Harold James: A globalizált világban a zűrzavar és a káosz korszaka vár ránk Harold James gondolatai szerint a globalizációval párhuzamosan egy új korszak köszönt be, amelyet a zűrzavar és a káosz jellemez. A világunk összekapcsolódása számos előnyt hozo

2025. május 6-án újra körüljárjuk, hogyan hat a LegalTech és a DigitalCompliance a versenyképességre és melyek a digitális térben való vállalati jelenlétet meghatározó legfontosabb jogi-szabályozási területek.

Francis Fukuyama 1990-es években tett megállapítása, miszerint "a történelem véget ért", a korszak optimizmusát tükrözte, ám a mai világ komplexitása és kihívásai egészen más képet festenek. Ha a jelenlegi korszakot kellene elnevezni, talán "A bizonytalanság kora" lenne a legmegfelelőbb. Ez a név jól kifejezi a globális politikai, gazdasági és társadalmi feszültségeket, amelyekkel szembe kell néznünk, valamint a jövőnkkel kapcsolatos aggodalmainkat. A technológiai fejlődés, a klímaváltozás és a geopolitikai feszültségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelenlegi időszak inkább a kihívásokkal teli, mintsem az optimizmusra építő korszak legyen.

A zűrzavar, bizonytalanság és káosz korszakának nevezném.

A három kifejezés, amelyet Ön említett, Ursula von der Leyen is hangsúlyozott a közelmúltban, mind Davosban, mind pedig az Európai Parlamentben tartott beszédeiben. Kijelentette, hogy a kölcsönös tisztelet szabályainak, a "jó makrogazdaság korszaka" (good macro) és a megbízható partnerek időszakának vége felé közeledünk. Ön szerint milyen hatással lesz ez az új korszak a globális politikára és a globalizáció jövőjére?

Ez a globalizációt újabb kihívások elé állítja. A technológiai fejlődés üteme olyan gyors, hogy az emberek és politikai vezetők egyre inkább lehetőséget látnak abban, hogy kontrollálják az új technológiák térhódítását. Ennek következményeként fokozódhatnak a konfliktusok. Ezt a jelenséget különösen szemlélteti az Egyesült Államok és Kína közötti versengés.

A globalizáció jövője a hosszú távú perspektívában sokkal inkább kérdéses, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Ahogy a nagyhatalmak egyre inkább igyekeznek befolyásolni a történelmi folyamatokat, úgy nő a valószínűsége annak, hogy súlyos politikai tévedések csúsznak a számításaikba.

Jelen pillanatban Kína és az Egyesült Államok is jelentős politikai tévedéseket követ el, ám az Egyesült Államok esetében ennek a kockázata különösen aggasztóbb mértékű.

Általában csak az Egyesült Államokról és Kínáról beszélünk, mivel ők nagyon erős hatalmi pozícióban vannak, az EU azonban szeretne jelentős szereplő lenni. Mit gondol, az Európai Unió lehet a nyertese ennek az új korszaknak? Csak az elmúlt 30 napban az EU új kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mercosur-országokkal, Malajziával, és tárgyalások folynak Indiával és más országokkal is. Hogyan látja az EU esélyeit arra, hogy releváns globális szereplővé váljon?

Az Európai Unió a kooperatív és termelékeny multilaterális együttműködés mintapéldája, azonban gyakran lassan reagál a jelentős új eseményekre, és a döntéshozatal folyamata is kihívásokkal küzd.

Ebben az értelemben nem egy rugalmas szereplő. Valószínűleg jelentős támadások célpontja lesz, különösen amiatt, ahogyan az amerikai nagy technológiai cégek szinte monopolhelyzetére reagál.

Ezek a vállalatok - Donald Trump új elnökségének tükrében - szoros kapcsolatban állnak az Egyesült Államok kormányával, és várhatóan arra fognak ösztönözni, hogy Európa enyhítse a hatalomkoncentrációt megakadályozó szabályozásait.

De sok technológiai cég az Európai Unióban hozta létre központját a szabályozások és az adókedvezmények miatt. Ez nem változtathatja meg a helyzetet az EU számára?

Ezek a vállalatok valóban jelentős mértékben jelen vannak Európában, ugyanakkor folyamatosan kritizálják a kontinens adózási és versenypolitikai kereteit is.

