Egy céges karácsonyi ünnepségen egy munkatárs zaklatás áldozatává vált, és ennek következményeként milliós összegű kártérítést ítéltek meg számára.


Fernanda Hermosilla 2022 decemberében részt vett egy karácsonyi céges ünnepségen, ahol egy kollégája, a beleegyezése nélkül, intim területeken kezdte el fogdosni őt – számolt be róla a Daily Mail. Az incidens mélyen megrázta Hermosillát, de mivel új munkatárs volt a cégnél, tartott attól, hogy hivatalos panaszt tegyen.

A nő nem sokkal az esetet megelőzően költözött Belfastba. Nem ez volt az első eset, hogy meggyűlt a baja kollégájával, a férfi néhány héttel korábban egy belfasti klubban is illetlen helyeken ért hozzá. A céges összejövetelen történt incidensről végül egy munkatárs szólt a cég vezetőségének, akik Hermosillával is tudatták, hogy belső vizsgálatot indítanak az ügyben. A zaklatás ellenére a cég a férfit továbbra is alkalmazta, és arról sem kommunikált egyértelműen, lesz-e bármilyen következménye a történteknek.

Amíg a belső vizsgálat tartott, Hermosilla az irodában dolgozott, a kolléga pedig otthonról, de a nő a közös munkát így nagyon nehéznek találta. Abban bízott, hogy a férfi nem fog visszatérni a munkahelyére, de aztán azt a tájékoztatást kapta, hogy visszatér a munkakörébe - ami Hermosillát felzaklatta és nyomasztotta.

Hermosilla végül bíróságra vitte az ügyet, beperelve a zaklatót és a munkáltatót is. Az eljárás során 36 ezer fontot, ami körülbelül 18 millió forintnak felel meg, ítéltek meg számára sérelemdíjként.

Az Észak-Írországi Esélyegyenlőségi Bizottság főbiztosa hangsúlyozta, hogy a karácsonyi partikon a biztonság kiemelkedő jelentőséggel bír. A munkáltatóknak fontos feladatuk, hogy biztosítsák, minden munkavállaló tisztában legyen az elvárt viselkedési normákkal és a potenciális következményekkel.

Related posts