Kiderült, hogy Alekosz és kedvese melyik gyönyörű országban található. Az ő történetük egy újabb izgalmas fejezetet nyitott meg a romantika világában!
Hiányoltad Alekoszt a hírekből? Nos, a Való Világban feltűnt celeb Európát járva éli az életét.
Alekosz már közel egy éve él boldog párkapcsolatban barátnőjével, akivel hol a festői Svájcban, hol a gyönyörű Magyarországon töltik napjaikat. Azonban a Való Világ egykori győztese már jó ideje eltűnt a nyilvánosság szeme elől. A Blikk újságírói felkeresték, és kiderült, hogy jelenleg a romantika fővárosában, Párizsban élvezi a szerelmes pillanatokat párjával.
"Arámmal napokkal ezelőtt Svájcból érkeztünk a fővárosba, ahol is megállapítottam, illetve szemet szúrt, hogy sok a nem francia. A luxusszálloda, ahol helyet foglalunk, elégedettséggel tölt el, viszont a speciális igényeim miatt, ami a citromos jegestea, a hotel mellett lévő vegyesboltba mentünk át. Megállapítottam, hogy a boltban hideg van. A kiszolgáló kesztyűben volt. A lehelet látszott" - adta a lap tudtára ezt a roppant fontos információt Alekosz, aki a francia gasztronómia mellett sem tudott lemondani a kedvenc gyorsétteremi ételéről.