A beszélgetés során szóba került Trump és az új amerikai elnök szerepe is. Milyen véleménye van arról, hogy az új elnök ténylegesen kihívást jelent-e az euroatlanti kapcsolatok számára, illetve az elmúlt évtizedek szoros szövetségének megőrzésére? Vagy inkább azt gondolja, hogy a jelenlegi politikai helyzetben csupán taktikai játszmákat űz, például vámokkal és különféle korlátozásokkal fenyegetve?

Ez a kérdés nehezen megválaszolható teljes bizonyossággal, hiszen rengeteg a kétség és az elnök nyilatkozatai gyakran nem alkotnak koherens egészet. Mégis valószínű, hogy arra fogja bátorítani az európai országokat, hogy fokozzák az amerikai termékek, különösen az amerikai energiaforrások, mint például a cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlását.

Ugyanakkor az amerikai technológiai termékek és a kaliforniai high-tech cégek számára is növekvő megrendeléseket szeretne elérni az európai védelmi kiadások emelkedésével.

Az előadásában említett két válság, a kínálati és keresleti válság, valóban alapvető gazdasági jelenségek. Azonban a globális kereskedelmi környezet folyamatosan változik, és új kihívások is felmerülhetnek. Gondoljunk csak arra, hogy a Trump-adminisztráció politikai döntései és kereskedelmi stratégiái hosszú távon egy többpólusú világot hozhatnak létre. Ez a folyamat megváltoztathatja a globális kereskedelmi dinamikát, ahol a hagyományos szövetségek megbomlanak, és új partnerségek alakulnak ki. Ebben a kontextusban egy új típusú válság, mondhatni "geopolitikai válság" is kialakulhat. Ebben a forgatókönyvben a kereskedelem ugyan növekedhet, de a vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változó politikai és gazdasági környezethez. Ez magában foglalhatja az új partnerek keresését Dél-Amerikában vagy Dél-Ázsiában, valamint a gyors váltást a különböző ellátási láncok között. Az ilyen mértékű rugalmasságra való szükségesség feszültségeket okozhat a vállalatok működésében, ami egyfajta instabilitást eredményezhet a globális kereskedelemben. Egy ilyen új válságkategória nemcsak a gazdasági tényezők, hanem a geopolitikai feszültségek és a nemzetközi kapcsolatok dinamikája által is formálódhat. A vállalatoknak tehát fel kell készülniük arra, hogy a globális piacok nemcsak a hagyományos kereslet és kínálat törvényei szerint működnek, hanem a politikai döntések és a nemzetközi kapcsolatok alakulása is jelentős hatással van rájuk.

Szerintem ez egy folytatása annak a világnak, amelyben lényegében 2020 óta élünk, és 2022 óta még élesebben megjelent. Minden kísérlet arra, hogy rugalmasabbá tegyük magunkat, és bonyolultabb vagy diverzifikáltabb ellátási láncokat hozzunk létre, kezdetben növeli a költségeket. A költségnövekedés fontos része az egész alkalmazkodásnak, mert új termelőket, ötleteket és technológiákat hoz be. Ez azonban kellemetlen a fogyasztók számára, mert növeli a terheiket.

Az egyes államok számára komoly kihívásokat okoz, mivel fokozza a költségvetési nyomást, miközben az európai országok és az Egyesült Államok is jelentős államháztartási hiányokkal küzdenek. Ez egy újabb problématerületet teremt, amely eddig kevés figyelmet kapott: az államadósság növekedését és a piacok képességét, hogy finanszírozzák ezt a növekvő adósságot.

De vajon nem a "jó makro" korszak lezárulásának következménye ez?

Részben igen, de ezért gondolom, hogy kevésbé makrogazdasági egyensúlyhiányokként kellene rá tekintenünk, és inkább a technológiai változások és az árjelzések oldaláról kellene megközelíteni a kérdést.

Másképp megfogalmazva, a mikroökonómia perspektívájából nézve, ami előmozdítja a technológiai áttöréseket. Ez a kiszámíthatatlan világ és a hagyományos makrogazdasági keretrendszeren túllépő gondolkodás egy érem két arca.

