A teológushallgatók számára különös élményben volt részük a nagypénteki misén: egy váratlan kísérlet keretein belül drogot kaptak. A hírhedt esemény felkavarta a közvéleményt, hiszen a vallás és a tudomány határvonalán egyensúlyozva próbálták feltérképezn

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait - 1,05 milliárd forint volt a tét

A természeti társadalmak évszázadok óta mély kapcsolatban állnak a sámánisztikus hiedelmekkel, ahol a pszichoaktív anyagok használata szerves része a spiritualitásuknak. E szerek segítségével nem csupán a gyógyulást keresik, hanem a szellemvilággal és isteni lényekkel való kapcsolatfelvételt is célul tűzik ki, vagy éppen egy transzcendens tudatállapot elérésére törekednek.

A keresztény egyház tanításai szerint azonban nem ez az útja a hitbéli élmények és az isteni kapcsolat megtapasztalásának, így nem véletlen, hogy a híres-hírhedt nagypénteki kísérletet sokan máig botrányosnak tartják.

1962 húsvéti nagypéntekén, április 20-án, a bostoni Marsh-kápolna különleges eseménynek adott helyet. Az amerikai Egyesült Államokban található Bostoni Egyetem kampuszán Howard Thurman tiszteletes vezette az istentiszteletet, amelyen a padsorokban nem csupán a hagyományos értelemben vett hívek élvezték a szertartást. Külön érdekesség, hogy húsz teológushallgató is jelen volt, akik egy egyedülálló pszichológiai kísérlet résztvevőiként figyelték az eseményeket.

A nagypénteki kísérletnek - Good Friday Experiment - nevezett tudományos vizsgálatot Walter N. Pahnke kísérte harvardi doktori disszertációja és a Harvard Pszilocibin Projekt részeként, melyben Timothy Leary és Richard Alpert vezetésével a varázsgomba hatóanyagának, a pszilocibinnek a hatásait kutatták.

Leary mexikói élményei inspirálták őt, hogy elmélyedjen a téma tanulmányozásában. Miközben a pszichedelikus szerek pszichológiai terápiás előnyeit általánosságban is kutatták, a Marsh-kápolnában végzett kísérlet során arra a kérdésre keresték a választ, hogy ezek a szerek milyen hatással vannak a vallásos és spirituális tapasztalatokra.

A kutatók szerették volna a megfelelő közeggel minél inkább fokozni a várható hatást, így a kísérletet nagypénteken, egy valódi szertartás keretében hajtották végre. Az önkénteseknek kis kapszulákat kellett bevenniük a mise kezdete előtt nem sokkal: tízen kaptak pszilocibint, tízen pedig placebót, pontosabban niacint, más néven nikotinsavat, mely képes volt olyan enyhe fizikai érzetek kiváltására, mint a melegségérzés, a bizsergés.

A kísérlet alanyait igyekeztek minél kevésbé befolyásolni, kevés információt osztottak meg velük a kísérlet valódi céljáról. Igyekeztek maximálisan figyelembe venni a set és setting elvét, vagyis, hogy minél inkább biztonságos környezetet és feltételeket teremtsenek a pszichedelikus szerekkel való kísérletezés kiszámíthatatlan volta miatt.

A set a belső állapotot jelöli, vagyis nem mindegy, az adott egyén miért nyúl a szerhez, milyen céllal akarja használni, a setting pedig a külső környezetet, a szakszerű, avatott kísérést. A kísérlet során a templomban asszisztensek felügyelték folyamatosan a résztvevőket, feladatuk volt az érzelmi támogatás is, emellett az élmény után pszichoterápiás feldolgozással is segítették a hallgatókat.

Az istentisztelet során hamar nyilvánvalóvá vált, kik kaptak valódi hatóanyagot, és kik placebót, előbbiek ugyanis elkezdtek furcsán viselkedni, majd megdöbbentő élményekről számoltak be. A többség rendkívül pozitívan élte meg a hatásokat, hatalmas spirituális tapasztalatként, tértől és időtől független valóságot, mindent bejáró szeretetet, időtlenséget, végtelenséget, örökkévalóságot és üdvösségélményt tapasztalva.

