A magyar ugar továbbra is megmarad.
Miniszterelnökünkkel az elmúlt időszakban madarat lehetett volna fogatni: micsoda győzelem született volna, ha a magyar fővárosban, az ő közreműködésével sikerül tető alá hozni egy "békecsúcsot". Ennek alapja Ukrajna veresége, a Donbász feladása és Oroszország feltételeinek elfogadása lett volna. Mindez Donald Trump széles mosolya mellett zajlott volna, miközben Orbán Viktor "békeközvetítőként" adta volna el a kapitulációt. Ám a történelmi színjáték forgatókönyvéből egyelőre nem lesz semmi. Trump figyelmét most más konfliktusok leküzdése köti le, míg Putyin továbbra is a Kreml sötét falai között tartózkodik.
Orbán azt remélte, beírja magát a történelembe: a két nagy vezető mellett rá is vetül a reflektorfény a világ színpadán. Az uniós csúcs elvileg a legjobbkor jött volna számára - csütörtökön a világtörténelem legnagyobb békemenete után győztes hadvezérként vonulhatott volna be Brüsszel füstös háborúpárti termébe. Mindenki irigykedve szemlélte volna: ő az, akivel Trump és Putyin is szóba áll, ő az európai béke záloga. Csak Robert Ficóval kacsint össze, akivel már a vétót is előre "lezsírozták".
Ám a dolgok nem éppen a békepárti nagykönyvben leírt módon alakultak: a díszlet darabjaira hullott, és a főszereplő a függöny mögött rekedt, elhagyatottan.
Donald Trump maga is bejelentette, hogy nem kíván részt venni a békecsúcson, mivel nem szeretné az idejét ezzel pazarolni. A helyzet világos: Putyin továbbra is a háborúra összpontosít, különösen a Donbász megszerzésére, míg Trump a frontvonal stabilizálására törekszik. Ha a magyar propaganda nyelvén akarjuk kifejezni, akkor Putyin háborúpárti, így a békecsúcs teljesen felesleges. Ugyanakkor ezt a kormány híveinek nem lehet nyíltan megfogalmazni, hiszen sokan már annyira átformálódtak, hogy Putyint béketeremtőként, míg Volodimir Zelenszkijt, az ukrán elnököt, egy agresszív háborús vezetőként látják.
A reflektor fénye kihunyt - de a színpad nem állhat meg. Orbán most Brüsszelben keresi az új lehetőségeket: a békeharcos szerepében lép fel, ám a vétó bajnokaként. A legutóbbi Mandiner-interjúban már felvázolta a stratégiáját: kijelentette, hogy az uniós csúcs előtt Moszkvával kíván egyeztetni, és szeretné tudni, hogyan reagálna az orosz vezetés arra, ha az EU a befagyasztott orosz vagyonból támogatná Ukrajnát. Megdöbbentő kijelentés: Brüsszel éppen azon fáradozik, hogy a 175-200 milliárd eurós zárolt vagyonból 140 milliárdot Kijev segítésére használjon, míg Budapest előzetes konzultációt kér attól, akinek a vagyonáról van szó. Ez olyan, mintha a tűzoltó megkérdezné a gyújtogatót, hogy elveheti-e tőle azt a fáklyát, amellyel lángra lobbantotta a környéket.
Nincs is értelme tovább firtatni a dolgot: Moszkva már kifejtette a véleményét. Medvegyev, a korábbi elnök, "végtelen üldözést" helyezett kilátásba az érintett uniós tagállamok számára, míg Peszkov, a Kreml szóvivője, nyíltan lopásnak titulálta az ötletet. Habár elvileg az uniós döntésekhez egyhangú jóváhagyás szükséges, már gőzerővel dolgoznak azon jogi kereteken, amelyek révén a magyar vétó gyakorlatilag hatástalan maradhat.
Ha elfogadják a terveket, s Ukrajna megkaphatja a támogatást a befagyasztott orosz vagyonból, az még nem jelentene gyökeres fordulatot a háború menetében, de garantálja, hogy Kijev védelme - bármit is döntsön a nem éppen kiszámíthatóságáról ismert Trump - egy ideig nem omlik össze. Ukrajna többéves, kiszámítható finanszírozáshoz jutna: lenne pénze védelemre, költségvetésre, újjáépítésre. Ez biztosítaná a nyugdíjak, közalkalmazotti bérek és alapellátások kifizetését, amikor az orosz rakéták továbbra is az infrastruktúrát rombolják. Mindez persze nem jó hír annak, aki néhány hete már "Ukrajna vereségét" hirdette meg...
Sokszor hangoztatjuk, hogy az Európai Unió gyenge és lassú, de amikor valóban próbára kerül a sor, a józan ész ereje diadalmaskodik. Az alaszkai csúcs alkalmával sem hagyta az Unió, hogy Trump a Putyin által keltett csábításnak engedjen, és most is képes kifejezni a véleményét.
A békecsúcs elmaradása és Brüsszel elfoglalásának kudarcával kormányfőnk most a magyar ugaron találja magát. Itt, a "globális békeharc" helyett újra a Tisza-adó és a háborúpárti Nyugat "rémálmai" között kell navigálnia. Neve valószínűleg nem kerül be a világ történelmi emlékirataiba – legfeljebb egy lábjegyzetben, ahol a meg nem valósult diadalokat fanyar iróniával emlegetik.