Természetesen! Az Egyesült Államok és Kína politikai hibái sokféle formában megnyilvánulhatnak. Például az Egyesült Államok esetében említhetjük a külpolitikai döntéseket, mint a Afganisztánból való hirtelen kivonulás, amely sok kritikát váltott ki, mivel zavart okozott a térség stabilitásában és a humanitárius helyzet romlásához vezetett. Kínában pedig a Hongkonggal kapcsolatos intézkedések, különösen a nemrégiben bevezetett nemzetbiztonsági törvény, sokak szerint ártottak a város autonómiájának és a lakosság jogainak, ami nemzetközi feszültségeket generált. Ezek a példák jól mutatják, hogy a politikai döntések hatással vannak a nemzetközi kapcsolatokra és a belső stabilitásra is.

Kína jelentős tévedése abban rejlett, hogy félelemmel szemlélte a magánkézben lévő techóriások működését és fejlődését. Ez a hozzáállás arra sarkallta őket, hogy visszatérjenek egy olyan irányvonalhoz, amely inkább az állami tervezés és a hagyományos parancsgazdaság jellemzőit ötvözi, ezzel pedig eltávolodtak a technológiai innováció éllovasaiktól.

Ezek a cégek a technológiai innováció élmezőnyében helyezkedtek el, így Kína fokozatosan elveszíti pozícióját a szektorban. Ennek oka nem csupán az Egyesült Államok által bevezetett technológiai korlátozások, hanem az is, hogy saját növekedési és dinamizmust serkentő tényezőit is szigorúbb felügyelet alá vonta.

Az Egyesült Államokban a gazdasági nehézségek egy része a Covid-19 járványra adott fiskális és monetáris intézkedésekre vezethető vissza. Egyre világosabbá válik, hogy a pandémia idején hozott állami támogatások túlzó mértékűek voltak, ami részben politikai motivációkra is visszavezethető. Például a Trump elnök által aláírt támogatási csekkek jelentős szerepet játszottak a 2020-as kampány népszerűsítésében. Biden elnök ezt követően is folytatta a pénzosztási politikát, tovább növelve ezzel a gazdasági feszültségeket.

Ezek a programok rendkívüli keresletet teremtettek egy olyan gazdaságban, amelyet jelentős kínálati hiány jellemzett. Ennek következményeként kialakult egy inflációs spirál, amelyből a mai napig nem tudtunk maradéktalanul megszabadulni.

Trump első, 2016-os megválasztása valóban sokkolta a globalizált világot, hiszen sokan úgy értelmezték, mint a globalizációval szembeni erős tiltakozást. A második győzelme, ha bekövetkezik, újabb kérdéseket vet fel. Hogyan érthetjük meg ezt a jelenséget? Talán a választók elégedetlensége a hagyományos politikai elit iránt, vagy a populista retorika újabb megerősödése játszik közre. Esetleg a globális kihívásokra adott válaszok keresése, mint például a gazdasági egyenlőtlenségek vagy a társadalmi feszültségek, mind hozzájárulhatnak a második választási győzelemhez. Az is lehetséges, hogy a választók a "trumpizmus" eszméit a nemzeti szuverenitás védelmével és a globális intézmények iránti bizalmatlansággal azonosítják, ami újabb megerősítést adhat a populista politikai irányvonalnak.

Az újraválasztás sok tényezőnek köszönhető, nem egyetlen okra vezethető vissza. Részben a Kínával szembeni ellenérzések öröksége és a globalizáció iránti negatív érzések vezettek ide, hiszen az amerikai középosztály és munkásosztály úgy érzékeli, hogy a globalizáció lerombolja a munkahelyeket.

A magasabb infláció hatásai szintén jelentős szerepet játszottak a helyzet alakulásában: az emberek gyakran tapasztalják, hogy a reáljövedelmük csökken az árak folyamatos növekedése következtében. Az infláció mivel nem egyenletesen oszlik el, olyan területeken okoz hátrányos következményeket, ahol az árak különösen gyors ütemben emelkednek.

Ezért az infláció mértékérzékelése sok esetben eltér a valóságtól, ugyanis az emberek elsősorban azokra a termékekre összpontosítanak, amelyek ára drámai emelkedést mutat.

A tojás árának emelkedése például az amerikai baromfiipart sújtó betegségek és egyéb problémák következménye. Emellett nemcsak gazdasági tényezők játszanak szerepet, hanem kulturális aspektusok is egyre inkább teret nyernek. Trump népszerűsége részben a "woke-izmus" ellen irányuló reakciónak köszönhető, amely az identitáspolitikai mozgalmakkal szembeni ellenérzéseket idézett elő.

