Elhatározták, hogy új irányt adnak a világnak - 2025 különleges évfordulóval vár ránk.

Idén lesz hetven éve, hogy a volt gyarmatosított országok összeültek, és a világrend megreformálását követelték. Közülük emelkedett fel a világ vezető gazdasági hatalmai közé Kína és India. Mi volt az úgynevezett bandungi konferencia jelentősége, kik és miért vettek részt rajta?

1955. április 18-án indult el egy különleges konferencia Indonézia szívében, Bandung városában. Ez az egyhetes esemény arra törekedett, hogy a résztvevő országok közösen fektessenek le egy szuverén, harmadik utat a világpolitikai színtéren, függetlenül a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió befolyásától. A találkozó célja nem csupán a politikai függetlenség hangsúlyozása volt, hanem egy újfajta együttműködés és párbeszéd keresése is a fejlődő országok között.

A bandungi konferencia során huszonkilenc ázsiai és afrikai ország képviseltette magát – javarészt a két kontinens független államai, amelyek ekkor a világ népességének jelentős részét alkották. Az esemény létrejötte mögött az a folyamat húzódott meg, hogy a II. világháborút követően egyre több nemzet nyerte el függetlenségét Ázsiában és Afrikában. Ebből fakadóan sürgető szükségessé vált, hogy tisztázzák egymással való viszonyukat, valamint a korabeli hidegháborús feszültségeket. A konferenciát megelőzően számos kétoldalú és regionális megbeszélés zajlott, végül pedig közös döntés született egy globális találkozó megszervezéséről - mondta Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója az Indexnek.

A konferencia főkezdeményezőjeként Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnök és Sukarno indonéz elnök lépett fel, a szakértő ugyanakkor rámutatott, hogy fontos volt már akkor is a kommunista vezetésű Kína szerepe, amelynek képviselője, Csou En-laj miniszterelnök és külügyminiszter egy mérsékelt, az ideológiai ellentéteket a gyarmatosítás elleni küzdelemhez képest háttérbe szorító vonalat képviselt.

Kosztur András azt mondta: a konferencia korabeli jelentőségét az adta, hogy az úgynevezett harmadik világ önszerveződésének az egyik első lépése volt, az első jelzés arra vonatkozóan, hogy ezen országok nem a két világhatalom - az USA és a Szovjetunió - hidegháborús küzdelmének tárgyai, hanem a nemzetközi kapcsolatok - lehetőleg egyenrangú - alanyai kívánnak lenni.

A Bandungi Nyilatkozat tíz alapelve lényegében előrevetítette azokat az irányelveket, amelyeket a multipoláris világrendért küzdő hatalmak, mint például a BRICS-országok, ma is képviselnek.

A résztvevő országok kifejezték, hogy elvárják, hogy államközi kapcsolataikban egyenlő félként kezeljék őket. Határozottan ellenálltak más országok belügyeibe való beavatkozásnak, és kritizálták azokat a védelmi szövetségeket, amelyek mögött valójában nagyhatalmi érdekek állnak. Támogatták a konfliktusok békés megoldását és a kölcsönösen előnyös együttműködést. A bandungi konferencia résztvevőinek jelentős része a mai napig ezen alapelvekre építi – legalábbis hivatalosan – külpolitikáját, bár kérdéses, hogy ezek az elvek mennyire valósíthatók meg a gyakorlatban.

- emelte ki a fő kutató.

A bandungi konferencia, majd a hat évvel később született el nem kötelezett mozgalom, amit Egyiptom, India és Jugoszlávia közös nyilatkozata indított útjára, eleinte egymással párhuzamos kezdeményezések voltak, amelyek között az egyik fő ellentétet az jelentette, hogy az el nem kötelezett mozgalom globális szemléletű volt, míg a bandungi konferencia Ázsiára és Afrikára koncentrált.

