Egy nagyasszonytól való búcsúzás mindig szívfacsaró pillanat. Az ő jelenléte olyan volt, mint egy meleg takaró a hideg téli estéken; megnyugtató és biztonságot adó. Most, hogy elérkezett az idő, hogy elköszönjünk tőle, az emlékek áradata zúdul ránk. Fel
Kovács Gergelyné, született Szabó Irén, a kultúrtörténet világában elismert szakember, aki gazdag tudásával és szenvedélyével járult hozzá a kultúra és a történelem mélyebb megértéséhez.
Kovács Gergelyné, született Szabó Irén, a kulturtörténet elhivatott kutatója, életének 87. évfordulóján, 2025. november 9-én, csendes nyugalommal és békességgel távozott az élők sorából, hogy lelkét a Teremtőnek adhassa.
Népszerű nevét számos jelentős projekt fémjelzi, így például a Hollókői Tájvédelmi Körzet és a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozása, valamint a Mohácsi Történelmi Emlékhely fejlesztése. A Postamúzeum vezetőjeként 1995-ben megalapította a Rádió- és Televízió Múzeumot is. Szakmai pályafutása során több szakfolyóiratban publikált, és idegenforgalmi szakíróként számos, magyar, angol és német nyelven megjelent útikönyvet jegyez. Emellett szerkesztette a „Hortobágy, a nomád pusztától a nemzeti parkig” című kötetet, valamint a tizenkét nyelven kiadott „A Dunánál” című képes könyvet is.
Személyében, akit barátai csak Irénkének neveztek, egy olyan közösségszervező társat veszítettünk el, aki élete végéig elkötelezetten szolgálta a magyar kultúrát. Szenvedéllyel és mély megértéssel támogatta mindazt, ami hazánk értékeit képviselte, és kitartóan kiállt a hazáért mindvégig, egészen az utolsó leheletéig.
Kultúraszervezői tevékenysége révén számos rangos elismerést kapott, többek között a magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Magyar Kultúráért Életműdíjat, valamint a Pro Natura díjat. Ezen túlmenően Budapest XII. kerületében, Hegyvidék díszpolgári címével is kitüntették.
Istenszerető ember volt, aki soha nem hajlott meg a nehézségek előtt, és soha nem szűnt meg védeni és hirdetni a magyarság egyedülálló, határokat átszelő értékeit és kultúráját. Férjével, néhai Kovács Gergellyel azon bátor civil emberek közé tartozott, akik a kádári szocializmus korszakában is igyekeztek erejükhöz mérten mindenben segíteni a határon túli magyar nemzetrészekhez tartozókat.
Férjével együtt rendszeresen aktívan részt vettek a felvidéki kerékpártúrákon, művelődési táborokban és a Csemadok által szervezett rendezvényeken. Osztozott velünk az örömben, amikor a rendszerváltozás után elért sikereinket ünnepeltük, ugyanakkor szomorúsággal nézte a politikai és világnézeti megosztottság okozta elvesztegetett lehetőségeket. Támogatta és megértette Pogány Erzsébet munkáját is. A katolikus Rádió szerkesztőjeként számos neves felvidéki magyar közéleti személyiséggel készített részletes interjúkat, és ugyanitt elkötelezett lelkesedéssel mutatta be a felvidéki értékeinket, amelyek gazdagítják az egyetemes magyarságot. Az értékmentés volt a szívügyének középpontjában. Az utóbbi időszakban nagy elismeréssel beszélt Orosz Örs tevékenységéről és a Sine Metu Polgári Társulás emlékezet- és értékmentő munkájáról. E hírnevet Erdély, Kárpátalja és Délvidék felé úgy igyekezett terjeszteni, hogy számos "Szoborsorsaink" kötetet vásárolt, amelyeket a helyi magyar közösségeknek juttatott el, mint követendő példát. Művészetpártoló tevékenysége keretében támogatta Nagy János szobrászművész életművének összegyűjtését, valamint a tatai életmű kiállításának megvalósítását. Az idei évben került bemutatásra utolsó könyve Klebelsberg Kunóról, amelynek címe: "Egy országépítő arisztokrata."
Különleges lelkesedéssel támogatta a gróf Esterházy János megismertetését és rehabilitációját célzó felvidéki magyar kezdeményezéseket.
