Hodász András szavaival élve: "Fontos, hogy hangsúlyozzuk a férfiak csendes szenvedésének fontosságát."

Határozottan emlékszem arra, hogy sokakat megdöbbentettem, amikor papként nyíltan megosztottam a lelki küzdelmeimet, amelyekkel abban az időszakban szembenéztem. Számos ember számára ez talán csak egy felesleges önfeltárásnak tűnt.

A kritikák színes palettájával szembesültem, különböző nézőpontokból érkeztek. Néhány keresztény véleményeként úgy tűnt, hogy a hit és az imádság védelmet nyújt minden nehézség ellen – ám ezt tévedésnek tartom. Mások azt javasolták, hogy inkább magam oldjam meg a gondjaimat, ne terheljem vele a környezetemet, és kerüljem a nehéz témákról való beszélgetést. Azonban én világosan láttam, hogy sok kortársam és kollégám csendesen küzd hasonló mentális gondokkal, mint amiket én is átélek.

Helyettük és értük is szót emeltem. Miért fontos ez? Mert a problémák, amelyek rejtve maradnak, és a szenvedések, amelyek csendesen gyötrik az embereket, sokkal kevesebb eséllyel találnak megoldást, vagy legalábbis enyhülést. Az észrevétlen fájdalomnak nincs hangja, így a segítség is ritkán érkezik el hozzá.

Számos dolognak van emléknapja vagy hónapja, és ezek között akadnak széles körben ismert és kevésbé elterjedt események is. Sokan tudják, hogy június a Pride hónapja, de azt már kevesebben ismerik, hogy ez a hónap a férfiak mentális egészségének fontosságára is felhívja a figyelmet. Miért van ez így? Talán meglepő, de a férfiak mentális egészsége szempontjából sokkal nagyobb kockázatokkal néznek szembe, mint azt sokan gondolnák.

miközben gyakrabban nyúlnak alkoholhoz vagy más szerekhez feszültségoldásként, és sokkal nagyobb eséllyel követnek el befejezett öngyilkosságot.

Valószínűleg az elsődleges ok a társadalmi szocializáció és nemi szerepelvárások. A fiúkat már gyerekkoruktól kezdve gyakran arra tanítják - kimondva vagy kimondatlanul -, hogy

Ez a fajta nevelés elnyomja az érzelmek kifejezését, és felnőttkorra gyakran belsővé válik ez a hiedelem: ha kimutatják az érzéseiket, azzal gyengének, "nem férfiasnak" tűnhetnek. Egyes felmérések szerint a férfiak 40 %-a sohasem beszélt mentális kihívásairól, közülük 29 % szégyenli, és 20 %-uk negatív társadalmi megítéléstől tart, miközben

A férfiakra sokszor szavak nélkül is hatalmas nyomás nehezedik: elvárják tőlük, hogy mindig teljesítsenek, hogy erősek maradjanak, és hogy viseljék a felelősséget. Ők a család motorja, a közösség támasza, és sok esetben a munkahelyükön is vezető szerepet töltenek be. Az ő vállukon nyugszik a felelősség, így nem engedhetik meg maguknak a gyengeséget, a botlást, vagy azt, hogy fáradtak és bizonytalanok legyenek. A külső világ elvárásai gyakran nem hagynak teret a gyengeségnek, ami súlyos terhet ró rájuk.

Az eltérő kommunikációs és problémamegoldási minták is jelentős szerepet játszhatnak a kapcsolatok dinamikájában. Kutatások révén megfigyelhető, hogy a nők hajlamosabbak érzelmeik megosztására a társas interakcióik során, és verbálisan is ügyesebben fejezik ki az érzéseiket. Ezzel szemben a férfiak gyakran inkább a cselekvésre vagy a visszahúzódásra támaszkodnak, amikor nehézségekkel találkoznak. Míg a nők számára a "panaszkodás" egyfajta megkönnyebbülést jelent, addig a férfiak gyakran gyengeségként élik meg, ha képtelenek megoldani egy problémát.

Munkám során a párok dinamikáját figyelve gyakran észlelem, hogy a férfiak hajlamosabbak a problémákra megoldásokat keresni, míg a nők számára sokszor elegendő, ha egyszerűen megoszthatják a nehézségeiket. Ekkor gyakran tapasztalható, hogy a feszültség csökken, és megkönnyebbülés érzését élik át. Ezzel szemben, ha egy férfi megosztja a vele foglalkozó dilemmákat anélkül, hogy azonnali megoldásra lelne, a benne lévő feszültség gyakran fokozódik, ellentétben a párjával, aki már a beszélgetés által is megnyugodhat.

