Így dicséri Szoboszlait a Liverpool legendája.


Nem más, mint az egyik legnagyobb liverpooli legenda, Jamie Carragher nevezte fenségesnek Szoboszlai Dominik gólját a Southampton elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen, amelyet idegenben 3-2-re megnyert a 'Pool. Az angol lapvélemények egyöntetűen rámutatnak, hogy a nagyon várt Szoboszlai-gól önbizalmat adhat a magyar válogatott csapatkapitányának, és fordulatot jelenthet a szezonjában.

Jamie Carragher, a Liverpool ikonikus alakja, aki 737 hivatalos mérkőzést játszott a Vörösök színeiben, így Ian Callaghan után a második helyet foglalja el az örökranglistán, napjainkban a Sky Sports szakkommentátoraként dolgozik, és komoly befolyással bír az angol futballközvélemény alakulására. Éppen emiatt kiemelkedően fontos, amit Szoboszlai Dominik Southampton ellen szerzett góljáról mondott, amely a mérkőzés 30. percében biztosította a vendégeknek a vezetést.

Semmit sem akarok levonni a gól értékéből, tényleg fenséges volt, de az a helyzet, hogy a Southampton megint lábon lőtte magát.

Carragher számára nem volt kétséges, hogy a magyar válogatott csapatkapitányának látványos, jobb pipával végrehajtott gólja lenyűgözte. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a találathoz Flynn Downes pontatlan passza is hozzájárult, amelyet Curtis Jones letámadása kényszerített ki a Southampton játékosától. Ezt követően jött a látványos gól, amelyet a gyengébbik lábával a jobb felső sarokba csavart, a labda pedig ügyesen kikerülte Alex McCarthy kezeit, majd a kapufáról a hálóba vágódott.

Mindez a The Empire of the Kop weboldalon található, amit követően egy alapos elemzés is következik.

Szoboszlai Dominik biztosan hatalmas örömmel ünnepelte első bajnoki gólját a szezonban, amely a különböző sorozatokban számítva csupán a második találata volt. Ráadásul 45. mérkőzésén a Liverpool színeiben ez a negyedik gólja a Premier League-ben. Mindezeket figyelembe véve, a "Szobo" nevéhez köthető kivételes képességek mellett még bőven van lehetőség a góltermés növelésére. Úgy tűnik, hogy a középpályás maximálisan kihasználta a lehetőséget, hogy visszanyerte helyét Arne Slot kezdőcsapatában. A McCarthy ellen bemutatott elegáns befejezése bizonyára növeli az esélyeit, hogy szerdán a Real Madrid ellen pályára léphessen Anfielden, majd pedig vasárnap, amikor a Premier League csúcsrangadóján a gyengélkedő Manchester Cityt fogadják, nyolc pontos előnnyel a zsebükben.

Erre a témára rímel a Onefootball.com írása is, melynek címe a következőképpen hangzik:

"Csinos befejezés ballal! Szoboszlai Dominik felvillantotta briliáns tehetségét nem is egyszer, amióta tavaly megérkezett Liverpoolba, de a kapu előtt hiányzott a határozottság, a kiegyensúlyozottság a játékából."

Ezzel a mondattal kezdődik a honlap kritikája, majd így folytatódik:

A Southampton elleni mérkőzés előtt a magyar középpályás csupán egyetlen gólt szerzett az idény során, ami nem tükrözi a benne rejlő óriási potenciált. Azonban a McCarthy kapusnak lőtt gyönyörű találata és a Southampton ellen bemutatott kiemelkedő teljesítménye lehet az a katalizátor, amely beindítja a "Szobo" motorját, és hatodik sebességbe kapcsolja a szezonját.

Az elemzés szót ejt az önbizalom fontosságáról:

Fáradhatatlan munkamorálja ellenére Szoboszlainak idén ritkán sikerült közvetlen hatást gyakorolnia a mérkőzések alakulására. Hiányoztak a gólok, a gólpasszok. És látszott, hogy ez nyomást gyakorol rá, különösen ebben a helyzetben, amikor olyan riválisai vannak a középpályán, mint Ryan Gravenberch, Alexis Mac Allister vagy Curtis Jones, akik valamennyien a kezdő tizenegybe pályáznak. Mindegyikük nagyszerű futballista, és ők kikényszerítik a maximumot Szoboszlaiból.

A végkövetkeztetés: az ilyen gólok növelik a játékos önbizalmát, amire honfitársunknak égető szüksége van.

Related posts