk nézve is hangsúlyosak.

Ezért rendkívül aggasztó, hogy a közelmúltban a magyar kormányzati politika a belföldi termelési tényezők, különösen az emberi tőke fejlesztése helyett a külső tőkebevonásra összpontosított, mint a gazdasági dinamika helyreállításának fő eszközére. Jelenleg is ezt az irányt követjük. A "több állami tőke, több termelés, több export" megközelítés már régóta elavult, különösen, ha figyelembe vesszük a rendszerváltás óta eltelt időt; ideje lett volna, hogy erősebb belső piacunk és szorosabb integrációs kapcsolatok alakuljanak ki az uniós értékláncokon belül. Az Európai Unióban rejlő potenciális félmilliárd fős fogyasztói bázis számos növekedési lehetőséget kínál egy kilenc és félmilliós ország számára. Ilyen nagyságrend mellett nevetséges azt állítani, hogy kinőttük a kontinenst, vagy hogy gondjaink oka az, hogy Európa más részeihez képest lassabban fejlődünk.

A világkereskedelem tömbösödése, úgy tűnik, elkerülhetetlen folyamat. Jelenlegi gazdasági struktúránkban azonban aggasztóan kis szerepet kapnak azok a termelékeny és innovatív kultúrák, amelyek képesek nagyobb értéket teremteni, s amelyek a gazdasági ciklusok ingadozására is kevésbé reagálnak. Hiányzik a tudásra épülő, kreatív szektor, amely stabil alapot nyújthatna a jövőbeni fejlődéshez.

Most aggodalommal nézzük, hogy milyen csomagok kerülnek a világkereskedelem képletes karácsonyfája alá.