És sajnos a segítségkérés stigmatizálása sem segít. A férfiak körében gyakori a hiedelem, hogy segítséget kérni - akár baráttól, akár terapeutától - gyengeséget jelent. Emiatt sok férfi inkább elfojtja a problémáit, mintsem kockáztassa a "gyengeség" látszatát. Statisztikák is alátámasztják, hogy a férfiak sokkal ritkábban fordulnak pszichológushoz, mint a nők.

Bár én coachként dolgozom, én is gyakran tapasztalom, hogy az első ülésen szinte szabadkozik a férfi kliens, hogy rabolja az időmet (miközben igazából nekem ez a munkám, ő meg fizet érte). Mintha szégyellné, hogy zavarnia kell. Ennek oka lehet az is, azokon túl, amiket fentebb írtam, hogy a mentális problémákat gyakran nem ismerik fel magukon, vagy nem tartják elég "komolynak" a segítségkéréshez.

Miért elengedhetetlen, hogy legyen egy hónap, amely a férfiak mentális egészségével foglalkozik? Mert sürgősen szükség van arra, hogy a társadalom tudomást szerezzen a férfiak csendes küzdelmeiről. A mentális problémák nem a gyengeség jelei; éppen ellenkezőleg, a pszichés nehézségek bármelyikünkkel megtörténhetnek, ahogy a testünkkel is. Mindenki, aki emberi kapcsolatokat ápol, ki van téve a mentális egészségünkre ható kihívásoknak, és bármikor belekerülhetünk olyan helyzetekbe, amelyek próbára teszik a lelkünket. Nincs semmi szégyellnivaló abban, ha segítséget kérünk vagy beszélünk a bennünket foglalkoztató gondolatokról és érzésekről. E hónap célja, hogy felszámolja a tabukat és támogassa a férfiakat abban, hogy nyíltan kifejezhessék magukat.

Hanem emberi szükséglet. A férfiak is lehetnek szorongók, lehetnek kiégve, lehetnek depressziósak. És mindez nem teszi őket kevésbé férfivá. Sőt, az igazi bátorság az, ha valaki ki meri mondani: "nem vagyok jól".

Figyeljünk tehát a férfiakra! Ne engedjük, hogy egyedül küzdjenek a nehézségekkel! Kérdezzük meg tőlük néha, hogy hogy érzik magukat - és ezt őszintén tegyük! Fontos, hogy teret adjunk azoknak a pillanatoknak is, amikor valaki gyengének érzi magát. Ne essünk abba a hibába, hogy bagatellizáljuk a problémáikat: "ugyan már, ez semmiség" - mert lehet, hogy számukra ez a "semmi" a mindennapok igazi küzdelme! Bátorítsuk őket a beszélgetésre, és emlékeztessük őket arra, hogy ha szükségük van rá, bátran kérjék a segítségünket!

És ismerjük fel a jeleket! Azt is, ha nincs jel. Ha egy különösen nehéz munkahelyi szituációt, munkahelyváltást, vagy egy közeli rokon elvesztését valaki látszólag túl könnyen kezel. Nézzünk a maszkok mögé, lássuk meg a lélek mélységét. Sokszor a legvidámabb mosoly mögött is komoly küzdelmek húzódnak.

Ha férfiként olvasod ezt, emlékezz: nem vagy egyedül a terheid alatt! A segítségkérés nem a gyengeség jele – épp ellenkezőleg, a bátorságot tükrözi. Ez egy alapvető emberi jog. Ha pedig nőként, barátként, testvérként vagy társas kapcsolaton belül olvasod, ne habozz kérdezni – és figyelmesen hallgass! Egy-egy nyílt és őszinte beszélgetés szó szerint megváltoztathatja az életeket.

Törjük meg együtt a hallgatást! Mert a gyengeség nem csupán a nőkre vonatkozik – a férfiaknak is joguk van megélni a sebezhetőséget, és lehetőségük van újból megerősödni. Boldog Férfi Mentális Egészség Hónapot kívánok mindenkinek!