A Project Syndicate platformon való részvételének keretein belül Ön és Daron Acemoglu, az MIT neves közgazdásza is fontos témákat érintenek. Acemoglu megjegyezte, hogy Kamala Harris választási veresége részben annak a következménye, hogy a demokraták már nem képviselik a munkásosztály érdekeit. Ezzel szemben Ön a kampány során arra figyelmeztetett, hogy a demokratáknak érdemes lenne megőrizniük a szabadkereskedelem melletti elköteleződésüket, és tartózkodniuk kellene a szabadkereskedelmet kritizáló hangokhoz való csatlakozástól. Milyen perspektívából közelíti meg ezt a helyzetet?

Némileg ellentmondanék Acemoglu értelmezésének, mert nem látok bizonyítékot arra, hogy a kereskedelmi intézkedések valóban javítanák az amerikai munkásosztály helyzetét.

Ehelyett számos alapvető termék ára emelkedik, miközben új munkahelyek létrehozása nem történik.

Széleskörű irodalmi elemzések foglalkoznak a Trump- és Biden-adminisztrációk acélra kivetett vámjainak következményeivel. Bár az amerikai munkahelyek száma nem mutat növekedést, az amerikai iparban használt alkatrészek ára folyamatosan emelkedik. Ennek következtében nő a költségnyomás, anélkül hogy új foglalkoztatási lehetőségek nyílna meg.

Milyen véleménye van arról, hogy a Trump- és Biden-adminisztráció által képviselt politika, amelynek célja a gyártási kapacitások hazahozatala az Egyesült Államokba, mennyire volt sikeres? Ön szerint inkább pozitív eredményeket hozott, vagy esetleg a várakozásokkal ellentétben hátrányos következményekkel járt?

A projekt nem bizonyult sikeresnek, és nem várható, hogy új munkahelyeket teremt. Ezt részben már most is tapasztalhatjuk, hiszen az előadásomban is hangsúlyoztam, hogy a lokalizált gyártás lehetőségei folyamatosan bővülnek, különösen a kisebb méretű gépek által. Így nem szükséges hatalmas összeszerelő üzemeket fenntartani, amelyek globálisan működnek, hanem több kisebb üzem létesíthető közelebb a keresleti piacokhoz. Azonban fontos megjegyezni, hogy ezek a kisebb üzemek nem fognak jelentős munkahelybővülést eredményezni, mivel általában automatizált folyamatokra építenek.

Az "onshoring" vagy "reshoring" folyamatainak megvalósulása jelentős automatizációs lépéseket von maga után, azonban nem várható, hogy ez a tendencia számottevő új munkahelyeket generáljon.

Az infláció érzékelésének jelentőségét említette, ami különösen aktuális kérdés Kínában, ahol jelenleg deflációs hajlamok figyelhetők meg az árak alakulásában. Ez a helyzet komoly kihívás elé állítja a Kínai Kommunista Pártot, különösen, mivel autoriter rezsimként a gazdasági stabilitás kulcsszerepet játszik hatalmuk megőrzésében. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a kormány éppen az inflációval kapcsolatos percepciók miatt veszítette el támogatottságát egy demokratikus választáson. A mostani deflációs trend hosszú távon csökkenő fogyasztáshoz vezethet, ami súlyosan befolyásolhatja a gazdasági növekedést. Kérdéses, hogy a kínai vezetés milyen mértékben tudja ezt kompenzálni fiskális ösztönző csomagokkal. Kína eddig óvatosan kezelte az ilyen intézkedéseket, és elképzelhető, hogy a Biden-adminisztráció tapasztalatait figyelembe véve próbálnak elkerülni hasonló hibákat. A kérdés tehát az, hogy a Kínai Kommunista Párt milyen stratégiákat alkalmaz a deflációs nyomás mérséklésére, és hogy ez hogyan befolyásolja hosszú távon a politikai stabilitást az országban.

Nem húznék éles határt az autoriter rezsimek és a demokratikus rendszerek között, amikor arról van szó, hogy mennyire figyelnek az emberek véleményére. Valójában az autoriter kormányzatok gyakran még nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy mit gondol a lakosság, mint sok demokratikus rendszer. Az autoriter rendszereknek is szükségük van a társadalmi stabilitásra, így nem ritka, hogy igyekeznek reagálni a közvéleményre, akár rejtett módon is.

