Természetesen, itt van egy egyedi változata a kérdésednek: "Milyen alternatívákkal léphetünk fel a megosztottság ellen? – Beszélgetés Döbrösi Laurával és Deák Kristóffal"
Döbrösi Laura büszkén vallja, hogy eddig senkivel sem került konfliktusba amiatt, hogy ki mit gondol vagy mit vállalt el. Deák Kristóf is inkább empátiával közelíti meg azokat, akik belekerülnek egy tarthatatlan nézőpontba. Az Oscar-díjas film rendezőjével és főszereplőjével a miskolci CineFest bemutató után ültünk le, hogy megosszuk egymással gondolatainkat.
Az Egykutya miskolci CineFesten tartott bemutatója után folytatunk egy izgalmas párbeszédet. Miután megtekintettük a filmet, egy mélyen elgondolkodtató kérdés fogalmazódott meg bennem: mi motivál bennünket az életre? Önöknek mi a véleményük erről?
Deák Kristóf: Azokért a különleges pillanatokért érdemes élni, amikor megismerjük Döbrösi Laurát vagy Tenki Dalmát! Valójában Laurát már korábban is ismertem, ahogy Bakonyi Alexát is. Tóth Karcsit és Tenki Dalmát viszont még nem volt szerencsém találkozni. De igazából a találkozások varázsa az, ami mindent megér. Mások is sokat adnak a tapasztalataimhoz, de nekem ez különösen fontos. Kicsit aggódtunk, hogy vajon képesek leszünk-e spoiler nélkül beszélni a filmről. Már a fenti kérdés is úgy tűnik, mintha elárulna valamit a történetből.
Döbrösi Laura szavai szerint a varázslat felfedezése a mindennapokban igazán megéri. Azért érdemes nyitott szemmel járnunk, mert ezek a csodák gyakran a legegyszerűbb pillanatokban rejlenek. És valóban, a kapcsolatok teszik különlegessé ezeket az élményeket. Amikor valakivel együtt, közös élmények által ismerjük fel a varázslatot, az mindent megváltoztat. Lehet, hogy giccsesnek tűnik, de a valóságban ez a csodálatos élmény valóban létezik.
- Illene akkor a film másik hőséhez, az ezotériába hajló Vicához.
Döbrösi: Spirike. Én azért igyekszem élni ezt a varázslatot.
Kicsit olyan érzés, mintha a Teljesen idegenek magyar adaptációját látnánk. De akár ez is lehet egyfajta spoiler, ha úgy nézzük.
Döbrösi: Az a műfaj, valóban.
Deák: Műfaji szempontból teljesen passzol. Azt mondhatjuk, hogy aki kedvelte a Teljesen idegeneket (vagy a magyar megfelelőjét, a BUÉK-ot), az valószínűleg ezt a filmet is értékelni fogja. Ott egy erőteljes koncepció áll a középpontban, ami a végén egy meglepő fordulattal zárul. Nálunk viszont már a film első harmadában érkezik egy váratlan csavar, ami magát a high conceptet képviseli.
- Elhangzott a miskolci bemutató után a franchise reménye is. Örülnének, ha különböző nemzetek adaptálnák ezt is, mint az említett Genovese-filmet?
Deák: Biztos vagyok benne, hogy képes lennék rá. Kíváncsian várom, hogyan fognak a szlovák, finn vagy román rendezők megbirkózni azzal a kihívással, hogy megtalálják a megfelelő színészeket ehhez a négy karakterhez. Csak az igazán tehetségesek tudnák ezt megvalósítani!
Kifejtette, hogy a filmjei közül ez az alkotás talán a legaktuálisabb. Mi motiválja ezt a véleményét? Hiszen a legutóbbi munkájában, amely az unokázás jelenségét boncolgatta, szintén éppen olyan időszerű téma szerepelt. Ezzel szemben az Egykutya sokkal inkább időtlennek tűnik.
Deák: Nem is igazán az aktuális szót használnám, inkább azt mondanám, hogy a mai világra vonatkozik. Amikor leülök a barátaimmal diskurálni, gyakran hasonló témák merülnek fel, nyilván nem ilyen szélsőséges formában. Számomra a moziban az egyik legcsodálatosabb élmény az, amikor a film nézése közben úgy érzem, mintha igazán ismerném azokat az embereket, akik a vásznon szerepelnek. Mintha csak ott ülnének velem, a barátaim körében.
