Ezek a horgászok kíváncsiak voltak, milyen érzés lehet halnak lenni, hátha így sikerülne jobban megszerezniük a nagy fogást.
A huszadik század elején az Egyesült Államokban néhány horgász rendkívül kreatív és szokatlan megközelítést alkalmazott a halfogás művészetének tökéletesítésére. Céljuk az volt, hogy felfedezzék, miként is érzékelhetik a halak a világot, és a lehető legjobban visszaadják ezt a nézőpontot. Ezen innovatív gondolkodásmód révén próbálták rekonstruálni, hogyan is láthatnák a víz alatti élőlények a csalit és a környezetüket, ezzel emelve a horgászat élményét egy új szintre.
A 1910-es és '20-as években az Egyesült Államokban számos független kiadvány látott napvilágot, amelyekben a horgászok a fényképezés eszközeivel próbálták feltárni a horgászat titkait: pontosabban, hogy miért kapnak rá a halak a csalin, vagy miért maradnak közömbösek. E lelkes horgászok korabeli fényképezőgépeikkel kísérleteztek, hogy a halak perspektívájából rögzítsenek pillanatokat, és ezzel új megvilágításba helyezzék a víz alatti világot. Más szavakkal:
Föld feletti megfigyelőmedencéket alakítottak ki, miközben patakok elkerített szakaszait és üvegbe zárt, víz alá süllyesztett periszkópszerű eszközöket alkalmaztak. E közben keményen küzdöttek a torzítás és a fénytörés okozta kihívásokkal. Az általuk létrehozott felvételek – legyenek azok a víz tükrén lebegő (igazi és hamis) legyek, horgászzsinórok, vagy akár maguk a fotósok is – noha nem elsődlegesen művészi szándékkal készültek, mégis meglepően közel álltak a korszak avantgárd fotós kísérleteihez.
Francis Ward fotográfus 1919-ben megjelent, "Állati élet a víz alatt" című művében így fogalmaz: "Ez a halak perspektívája."
Bár a szöveg rendkívül költői, a fotók pedig különös, mégis lebilincselő módon hatnak, Wardot, ahogyan már említettük, nem csupán tudományos kíváncsiság, és nem is a művészi kifejezés iránti vágy hajtotta. Sokkal inkább egy praktikus cél lebegett a szeme előtt: ő csupán egy átlagos sporthorgász volt a sok közül, aki a víz alatti fényképezés eszközeit felhasználva kívánta tökéletesíteni halfogási technikáját.
Edward Ringwood Hewitt (1866-1957) amerikai feltaláló 1922-ben kiadott könyvében, A lazac titkai című művében, valami hasonlóan innovatív ötletet valósított meg. Hewitt mozgóképes felvételeket készített, amelyek rögzítették a rovarok és műlegyek viselkedését, ahogy azok megzavarták a kifejezetten erre a célra kialakított tartály felszínét. A könyvben, amely tele van halak szemszögéből készült lenyűgöző fotókompozíciókkal, Hewitt így fogalmazott: "Szerettem volna saját szememmel látni, hogyan is néznek ki a legyek a halak perspektívájából, mivel soha nem fogadom el egy tudományos tény hitelességét anélkül, hogy saját magam is megpróbálnám megismételni a kísérletet a saját eszközeimmel."
Hewitt és Ward egyaránt számítottak arra, hogy az olvasók esetleg szóvá teszik, hogy egy fényképezőgéppel nem feltétlenül lehet rekonstruálni vagy akár csak megközelíteni a halak valódi nézőpontját. A hal szeme ugyanis nem emberi szem (a halak agya meg aztán végképp nem emberi agy). Hewitt ugyanakkor nem foglalkozik túl sokat a kérdéssel: "Nekem úgy tűnik, joggal feltételezhetjük, hogy azt a vizuális képet látja, ami valóban ott van, és ugyanazt látja, amit mi, azzal a különbséggel, hogy a mi szemünk egy képet alkot, és sztereoszkópikus hatást kelt, míg a hal szemei egymástól függetlenek".
Akár a halperspektíva pontos másolása történt, akár nem, a szerzők végül úgy találták, hogy a víz alatti fényképek rendkívül értékesek. Hewitt saját bevallása szerint a munkája révén hatékonyabb műlegyeket tudott megalkotni, valamint az időjárási viszonyokhoz igazodó dobási technikákat ajánlott horgásztársainak. Wardé viszont - állítólag - olyan hasznos tanácsokkal szolgált a halakat megtévesztő álcaruhák fejlesztéséhez, amelyek jelentősen hozzájárultak a horgászat sikerességéhez.