Neki köszönhetően alakult meg Budapesten az Esterházy Szoboravató Bizottság, amelynek lelkes és elkötelezett munkája révén Áder János köztársasági elnök 2013-ban ünnepélyesen felavathatta a budai, XII. kerületi Gesztenyés kertben felállított Esterházy János emlékművet, Nagy János szobrászművész műalkotását. Rendszeresen részt vett az Esterházy emlékére rendezett megemlékezéseken, és 2019-ben ő volt a budapesti Szép utcai Esterházy emléktábla előtt tartott megemlékezés szónoka. Beszédét e fontos esemény mellékleteként közöljük. Zarándokként ellátogatott az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontba is, ahol mély tisztelettel adózott a nagy államférfi emlékének. Utolsó, figyelemre méltó gesztusaként közbenjárt azért, hogy a XII. kerületben megrendezett szoboravatásra nemesített Esterházy rózsákból (Angster Mária közvetítésével) körülbelül két tucat rózsatő az alsóbodoki Esterházy János Emlékhelyre is eljusson. E rózsatövek jövő tavasztól már nemcsak Isten szolgája, Esterházy János emlékét őrzik, hanem Kovács Gergelyné, az egyetemes magyar nemzet hű szolgálója emlékére is virágba borulnak majd.
Ha össze akarnánk foglalni egy mondatban Irénke egész eddigi életét és tevékenységét, talán azt mondhatnánk, lényegében nem tett mást, mint segített felismerni értékeinket, hogy ezeken keresztül megtanuljuk jobban szeretni saját hazánkat, nemcsak azt a virtuálisan létező "ilyésgyulai" magaslati hazát, hanem ezt a lentit, ezt az "adyendréset" is, melynek tapintásától olykor-olykor "ujjunk begyéből vér serken ki".
Kedves Irén, hálás szívvel köszönjük, hogy megosztottad velünk azt a tudást, amely segítségével mosollyal az arcunkon élhetjük meg a mindennapokat ebben a világban.
Legyünk a gondos gazdák, akik úgy élik mindennapjaikat, mintha minden döntésünk és tettünk kulcsszerepet játszana a jövőnk formálásában. Érezzük felelősségünket mindaz iránt, ami a múltból ránk hagyatkozva, jelenünkben folytatódik, vagy éppen a nehézségek ellenére próbálunk megóvni. E határtalan magyar világban, amely körülölel bennünket, tegyünk meg mindent, hogy megőrizzük értékeinket és gazdagítsuk örökségünket.
Fáradságot nem kímélő földi munkálkodásodat befejezve, Isten adjon neked örök nyugodalmat s az örök világosság fényeskedjen számodra Égi hazánkban, ahol reményeink szerint mindannyian otthonra lelünk majd.
KOVÁCS GERGELYNÉ: Esterházy János a példaadó hazafi[1]
1992 óta immáron huszonhetedik alkalommal gyűlünk össze, itt Budapesten, a Szép utca 3. szám alatti ház előtt, hogy emlékezzünk Gróf Esterházy Jánosra.
Ez a különleges emléktábla Nagy János szobrászművész keze munkáját dicséri. Ez volt az első olyan alkotás, amely Esterházy János erkölcsi és szellemi örökségének méltó újjáélesztéséhez kapcsolódott, és egyúttal elindította az emlékhelyek sorának kiépítését, ezzel elősegítve a földi emlékek felélesztését is.
A Rákóczi Szövetség évről évre, e különleges táblánál hajt fejet és emlékezik meg Esterházy Jánosról, születésének évfordulójához (március 14.) legközelebb eső vasárnapon.
Ekkor kerül sor az ugyancsak 1992-ben alapított Esterházy János-emlékérem átadására is. Amit az idén a kitüntetettek tegnap a Szent István-bazilikában vehettek át.
1994-ben a szlovákiai magyar kisebbség képviselőcsoportja által alapított Pro Probitate-díj, más néven Helytállásért-díj, ezt követően került bevezetésre.
Azt, május l5-én, azon a napon vehetik át az Esterházy János erkölcsi és szellemi példáját követő személyek, amely napon 1942-ben, egyetlenként a szlovák parlamentben, nem szavazta meg a zsidó honfitársai deportálását utólag jóváhagyó törvényt.
Példaadó hazafiként élt és cselekedett. Engedjék meg, hogy emlékezzek egy 80 évvel ezelőtt, 1939-ben mondott szavára:
A magyar és a szlovák nép szellemi világa mélyen összekapcsolható, és ezt az összhangot mindenféleképpen meg kell teremteni, hiszen számos közös lelki értékkel rendelkezünk.
Amikor a magyar és a szlovák nép szembefordul egymással, az mindkét fél számára hátrányos következményekkel jár. Az ilyen ellentétek nem csupán természetellenesek, hanem eleve kudarcra vannak ítélve, hiszen a Kárpátok lábánál élő közösségek, akik egymásra utaltak, mély lelki és gazdasági kötelékekkel bírnak. Azok a törekvések, amelyek a feszültségeket kívánják fokozni, végső soron csak ártanak a régió stabilitásának és fejlődésének.