Emlékezetemben él, hogy a '80-as években, amikor Magyarország és Lengyelország a kommunizmus utolsó éveit élte, a rezsimek sok szociológust foglalkoztattak. Ezek a szakemberek empirikus kutatásokat folytattak, hogy feltérképezzék az emberek véleményét az árintézkedésekkel kapcsolatban. Lengyelországban az inflációt gyakran szükséges lépésnek tekintették, amely a túlkínálatos árukészletek csökkentésére irányult.

Az árak emelkedése mindig is kényes téma volt, és a Kínai Kommunista Párt éppen ebben a bonyolult helyzetben navigál. Nem engedhet meg magának olyan lépéseket, amelyek széles körben népszerűtlenek lennének. Ezt jól szemlélteti a sanghaji Covid-stratégia esete, ahol villámgyorsan, szinte egyik napról a másikra, egy 180 fokos fordulatot hajtottak végre: a szigorú lezárások helyett a covid-útlevelek bevezetésével könnyítették meg az utazásokat. Ez világosan mutatja, hogy a hatalom rendkívüli érzékenységgel reagál a közvélemény nyomására.

Milyen hatással lehet a kínai defláció, ha az más országokba, például az Európai Unióba is "exportálódik"? Az Egyesült Államok bezárná határait, ez pedig azt jelentené, hogy Kína az exportkapacitásával elárasztaná az EU-t.

Ez egy remek kérdés, de nem érdemes túlságosan aggódni emiatt. Kína óriási beruházásokat eszközölt az elektromos járművek szektorában, és valószínű, hogy jelentős kapacitással rendelkezik, sőt, akár túlkapacitás is kialakulhatott, ami deflációs nyomást generál. Ha azonban a történelmi példákat vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett rossz defláció. Inkább egy pozitív deflációs folyamatról van szó, mivel a technológiai fejlődés következtében az emberek számára nélkülözhetetlen termékek ára csökken. Ezt már tapasztalhattuk a 19. században, valamint a 20. század végén is.

Amikor az energiaforradalomra és a fenntartható átmenetre tekintünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni az elektromos autók szerepét. Különösen a megfizethetőbb és egyszerűbb modellek elérhetősége kulcsszereplővé válik ebben a globális átalakulásban. Ezek a járművek nemcsak a közlekedést forradalmasítják, hanem hozzájárulnak a környezeti terhelés csökkentéséhez is.

Ez valószínűleg exportálódik az Egyesült Államokba, bár ott nagyon magas, akár 100 százalékos vámokat vetnek ki a kínai elektromos járművekre. Európába kevésbé valószínű, de kínai cégek itt is gyárthatnak elektromos járműveket. Dél-Amerikába és Afrikába azonban jelentős export várható, ami előnyös lehet.

Emellett a napenergia területén már most forradalmi változások zajlanak. Például Pakisztánt teljesen átalakította a kínai gyártású olcsó napenergia. A világ túlzottan aggódik a deflációs nyomás miatt, miközben nem értékeli eléggé, hogy Kína olyan árukat biztosít, amelyekre szükségünk van az energiatranszformációnk során.

Mi történik, ha a Kínában tapasztalható e-autós befektetések túlságosan is kedvező támogatásban részesülnek, és ez a politikai döntések sorába illeszkedik, amelyek esetleg téves irányba terelik a fejlődést? Képzeljük el, hogy a jelenlegi elektromos járművek technológiája valójában zsákutcát jelent. Számos kutató figyelmeztet arra, hogy a lítium-ion akkumulátorok nem feltétlenül a legideálisabb válaszok az elektromobilitás kihívásaira. A szakértők egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy a szilárdtest-akkumulátorokba kellene nagyobb mértékben befektetni, mivel ezek kínálhatják a kívánt áttörést az autóipar számára.

Meggyőződésem, hogy a jövőben még számos izgalmas innovációval gazdagodunk, de az, hogy már most rendelkezünk egy működő termékkel, mindenképpen előrelépés. Egyértelműen kedvezőbb, mintha nem lenne semmilyen termék a tarsolyunkban.

A nagyobb veszély abban rejlik, ha egy régi technológiához kapcsolódó érdekek túlságosan megerősödnek egy országban, és korlátozzák az új technológiák hatékony fejlődésének lehetőségét.

