Mi állhat a magyar gazdaság lassú fellendülése mögött? Számos tényező befolyásolja a helyzetet, mint például a globális piaci trendek, a belpolitikai döntések, valamint a befektetési kedv alakulása. A strukturális problémák, mint a munkaerőpiac rugalmassá
A második negyedéves GDP-adatok után világos, hogy idén sem vesz lendületet a magyar gazdaság. Ez lesz sorozatban a harmadik év, amikor stagnálásközeli helyzet vár hazánkra. A korábbi növekedési motorok kifulladtak, újak pedig egyelőre nincsenek.
Idén a magyar gazdaság növekedésének kilátásai elég borongósak. A 2025-ös év elején mindenki, beleértve a kormányt is, optimista volt, és szárnyaló fejlődést várt. A makrogazdasági szakértők és kutatóintézetek is biztató növekedési előrejelzéseket tettek közzé. Azonban az idő múlásával a helyzet fokozatosan romlott. A közgazdászok sorra csökkentették előrejelzéseiket, amit a külső gazdasági környezet gyengülése és a hazai gondok egyaránt indokoltak. Jelenleg a kormány már csak 1%-os GDP-növekedést prognosztizál, míg a szakértők többsége ennél is visszafogottabb várakozásokkal bír, hiszen a legfrissebb előrejelzések 0,5% körüli értékeket mutatnak. Ráadásul a stagnálás sem tűnik már túl elképzelhetetlennek.
Déjà vunk van. Ugyanez történt tavaly és tavalyelőtt is. Azok az évek is bizakodással kezdődtek, aztán folyamatosan érkeztek a kellemetlen hírek. Háború, energiaválság, inflációs válság, megélhetési válság, beruházási zuhanás, német visszaesés - mindig volt valami, ami elrontotta a dolgokat. A kabinet szerint a legújabb sokkot az EU-USA vámegyezég okozhatja. Bár valóban sorra jöttek a váratlan helyzetek és események az elmúlt időszakban, ez nem minden országot viselt meg annyira, mint bennünket. Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság növekedési motorjai leálltak, miközben a sokkellenálló-képessége is sokat romlott. Ahhoz, hogy megértsük, miért nincs növekedés, érdemes megnézni, hogy amikor még volt, akkor mi hajtotta.
Magyarországon három dolog hozott jelentős gazdasági növekedést az elmúlt 30 évben. Az FDI, az eladósodás, meg az EU-pénzek.
Néhány éve erről beszélgettünk az ország egyik meghatározó közgazdászával. A rendszerváltás utáni időkben a külföldi tőke beáramlása hozott lendületet, később a masszív eladósodásból lett (fenntarthatatlan) gazdasági növekedés, az uniós csatlakozást követően pedig az EU-források kapcsolták magasabb fordulatszámra a gazdaságot. Mostanra azonban eljutottunk oda, hogy a korábbi motorok kifulladtak.
A rendszerváltás utáni időszak drámai hatásai nyomán a külföldi tőke jelentős mértékben hozzájárult a magyar gazdaság élénkítéséhez. A szocialista ipar összeomlása és a nemzetközi multinacionális cégek megjelenése egy új korszak kezdetét jelentette. Bár ezek a vállalatok elsősorban az alacsony költségű munkaerő miatt telepedtek le nálunk, és viszonylag alacsonyabb hozzáadott értéket képviselő gyártást hoztak magukkal, a kezdeti időszakban valódi növekedést generáltak. Ma azonban, amikor a hazai gazdaság már egy fejlettebb szinten áll, a külföldi befektetések már nem garantálnak olyan mértékű tudás- és technológiai transferálást, mint korábban. A globális piacon szinte minden jelentős szereplő jelen van, ezért egy újabb cég érkezése már nem jelent automatikusan fejlődést. Ezen túlmenően, a munkanélküliség is jelentősen csökkent, így a korábbihoz hasonló mennyiségű álláshelyet sem szükséges létrehozni. Ezért a jelenlegi gazdasági környezetben a külföldi cégek ösztönzése – akár adókedvezményekkel, akár más juttatásokkal – már nem hoz jelentős növekedést. Ennek következményeként nehéz elérni a technológiai élvonalhoz való felzárkózást, mivel a gazdaságunk fejlődése már nem a külföldi tőkebeáramlásra épül, hanem új megoldásokra és innovációkra van szükség.
Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: Miért ne vennénk fel még több kölcsönt? Nos, az adósságra épülő gazdasági növekedés sosem lehet tartós alapja a fejlődésnek. A közgazdaságtan legismertebb alapelve, hogy nincs ingyen ebéd – ezt már megtapasztalhattuk a 2008-09-es válság idején. Bár átmenetileg elviselhető egy alacsonyabb adósság szint mellett a költségvetési hiány, a tartósan magas deficit és az államadósság, amely messze meghaladja a felzárkózó országok átlagát, komoly akadályt jelent Magyarország számára. A további eladósodás több kockázatot hordoz magában, mint amennyi előnnyel kecsegtetne. A piacok azonnal pánikba esnének, a hitelminősítők gyorsan rontanák az adósbesorolásunkat, és a forint is jelentős gyengülésnek lenne kitéve. Ezért ez a lehetőség valójában nem reális, bár a választások közeledtével valószínűleg a kormány igyekezni fog ezt a taktikát felvetni.