Ezt a mondatot aligha tudta volna más olyan hiteles meggyőződéssel megfogalmazni, mint Esterházy János. Ő, aki lengyel édesanyától és magyar édesapától származik, életét a szlovák közösségben élte le, mélyen összefonódva a kultúrájukkal.
Mint politikai vezető, a magyar, lengyel, szlovák, cseh és német nyelveken folytatott vitákat a prágai parlament falai között. Nyolc évtizeddel ezelőtt már akkor is hangsúlyozta, hogy a közép-európai népek összefogása elengedhetetlen, és ezt a folyamatot egy keresztényszociális társadalmi rend megvalósításával és fenntartásával látta lehetségesnek.
A magyar történelemben kevés olyan politikust, államférfit ismerünk, akinek elismeréséért annyian küzdöttek, munkálkodtak volna, mint Esterházy János örökségéért.
Páratlanul gazdag szellemi és erkölcsi hagyatékának számbavételét családtagjai, elsősorban Mária, Lujza és Alice végezték. Valamint barátok, munkatársak, sorstársak, tisztelők tucatjai csatlakoztak, köztük Duray Miklós, Balassa Zoltán, Csáky Pál.
A történészek rendkívül sokszínű csapata szinte végtelen, hiszen olyan nevek fémjelzik, mint Janics Kálmán, Ádám Magda és Szarka László, egészen Molnár Imréig, akit talán a legnagyobb hatású kutatónak tekinthetünk.
Munkájuknak köszönhetően fokozatosan összeáll Esterházy János erkölcsi és szellemi hagyatékának részletes leltára.
Ezek az emlékhelyek nem csupán helyszínek, hanem az emlékezés és tisztelet szimbólumai is. Az első, amely előttünk áll, a kezdetek alapköve volt. Az eltelt 27 év során több mint harminc Esterházy-emlékhely jött létre, amelyek mindegyike fontos része kultúránknak és történelmünknek. Most pedig az emlékhelyek avatásának időrendjében hadd említsem a települések neveit: Budapest-Belváros, Szenc, Búcs, Királyhelmec, Tatabánya, Nagyölved, Ipolyság, Ipolynyék, Losonc, Kassa, Komárom, Udvard, Nyíregyháza, Budapest-Újpest, Guta, Dunaszerdahely, Nagycsalomja, Nyitraújlak, Budapest, Gesztenyés-kert (ez a szobor, amely Esterházy János alakját örökíti meg, Nagy János szobrászművész keze nyomát viseli, és minden mártírunk sorsát megidézi), valamint Kalonda, Pered, Somorja, Léva, Érsekújvár, Pozsony-CSEMADOK-székház, Nagymegyer, Pográny, Várhosszúrét, Rimaszombat és Martos. Ezek a helyek mind híven tükrözik a közösség összetartozását és az emlékezés fontosságát.
A gróf Esterházy János emlékhelyei között fontos megemlíteni a mírovi és motoli szimbolikus sírokat, valamint az alsóbodoki kápolnát, amely különös jelentőséggel bír, hiszen itt találhatók földi maradványai, amelyeket 2017-ben helyeztek végső nyugalomra.
Az Esterházy János-kegyhely létrejötte Paulisz Boldizsár, az immár áldott emlékű honfitársunk érdeme, aki hitből, hűségből és hazaszeretetből merített inspirációt, s ezzel mindannyiunk számára példát állított.
Esterházy János testvérének, Mariskának (Máriának) a naplójából értesülünk arról, hogy halála után a nyitraújlaki asszonyok éjszaka virrasztva rótták le tiszteletüket emlékének.
Egy szlovák asszony hajnalhasadáskor így szólt: nem csupán értenünk kellene, hanem inkább imádságban kellene fordulnunk hozzá.
Amikor itt állunk az első emléktáblánál, nem feledkezhetünk el a másodikról sem, arról a fekete márványtábláról, amelyet 1994 óta tartó várakozással Esterházy János emlékére 2019-ben sikerült nyilvánosan elhelyezni Szencen, a helyi Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és Duray Rezső kitartó szervezésében, azzal a nyolc évtizede elhangzott, magyar és szlovák nyelven kiírt Esterházy-mondattal, amely ma akár a V4-ek jelmondata lehetne:
"Tegyünk közösen, egy szívvel és szeretettel a jövőnkért!"
Megköszönve szíves figyelmüket, kívánok mindnyájuknak további szép napot, egyetértésben és szeretetben!
A beszéd 2019. március 10-én került megrendezésre a Budapest Szép utca 3. szám alatt található Esterházy-emléktábla előtt, ahol a megemlékezés keretében méltatták az esemény jelentőségét.