A mobilitás és az autómegosztás világában izgalmas változások előtt állunk, amelyek jelentősen mérsékelhetik a gépjárműgyártás mennyiségi termelésére való támaszkodást. Ez a tendencia hozzájárulhat a hagyományos autók uralkodó szerepének csökkentéséhez, miközben új innovációk születését is serkentheti.

Amikor az innováció világáról esik szó, nem mehetünk el a globális hatalmi játszmák mellett sem, különösen az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek kapcsán. Az utóbbi napokban a Trump-adminisztráció új kezdeményezéseket hirdetett meg a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták területén, amelyek jelentős hatással lehetnek a jövő technológiai tájára. Ön szerint vajon az Egyesült Államok képes lesz-e felülmúlni Kínát a következő nagy innovációs versenyben, amely a század egyik meghatározó eseménye lehet?

Az Egyesült Államok kétségkívül az mesterséges intelligencia terén élen jár, főként azért, mert a programok hatékony betanításához óriási mennyiségű adatra van szükség. Az USA kedvezőbb helyzetben áll ezen adatok és technológiák megszerzésében, mint a kisebb gazdaságok vagy még Kína is.

Ez azonban nem egy tartós előny, mivel az AI-forradalom számtalan eltérő alkalmazási lehetőséget fog generálni.

Az igazi győzelem nem csupán a rendszer szintjén bontakozik ki, hanem az alkalmazási területeken, mint például az orvosi technológiák vagy a gyógyszerfejlesztés világában. Ezek a konkrét és célzott megoldások jelentik a valódi előrelépést, amelyek nemcsak az Egyesült Államokra korlátozódnak, hanem azoknak az embereknek az innovációiból táplálkoznak, akik elkötelezett kutatók az orvosi területen, és maximálisan kihasználják az AI által nyújtott lehetőségeket. Az ilyen alkalmazások révén születnek meg a valódi áttörések, amelyek hatással vannak a globális egészségügyi rendszerre.

Az AI-forradalom nyomán a munkahelyek jövője izgalmas, de egyben kihívásokkal teli kérdés. Sokan elsőként a fizikai munkát végzők pozícióit érzik fenyegetettnek, hiszen a robotizáció és az automatizálás egyértelműen átalakítja ezt a szektort. Azonban érdemes átgondolni, hogy a technológiai fejlődés hatása nem csupán a manuális munkakörökre korlátozódik. A fehérgalléros állások, mint például az adminisztráció, a pénzügy vagy a jogi szektor, szintén komoly átalakuláson mehetnek keresztül. Az AI képes gyorsan és pontosan végezni olyan feladatokat, amelyek eddig emberi intelligenciát igényeltek, például adatelemzést, jogi kutatást vagy akár ügyfélszolgálati interakciókat. Ez azt jelenti, hogy míg a fizikai munkakörök automatizálása közvetlen megszüntetéseket hozhat, addig a fehérgalléros munkák esetében a feladatkörök átalakulásával és az új készségek iránti igény növekedésével kell számolnunk. Az AI nemcsak a munkahelyek számát érintheti, hanem a munkavégzés módját is. Azok, akik képesek alkalmazkodni az új technológiákhoz, versenyelőnyre tehetnek szert, míg azok, akik nem képesek a fejlődéshez igazodni, hátrányos helyzetbe kerülhetnek. A jövő munkaerőpiaca valószínűleg az együttműködésre és a kreativitásra fog építeni, amely az AI-val való közönségének szintéziséből ered. Az AI tehát nem csupán egy fenyegetés, hanem lehetőség is a munka világának újraformálására.

A fizikai munkát végzők foglalkoztatási lehetőségeit már jelentősen befolyásolta a globalizáció, ezt követően pedig a robotizáció is új kihívások elé állította őket. Az "onshoring" jelensége, amelyről korábban esett szó, valójában egy automatizálási folyamat, amely további átalakulásokat hoz a munkaerőpiacon.

Az AI alkalmazása inkább a jól fizetett középosztálybeli állásokat fenyegeti, mintsem a fizikai munkát végzőkét. Valójában néhány empirikus kutatás azt mutatja, hogy a mesterséges intelligencia használata valószínűleg nagyobb nyereséget hoz a kevésbé képzett dolgozóknak, mint a magasan képzetteknek.