- Mennyire szánták szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek ezeket a karaktereket? Nem válnak antipatikussá attól, hogy ennyire karikírozott jellemek?
Deák: Az összes barátom első ránézésre elképesztően idegesítő - mert mind nagyon is hasonlítanak egymásra. De mégis, imádom őket! A figuráik határozott vonalakkal vannak megrajzolva. Csakhogy ezek csupán a maszkok, amelyeket a külvilág felé mutatnak. A történet igazi trükkje abban rejlik, ahogy fokozatosan lehullik ez az erős, archetipikus réteg róluk, és a felszín mögött kibontakozik az igazi, sebezhető ember.
Döbrösi: Szerintem egyre kevésbé idegesítőek a film végére. Ez a lényeg. Az az idegesítő, ha valaki nem őszinte magához. A végére már inkább sebezhetőek, szimpatikusak.
- Mit tapasztalnak, törékenyebbek ma a barátságok, mint az jellemző volt pár évtizede? Éltek meg nagy sértődéseket, töréseket?
Deák: Velem pont tavaly történt ilyen, amikor készítettük elő a filmet. Előbukkant egy barátom, akivel húsz éve nem beszéltem, pedig előtte ő volt a legjobb barátom. Nagyon érdekes tapasztalat valakit így újra látni, beszélgetni és meghallgatni, mit hagytunk ki. Rájönni, mennyire piszlicsáré dolog miatt léptünk ki egymás életéből, és mentünk el két különböző irányba. Furcsa érzés.
- Politikai összeveszések voltak?
Döbrösi: Soha nem vitatkoztam senkivel azon, hogy ki mit vállalt el vagy mit gondol. Erre igazán büszke vagyok, ezt az üzenetet szívesen hordanám a zászlómon. Mi más módon állhatnánk ellen a megosztottságnak, mint azzal, hogy megőrizzük a személyes kapcsolataink tisztaságát, és nem engedjük, hogy azok mérgezetté váljanak?
Deák: Csak azért sem. Meg hát annyi fontos dolog akad az életben. Vannak olyan pillanatok, amikor valaki például egy ideára rácsavarodik. Beleáll, aztán kénytelen-kelletlen viszi tovább, mert a személyisége részévé vált. Inkább együttérzéssel próbálok fordulni afelé, aki beragad egy vállalhatatlan álláspontba. Velem sem történt szerencsére ilyen, hogy valakit letiltottam volna úgy, hogy előtte meg szuper jó barátok voltunk.
Döbrösi: Viszont a külföldre költözés nagyon jelen van. Ami fájdalmas, mert nehéz tartani a kapcsolatot úgy, hogy valakit évente egyszer lehet elkapni. Nekem nagyon sok barátom tűnik el így az életemből. Akármennyire is szeretem őket, a távbarátság nem ugyanúgy működik.
- Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a Zoom és hasonló platformok révén a kommunikáció ma már sokkal egyszerűbb, valójában új kihívásokkal is szembesülünk.
Döbrösi: A barátság szerintem nem így működik. Másnak persze lehet, megy így is. Nekem sosem ment.
Deák: Örömmel csevegnék azzal, akinek ez a téma kedves. Hét évet töltöttem Angliában, és meg kell mondanom, hogy nem volt egyszerű megőrizni a régi barátságokat. Sok esetben sajnos nem is sikerült.
Az Egykutya egy független filmes alkotás, amely a minimalista megközelítés jegyében született. A forgatás során a stáb és a szereplők egyetlen helyszínen, viszonylag rövid idő alatt dolgoztak, ami kihívásokkal teli feladatot jelentett. A korlátozott időkeret és helyszín ellenére a kreatív csapatnak sikerült megteremtenie a film sajátos hangulatát, ami a szűkös körülmények ellenére is tükrözi az alkotás iránti szenvedélyt és elhivatottságot. Mennyire volt nehéz tehát a munka? A válasz biztosan összetett, hiszen a független filmkészítés mindig is tele van váratlan kihívásokkal, de a csapat elszántsága és együttműködése révén valószínűleg sikerült leküzdeniük ezeket az akadályokat.
Deák: Őszintén szólva, tényleg azt gondoltam, hogy ez most végre simán fog menni. Másfél éve még boldogan lelkesedtem, hogy na, két hét alatt letudjuk a forgatást, aztán meg jöhet a gyors vágás. Nos, a valóság köszöni, de nem így tervezte.