Az el nem kötelezett mozgalom lényegében a hidegháború feszültségeire adott válaszként született, és ennek megfelelően alakította ki saját álláspontját. Érdekes módon a bandungi konferencia egyik kulcsszereplője éppen a kommunista Kína volt, amely néhány év elteltével már eltávolodott a Szovjetuniótól. Az el nem kötelezett mozgalom nem vált egy erőteljes, szervezett nemzetközi szereplővé; inkább egyfajta formális platformként szolgált, ahol a részt vevő országok kifejezhették véleményüket. Ahogy a mozgalom népszerűsége nőtt, tagjai között egyre szélesebb spektrumú nézeteltérések jelentkeztek, hiszen a kontinensnyi távolságok következtében érdekeik gyakran ütköztek. Néhány ország szoros kapcsolatokat ápolt a Szovjetunióval, míg mások a nyugati államok felé orientálódtak. Ezért teljes összhangot nem tudtak kialakítani, de a mozgalom mégis hozzájárult ahhoz, hogy ezek az országok a nyugati vagy szovjet elvárásoktól függetlenül bekapcsolódjanak a globális politikai színtérbe.

"Kosztur András megjegyezte: 'Tedd különlegessé a szöveged!'”

Kérdésünkre, hogy a jelenlegi politikai környezetben az "el nem kötelezett" megközelítés továbbra is releváns-e, a vezető kutató a következőképpen nyilatkozott: a hidegháború lezárulta óta az álláspont súlya csökkent, de a mozgalomban részt vevő országok számára továbbra is meghatározó, hogy a különféle konfliktusokban, amennyiben azok nem érintik közvetlenül saját érdekeiket, hajlamosak semleges pozíciót képviselni.

Kosztur András rámutatott, hogy az ukrajnai konfliktus során jól látható, hogy a globális Dél országaiból számos békekezdeményezés érkezett, míg a humanitárius közvetítést több közel-keleti állam vállalta magára. Ehhez azonban szükséges volt, hogy sem Ukrajna, sem Oroszország oldalán ne foglaljanak el egyértelmű álláspontot, így megőrizhették kapcsolataikat mindkét féllel. Kitért arra is, hogy bár a BRICS-tagországok mindegyike részt vesz az el nem kötelezettek mozgalmában, a két csoport között nem lehet egyenes párhuzamot vagy egyenlőséget vonni.

A BRICS csoport inkább a nem nyugati gazdasági hatalmak szövetségének tűnik, egyfajta alternatív G7-ként, amely a jövőben konkrét kezdeményezések keretében valósulhat meg. Gondoljunk csak a 2024-ben tervezett gabonatőzsdére vagy a közös pénzügyi rendszer kialakítására. Ezzel szemben a már létező el nem kötelezett mozgalom egy globális párbeszédet lehetővé tévő platformként működik, amely a Bandungban lefektetett alapelvek deklaratív képviseletére alkalmas, de a közös fellépésre vagy integrációra kevésbé fókuszál - mondta a vezető kutató.

A bandungi konferencia 70. évfordulójának jelentősége Kosztur András szerint leginkább abban rejlik, hogy a globális Dél államai azóta milyen utat jártak be. Az elmúlt évtizedek során ezek az országok számos kihívással néztek szembe, miközben igyekeztek megerősíteni saját helyüket a nemzetközi porondon. A konferencia öröksége tehát nem csupán a múltba tekint vissza, hanem rávilágít arra is, hogy a fejlődő országok milyen fejlődésen mentek keresztül, és milyen jelentős lépéseket tettek a függetlenség, a gazdasági növekedés és a nemzetközi együttműködés terén.

A modern globális kapcsolatok marginális szerepet játszó újoncaiból jó néhányuk a nemzetközi rend megkerülhetetlen formálójává vált. Tény, hogy a hidegháború több ország fejlődését is hátráltatta, sokan azonban mind az amerikai-szovjet szembenállásból, mind az azután következő évtizedek globalizációs tendenciáiból profitálni tudtak: kihasználták a szovjet segítséget a gyarmatosító hatalmak elleni küzdelemben, versenyeztették egymással a nyugati hatalmakat és Moszkvát, amelyek a távolságok miatt nem tudtak egyértelmű és közvetlen befolyást gyakorolni fölöttük, majd a Szovjetunió bukását követően teljes értékűen bekapcsolódtak a világkereskedelmi kapcsolatok hálózatába.

A XXI. Század Intézet vezető kutatója rámutatott, hogy a „harmadik világ” kifejezés mára talán teljesen elavulttá vált, míg a „fejlődő országok” fogalma részben megőrizte jelentőségét. Ennek oka, hogy számos, a globális déli régióban található ország, a belső fejlődési eltérések ellenére, sikeresen integrálódott a világ vezető gazdasági hatalmai közé.