A call centerek világában érdekes jelenség figyelhető meg: az alacsonyabb képzettségű operátorok jelentősen növelhetik hatékonyságukat az AI eszközök alkalmazásával. Ezzel szemben a magasan képzett telefonos munkatársak már eleve jól teljesítenek, így számukra a technológia nyújtotta előnyök kevésbé kifejezettek. Ez a dinamika rávilágít arra, hogy a mesterséges intelligencia hogyan képes különböző szinten támogatni a munkavállalókat, és hogy a technológia alkalmazása nem csupán az egyéni teljesítmény növeléséről, hanem a képzettségi szintek közötti eltérések kezeléséről is szól.

Hasonló módon igaz ez az orvosi kezelések mesterséges intelligencia alapú alkalmazásaira is: valószínű, hogy a kevésbé tapasztalt szakemberek termelékenysége a legnagyobb mértékben fog javulni az AI technikák integrálásával.

Elon Musk, az elnök nem hivatalos tanácsadója, a kevesebb szabályozás és az amerikai antitröszt törvények enyhítése mellett érvel, különösen az AI, elektromos járművek és más innovatív technológiák területén. Ha ezen a téren valóban lazítanak a versenyszabályokon és a szabályozási kereteken, az komoly következményekkel járhat. Egyesek szerint ez elősegítheti az innovációt és a gyorsabb fejlődést, mivel a vállalatok szabadabban kísérletezhetnek és valósíthatják meg ötleteiket. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy vajon ez a megközelítés nem vezet-e végül a verseny csökkenéséhez, ami a piaci dinamika stagnálásához, illetve az amerikai termelékenység visszaeséséhez vezethet. A túlzottan laza szabályozás kockázatokat is rejthet, például a monopóliumok kialakulásának lehetőségét, amelyek elfojthatják a kisebb vállalatok innovációs potenciálját. A jövőbeli fejlődés irányvonalának megválasztása tehát kulcsfontosságú, hiszen a szabályozás mértéke közvetlen hatással lehet a versenyhelyzetre és a gazdasági növekedésre az Egyesült Államokban.

Nem hiszem, hogy ez szükségszerűen kiiktatná a versenyt, hiszen ez egy olyan szektor, ahol folyamatosan alapvető technikai átalakulások mennek végbe. Az új fejlesztések nem csupán a meglévő technológiákkal való versengés jegyében születnek, hanem valódi innovációk következményeként.

Az alternatívák és az újítások kívülről érkeznek, nem a meglévő cégek belső fejlesztéseiből.

Még a már létező vállalatok is, amelyek igyekeznek megőrizni saját piaci pozícióikat – amit természetesen szeretnének –, gyakran a szabályozások révén próbálnak kvázi-monopóliumokat létrehozni. Ez azonban a növekedés gátlását jelenti. A pénzügyi szolgáltatások és a technológiai szektor terén várható dereguláció valószínűleg fokozott instabilitást hoz magával, és talán néhány cég összeomlásához is vezethet. Ugyanakkor, ha nem lépnek túl gyorsan közbe, hogy megmentsenek egyes kudarcra ítélt vállalatokat, ennek hosszú távon kedvező hatásai lehetnek az amerikai fogyasztókra és az ország gazdasági helyzetére nézve.

Európában sokszor felmerül a téma, hogy az EU versenyképessége csökkent, és ezt válságként értelmezzük. De valóban válságként kellene kezelnünk ezt a helyzetet? Ha igen, milyen jellegű válságról beszélhetünk - kereslet- vagy kínálat-vezérelt? A versenyképesség csökkenése mögött számos tényező húzódik meg, és érdemes alaposan megvizsgálni, hogy ez a probléma inkább a kereslet csökkenéséből vagy a kínálati oldal gyengeségeiből fakad. Kereslet-vezérelt válság esetén a fogyasztói igények csökkenése és a gazdasági aktivitás visszaesése áll a középpontban, míg kínálat-vezérelt válság esetén a termelési kapacitások, munkaerőhiány vagy technológiai elmaradottság jelent problémát. Ez a kérdés nem csupán gazdasági, hanem társadalmi és politikai szempontból is kulcsfontosságú, hiszen a megfelelő válaszok megfogalmazása segíthet abban, hogy hatékonyabb stratégiákat dolgozzunk ki a jövőbeli fejlődés érdekében.

Részben ez egy energiaellátási sokk által előidézett válság, amelyet a magasabb energiaárak okoztak. Lényegében arról is szól, hogy bizonyos területeken nem alkalmazkodtak elég gyorsan.

