Csernobili kutyák vizsgálatát folytatták a kutatók – a felfedezések forradalmasíthatják a tudományos megközelítéseket. Az eredmények új fényt vetnek a sugárzás hatásaira és az állatok alkalmazkodási képességeire. Az életre gyakorolt hatásuk messze túlmuta
A csernobili katasztrófa óta eltelt közel negyven év alatt a tiltott zóna kutyái nem csupán életben maradtak, hanem különleges genetikai alkalmazkodásokat is kifejlesztettek, amelyek lehetővé tették számukra, hogy a sugárzással terhelt környezethez idomuljanak.
Először került sor átfogó kutatásra a csernobili tiltott zónában élő kutyák populációinak vizsgálatára. A Dr. Norman J. Kleiman által vezetett tanulmány során a kutatók két különböző kutyacsoport genetikai összetételét elemezték, és figyelemre méltó eltéréseket tártak fel közöttük. A kutyák a krónikus sugárzás és egyéb környezeti stresszfaktorok hatásaira különböző módon reagáltak. A kutatók összesen 391 genetikai régiót azonosítottak, és kiderült, hogy a kutyák genomja különleges módon alkalmazkodott a rendkívül zord környezethez. E folyamat eredményeként a kutyák fejlesztettek ki egy olyan képességet, amely lehetővé teszi számukra, hogy helyreállítsák az erős sugárzás által okozott sejtkárosodást.
Dr. Matthew Breen, az NC State Egyetem kutatója rámutatott, hogy "ez a kutatás nem csupán a kutyák genetikai változásait térképezi fel, hanem arra is rávilágít, hogyan reagálnak az élőlények egy eddig soha nem látott mértékű környezeti katasztrófa következményeire." A tudósok véleménye szerint a genetikai eltérések alapos vizsgálata kulcsfontosságú lehet a hosszú távú sugárterhelés hatásainak megértésében, ami az élő organizmusok, sőt, az emberi egészség szempontjából is jelentőségekkel bír.
A kutyák túlélése a csernobili tiltott zónában lenyűgöző példája annak, hogy az élőlények milyen hihetetlen alkalmazkodóképességgel bírnak a legextrémebb körülmények között is. Az 1986-os tragédia után a helyi lakosság tömeges elköltözésével sok háziállat magára maradt, és ezek utódai ma már a zóna határvidékén és az atomerőmű közvetlen közelében élnek. Ezek az ebek megtanulták, hogyan boldoguljanak a szélsőséges időjárási viszonyok között, a táplálékhiány ellenére, miközben a tartósan jelen lévő radioaktív sugárzás is körülveszi őket. Néhányan falkákban élnek, hogy megvédjék magukat, míg mások különleges kapcsolatokat alakítottak ki a zónában dolgozó munkásokkal és kutatókkal, akik ételmaradékokkal segítik őket a túlélésben.
A kutatás új dimenziókat nyitott a genetikai alkalmazkodás megértésében, ám még mindig számos kérdés vár megválaszolásra. A tudósok jelenleg arra próbálják kideríteni, hogy ezek a genetikai variációk a sugárzásra és a barátságtalan környezetre adott közvetlen válaszok eredményei, vagy inkább a populációk genetikai sodródásának következményei.