Akkor inkább érkezzenek az EU-s támogatások! Ezzel kapcsolatban aligha lehet vitát nyitni. Azonban az uniós források jelenleg nem állnak rendelkezésre. Az EU és a magyar kormány közötti feszültség olyan mértékű, hogy a pénzcsapok most csupán csepegnek, holott bőven áradhatnának.
A magyar gazdaság 2014 és 2019 közötti időszaka a rendszerváltás utáni egyik legdinamikusabb növekedési szakaszának számít, amelyben az uniós források kulcsszerepet játszottak. Érdemes megemlíteni, hogy a 2016-os forrásínség némileg visszavetette a GDP-t, ami jól tükrözi a helyzet súlyosságát. Ugyanakkor az EU-pénzek hatékony felhasználása terén nem álltunk élen; sok beruházás kifejezetten gyenge megtérülést mutatott. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy a gazdaságot és a munkapiacot még akkor is sikerül stabilizálni, ha az uniós költségvetési támogatásból csupán annyit tesznek, hogy kiásnak egy gödröt, majd azt ismét betemetik.
Most azonban egyre inkább egy olyan időszak képe rajzolódik ki előttünk, ahol nem látni, miképp kerülnénk ki a növekedési csapdahelyzetből.
A gazdasági fejlődés, amely az alacsony költségű munkaerőre és a külföldi technológia importjára épít, már nem elegendő ahhoz, hogy a jövedelmi szintek jelentős emelkedését elérjük. Míg az utóbbi évtizedekben a munkahelyek bővülése hozzájárult a GDP növekedéséhez, a jövő kihívásai, különösen a népesség elöregedése, éppen ellenkező irányba fogják terelni a folyamatokat. Ezt már most is tapasztalhatjuk az idei foglalkoztatási statisztikákban: a munkaerőpiacra belépők száma alacsonyabb, mint a kilépők száma, ami a dolgozói létszám csökkenéséhez vezet.
A munkaerőpiac jövője szempontjából két lehetőség áll előttünk: vagy külföldi munkaerőt vonunk be, különösen a nagyobb beruházások révén, vagy a meglévő munkavállalók képzésére és szakmai fejlődésére kellene fókuszálnunk. Csak a jól képzett munkaerő képes magas hozzáadott értéket teremteni, de hazánkban a fiatal diplomások arányának növekedése megakadt, míg az Európai Unió más országaiban ez a tendencia továbbra is kedvezően alakul. A béradatok egyértelműen mutatják, hogy a magasabb képzettség jelentős béremelkedést eredményez, ami hosszú távon tartósan magasabb fogyasztási szintet is biztosít.
A munkaerő hatékonyságának javítása mellett egy másik fontos tényező a tőke megtérülésének fokozása, amelyet úgy érhetünk el, ha a termelés és összeszerelés szomorúbb szegmenseiből a vidámabb, produktívabb területekre tereljük a figyelmünket. Sajnos itthon az utóbbi években a kutatás-fejlesztés GDP-arányos részesedése folyamatosan csökken, és ez aggasztó, főleg mivel a GDP növekedése sem éppen robusztus. Ez mindenképpen kedvezőtlen előjel a gazdaságunk hosszú távú fejlődési lehetőségeit tekintve.
Bár a kiváló ötletek, a startupok támogatása és a jól működő intézményrendszer idővel képes lenne életre hívni a gyorsan növekvő vállalkozásokat, a magyar cégek helyzete nem éppen rózsás. A régió éllovasai között a magyarokat szinte keresni kell, mint tűt a szénakazalban. A cseh és lengyel piacon egyre inkább felerősödnek a versenytársak, és úgy tűnik, hogy ők nemcsak a fejlődésben, hanem a befektetések terén is jobban teljesítenek. A cseh Alza kínálatából beszerezhetjük a legújabb tartós fogyasztási cikkeket, míg a Kiflivel akár a következő reggelinket is megrendelhetjük. Emellett a litván Vinted lehetőséget ad arra, hogy megszabaduljunk a felesleges dolgoktól. Mindeközben a kérdés, miért nem lehetnek ezek hazai alapítású cégek, egyre égetőbb. A technológia világában, amely egyre inkább a digitális térre helyezi a hangsúlyt, a magyar vállalkozások sajnos lemaradtak a versenytársaktól az elmúlt 5-10 évben.
Ha a következő években újra tartósan magas növekedési pályára szeretnénk állítani a gazdaságot, akkor korábban már bevált receptekhez kellene nyúlni: a rövid távú növekedést belökhetik az EU-források, a hosszú távú fejlődés alapjait pedig a stabil intézményrendszer mellett a dolgozók képzettségi szintjének javítása jelenti. Így talán néhány év múlva magyar sikersztorikat is ünnepelhetnénk a régió legjobb cégei között.