A Draghi-jelentésben helyesen kiemelik, hogy a tőkepiaci unió hiánya komoly kihívást jelent. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a dokumentumban nem kap elég figyelmet az a tény, hogy Észak- és Kelet-Európában milyen hatékonyan működik az innováció, és mennyire dinamikus a gazdasági növekedés. Például a skandináv országok, Lengyelország, valamint néhány délkelet-európai régió rendkívül gyors fejlődést mutatott az utóbbi időszakban.

A valódi probléma a nagy ipari központokban, Németországban és Franciaországban van.

Németország autóipara komoly kihívásokkal néz szembe, míg a szerszámgépgyártás terén a problémák mérsékeltebbek, de itt is akadnak nehézségek. Ugyanakkor a biotechnológia területén a német gazdaság továbbra is kiemelkedő innovációs potenciállal bír. Az iparilag fejlettebb régiókban, mint Németország és Franciaország, azonban a gondok különösen égetőek.

Mario Draghi által készített versenyképességi jelentés és a magas energiaárak témája kulcsfontosságú kérdés az európai gazdaság számára. Draghi javaslata, miszerint módosítani kellene az árazási rendszert, különösen figyelemre méltó, hiszen az EU-ban felhasznált energia több mint fele megújuló forrásokból származik. Ennek ellenére a legmagasabb költségekkel dolgozó termelők határozzák meg az árakat, ami torzítja a piacot. A marginális árazási modell valóban problémás, mivel a legdrágább energiaforrások árát használják alapként, ami megnehezíti a zöld technológiák előnyének kihasználását. A fogyasztók nem részesülnek a megújuló energia forradalmának előnyeiből, sőt, a magas energiaárak miatt sokan hátrányos helyzetbe kerülnek. A magas energiaárak kezelése érdekében a szabályozás átalakítása valóban szükséges lehet. Például az árazási rendszer reformja, amely figyelembe veszi a megújuló energiaforrások alacsonyabb költségeit, elősegítheti a zöld technológiák elterjedését és csökkentheti az energiaárakat. Emellett fontos lenne a piacok integrációja és a nemzeti szintű támogatások harmonizálása is, hogy a zöld energiaforrások versenyképesebbé váljanak. Összességében a szabályozás átalakítása kulcsszerepet játszhat a magas energiaárak kezelésében, és hozzájárulhat a fenntarthatóbb energiarendszer kialakításához az EU-ban.

Az árstruktúrák módosítása lehetséges, de nem elhanyagolható szempont az sem – ahogy azt a Draghi-jelentés is hangsúlyozza –, hogy szorosabb kapcsolatot építsünk ki az energia piacok között, megszüntetve ezzel a meglévő anomáliákat. Jelenleg vannak olyan régiók, ahol az EU egységes piaca működik, azonban az energia nem tartozik ezek közé, ami ráadásul hozzájárul a magasabb árak kialakulásához.

Összegzésképpen: gyakran érintette azt a témát, hogy a globalizáció folyamatai fokozatosan a centrumoktól a perifériák irányába mozdulnak el. Amikor Magyarországon tartózkodik, mit gondol, milyen lehetőségek rejlenek abban, hogy az ország profitáljon ebből a változásból? Léteznek-e olyan sikeres példák, amelyeket mintaként használhatnánk, hogy kilépjünk a félperifériás helyzetünkből?

A globalizáció és annak sikere nagyban múlik az oktatáson és a készségszinteken. Minél magasabb szintre emeljük a készségeket, annál sikeresebbé válik az innovációhoz való hozzáállásunk és hozzáférésünk. Nem tudom megmondani, melyek azok a "varázslatos" technológiák, amelyek átalakíthatják Magyarországot, de biztos vagyok benne, hogy az ország számos területen jelentős előnyökkel rendelkezik, különösen a szolgáltatások terén.

Harold James, a Portfolio On The Other Hand rovatának állandó szerzője, írásait a Project Syndicate-tel való együttműködés keretében publikáljuk.

Címlapkép: Harold James, a Princeton Egyetem neves történészprofesszora, aki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történetének szakértője. A képet Stiller Ákos készítette a Portfolio számára.

A cikk megírásához az Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás nyújtott segítséget, amely kifejezetten a magyar nyelv igényeire lett optimalizálva.