Akadtak olyanok, akik Jézus jelenlétét tapasztalták meg, és mélyen átérezték a belőle sugárzó szeretetet. Ám általánosságban elmondható, hogy a résztvevők intenzíven érzékelték a fények, színek, hangok és dallamok varázsát, valamint a közösség dinamikus összetartozását. Ugyanakkor volt néhány olyan személy is, aki nem feltétlenül pozitívan élte meg ezt az élményt. Egyikük a kereszthalál fájdalmát látta, így a szeretet mellett a lelki szenvedést is érezte, míg mások a halál közelségét tapasztalták meg; azonban ők inkább az örök élet ígéretét élték át, mintsem a halál félelmetes aspektusát. Egy résztvevő annyira nyugtalanná vált, hogy injekciós antipszichotikumra volt szüksége, miután kirohant az utcára, ahol a járókelőknek mindenképpen hirdetni akarta a Messiás eljövetelét.

Bár a kísérlet irányítói az eredményekben felfedeztek olyan bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy a pszichedelikus szerek jelentős hatással lehetnek a spirituális fejlődésre, későbbi kutatások rámutattak arra, hogy a környezet és a résztvevők egyéni attitűdjei is kulcsfontosságú tényezők.

A kísérlet etikai megkérdőjelezhetősége már akkoriban is sokakat foglalkoztatott. Leary emellett látványosan hirdette a pszichoaktív anyagok legális használatának jogát. Ez a kezdeményezés óriási lendületet adott az 1960-as évek hippimozgalmának, ugyanakkor felerősítette a társadalmi tiltakozásokat is. A konzervatív ellenállás képviselői pedig nem nézték jó szemmel ezt a folyamatot.

Timothy Leary és Richard Alpert végül elvesztették pozíciójukat a Harvard Egyetemen, ám kísérleteik öröksége máig jelentős hatást gyakorol a pszichedelikus kutatásokra. Ezen munkásságuk nemcsak a korabeli tudományos diskurzusra volt kihatással, hanem alapot teremtett a modern kutatások számára is, amelyek a pszilocibin terápiás potenciálját vizsgálják különböző mentális egészségi problémák, például depresszió, szorongás és poszttraumás stressz szindróma kezelésében. A felfedezések, amelyeket Leary és Alpert tettek, új perspektívákat nyitottak a pszichológiai terápiák terén, és a mai napig inspirálják a tudományos közösséget.

A kísérlet mély hatással volt a résztvevő teológushallgatók életére, akik közül sokan azóta is ezt az élményt tartják számon egyetlen pszichedelikus tapasztalatukként. Évtizedekkel később, az utánkövetés során, ezek az élmények továbbra is meghatározó szerepet játszottak életükben, sokan az élményeket életváltoztatóként írták le. Néhányan lelkipásztori pályát választottak, míg Huston Smith, a neves metodista teológus és valláskutató, tapasztalatait könyvben örökítette meg, amelyben ezt az élményt a legerősebb kozmikus hazatérésként fogalmazta meg.

Amellett, hogy egyre ismertebbek a dél-amerikai törzsek ayahuasca vagy a mexikói őslakosok peyote szertartásai, a pszichoaktív szerek alkalmazását a modern ezoterikus vallási mozgalmak sem vetik el.

A hagyományos keresztény egyház szempontjából aggasztó jelenségnek számítanak azok a tapasztalatok, amelyek a transzcendens élmények biokémiai úton történő előidézésére építenek. Az egyház álláspontja szerint a valódi vallási élmények nem generálhatók mesterségesen, hiszen ezek a tapasztalatok hamisnak minősülhetnek, csupán illúziók, amelyek nem pótolják az isteni kapcsolódás és kegyelem igazi megélését, amelyet hit és imádság útján kell keresni. Ezen kívül hangsúlyozzák, hogy az ilyen kísérletek a vallási szertartások hitelességét is veszélyeztetik, és figyelmeztetnek arra, hogy a szerek használata súlyos kockázatokat rejthet magában.

Az ellenőrizetlen körülmények, a résztvevők rossz lelkiállapota, felkészületlensége és a szakszerűtlen vezetés miatt számos olyan esetről hallani, mely tragédiába torkollott, vagy épp mentális zavarokhoz vezetett, emellett sokan felhívják a figyelmet arra is, hogy a világban vagy épp azon túl többféle erő is munkálkodik, és az ilyen találkozások során sem csak az örök szeretetben létező verzióikkal lehet megismerkedni.