Vermes Dorka és Cibulya Nikol, akik több független film rendezőjeként ismertek, már megosztották velünk, milyen kihívásokkal jár ez a pálya. Nikol legújabb alkotása, a "Holnap meghalok", szintén több helyszínen készült, ami csak tovább fokozza a munka nehézségeit.
Döbrösi: A forgatás eredetileg tizennégy napra volt tervezve. Azért tudtuk ezt az időkeretet ilyen hatékonyan kihasználni, mert a négy színész, Tóth Levi operatőr és Kristóf már több mint tizennégy napot töltöttünk el a helyszínen, folyamatos próbálkozásokkal, kamerával a kezünkben. Még a piros gomb is végig nyomva volt! A stáb és a költségvetés azonban az elméleti részhez tartozott. Végül újra nekifogtunk, amikor minden, ami pénzbe kerül, már a helyén volt körülöttünk. De még így sem tudtunk mindent befejezni. Ki kellett könyörögnünk egy tizenötödik forgatási napot. Erre a napra körülbelül hatvan elmaradt snitt várt ránk, és végül csak tizenötöt tudtunk felvenni. Megszakadt a szívem: mit nem adtunk volna még két napért! De sajnos nem volt rá lehetőség. El sem tudom képzelni, mennyire nehéz lehetett Kristófnak ebben a helyzetben.
Deák: Volt egy prioritási lista, és végül is a legfontosabb dolgok mind meglettek, de jó lett volna, igen. Még egy nap elég lett volna.
A történet hangulata szoros rokonságot mutat a rendező korábbi alkotásával, a Foglyokkal: mindkét film egyetlen helyszínen bontakozik ki, miközben a helyzetkomikumra helyeződik a hangsúly. Az események sodrása és a karakterek interakciói adja meg a film sajátos, szórakoztató ízét.
Deák: Viszont a Foglyokban tizensok ember volt minden jelenetben, és nem valós időben zajlottak az események. Egy hosszabb időszakot fogott át a sztori, az abszurd helyzet adott mindennek egy gellert. Itt, az Egykutyánál teljesen mást jelentett a valósidejűség. Fontos volt, hogy megszakítás nélküli érzést adjon a film. Guruljon végig másfél órán keresztül. A komikum is inkább a jellemekből fakad. Teljesen másfajta feladat volt ez rendezőként. A Foglyoknál sok időt vitt el a korszak megalkotása is. Számomra nagyon másnak érződik. Persze a zárt hely, a feszültség, a kuktahatás ugyanaz.
- Érdekes az is, hogy Laurának mennyire sokszor kell hasonló típusú karaktereket játszania. Kicsit merev, zárkózott, elvarázsolt figurákat. Ilyen volt az Aranyélet kamaszlánya, ilyen A Király rajongója.
Döbrösi: Nem idegen tőlem ez az érzés. Sőt, nemrégiben felfedeztem, hogy létezik bennem egy ilyen aspektus. Ezekben a szerepekben képes vagyok kibontakozni, ott ragyogni, és találkozni önmagammal. Gyakran morfondíroztam rajta, honnan is merítem ezeket a szilánkosra tört női karaktereket, akik belőlem előbukkannak. De örömmel tölt el, hogy sikerül megteremtenem őket.
- Mennyire szükségszerű, hogy az ember alternatív szakmákat is keressen a film mellé? Jakab Juli például most pszichológiát tanul, Lauránál ott az arcjóga. Egy sor rendező meg könyvet ír.
Deák: Filmrendezőként megélni nem éppen gyerekjáték. Egyértelmű, hogy ez nem egy unalmas, nyugdíjas pozíció. Mostanában elkezdtem tanítani, és ez rengeteget jelent számomra. De azért a filmes világban is szeretnék maradni.
Döbrösi: Számomra a művészi szabadság megőrzése fontos. Az, hogy választhassak, mit játszok el. Ne kelljen kompromisszumot kötni. Közszereplőként sem. Hogy meg tudjam tartani a saját határaimat. Ehhez jól jön egy másik szakma. Az arcjógának más volt a motivációja. Nem az, hogy nem tudtam megélni, és kellett egy B terv. Abszolút szerelem, ami megtörtént velem. Nem tudtam visszatartani magam tőle. Sokakkal, akik regényt írnak, szintén így lehet. A kényszerhelyzetek szülhetnek egyfajta kiteljesedést. Amikor elfogy egyik irányból az elvárás, megszületik egy teremtőerő a másikon. Ennek is érdemes örülni.





