„Sürgősen nézzétek meg a filmünket, mielőtt elér minket a vég!” - Ember Márk, Marics Peti és Kirády Marcell a Demjén-musical kapcsán.

Egy nyári forgatás a Balaton partján igazi buli ígéretével kecsegtetett. De vajon tényleg csak a barátságukat játszották el a srácok, vagy a való életben is szoros kötelék fűzi őket össze? Az is érdekes kérdés, hogy megpróbálták-e lemásolni Demjén Ferenc egyedi énekstílusát, vagy inkább a saját hangzásukat keresik? A '90-es évek nosztalgiája is felmerült a beszélgetés során: mit jelent számukra ez az időszak, és hogyan hatott rájuk? A Hogyan tudnék élni nélküled? című produkció három főszereplőjével, Ember Márkkal, Marics Petivel és Kirády Marcellel mélyültünk el a kérdésekben, hogy megismerjük a történeteiket és gondolataikat.

Itt állunk a díszbemutató küszöbén! Milyen izgalommal telik meg a levegő közöttetek?

Ember Márk: Nemrégiben beléptem a vetítőterembe, ahol a film tesztelése zajlott. Csodás élmény volt nézni a képeket; szinte újraéledtek bennem a balatoni nyár emlékei.

Ember Márk: Decemberben már egy éve, hogy rögzítettük a téli jeleneteket. Viszont már három éve, hogy Franciskát és engem kiválasztottak a főszerepekre, ami 2021 őszén történt. Ezért most hatalmas izgalommal tölt el a dolog. Még sosem volt részem abban, hogy három éven át várjak valamire.

Tehát úgy tűnik, hogy nem volt szükségetek arra, hogy színleljétek a barátságotokat, mivel az már eleve megvolt köztetek?

Ember Márk: Már az első casting alkalmával világossá vált, hogy közöttünk megvan az a különleges kapcsolat, ami a kémia szikráját jelenti.

Kirády Marcell: Kiválóan teljesített.

Ember Márk: Meg kéne egyszer nézni azt az improvizációt, amit letoltunk együtt abban a kis szobában. Emlékeztek még? (nevet) Érződött, hogy ez jó lesz.

A filmben komplex tánckoreográfiákat mutattok be, énekeltek, különféle hangszereken játszotok... A casting során melyik képességetekre helyezték a hangsúlyt?

Marics Peti: Az éneklés volt számomra a leglényegesebb, hiszen ebben mindannyian együtt működünk. Persze a film során más elemekre is szükségünk volt, például a cintányér és a pergő ritmusos megütésére. Ezt valahogy sikerült megoldanom, bár nem volt mindig egyszerű.

Ember Márk: De hogy megoldogattad!

Kirády Marcell: A huszadik kerületbe jártam zongoraleckékre, ahol egy új világ nyílt meg előttem. A filmben billentyűst alakítok, és az igazság az, hogy mindent a nulláról kellett kezdenem. A zongorázás tudománya igazából csak a film forgatása után vált számomra érthetővé. Bár akadt néhány jelenet, ahol a zongoraórák tudása hasznosnak bizonyult, a fő motivációm mégis az volt, hogy magamért fejlődjek. Az önfejlesztés és a zene iránti szenvedélyem hajtott előre.

Ember Márk: Nekünk Franciskával el kellett járnunk Demjén Ferenc gitárosának és számos slágere szerzőjének, Menyhárt Jánosnak a stúdiójába, és ott énekeltünk Demjén-dalokat, hogy a Demjén-stáb is rábólintson erre az egészre.

Nos, úgy tűnik, hogy a filmesek szemet vetettek rátok! De vajon mi történik, ha a Demjén-stáb nem talál benneteket megfelelőnek? Ők is megmondhatták volna a magukét, és nemet mondhattak volna, ugye?

Ember Márk: Igen, rendelkeztek vétójoggal. Ebből a szempontból ez a casting folyamat igazán egyedülálló volt.

Melyik aspektusa a filmes alkotásnak nyújtotta a legnagyobb kihívást számodra, és hogyan tágította ez a határaidat?

Marics Peti: Elég későn derült ki, hogy az egyik legnagyobb táncjelenetben nekünk is részt kellene vennünk. Ott volt egy profi tánckar, akik ezt már legalább hat-nyolc táncórán gyakorolták, nekünk meg alig volt időnk, hogy behozzuk valahogy őket. Három napon át forgattunk egy olyan táncot, amiben részt vesz negyven-ötven ember. Elképesztő szinkronban kellett nem egyszer, hanem inkább százötvenszer letáncolni a koreográfiát. Szerencsére túl vagyok egy Dancingen, ami valamifajta alapképzést biztosított nekem, de még így sem volt könnyű.

Kirády Marcell: Ezt annyival egészíteném ki, hogy az önbizalmam szempontjából rendkívül fontos volt, hogy ilyen intenzív környezetben is képes voltam hatékonyan dolgozni és rugalmasan alkalmazkodni. Felfedeztem magamban, hogy képes vagyok alkalmazkodni a változásokhoz, és ez a felismerés szinte egy önbizalmat erősítő robbanásként hatott rám.

Márk, ez egy zenés-táncos film, zenés-táncos darabokban pedig jókora rutinnal rendelkezel. A film próbafolyamata mennyire hasonlított azokhoz, amiket a színházban átéltél?

Ember Márk: A színházi előadásokhoz hasonlóan itt is alaposan átnéztük minden egyes jelenetet, hogy a kamerák előtt már ne érjenek minket váratlan helyzetek. Csak így volt esélyünk arra, hogy negyven-ötven nap alatt rögzítsük az anyagot. Amerikában egy ilyen nagyszabású musicalhez valószínűleg legalább száz napos forgatási időre lett volna szükség.

Mennyiben kellett a Demjén-slágereket az eredetihez hasonlóan énekelnetek? Ez szempont volt egyáltalán?

Marics Peti: Inkább a dalok érzelmi töltetére koncentráltunk, és azt próbáltuk visszaadni a magunk módján. Nyilván voltak sorok, amikhez Rózsi külön technikákat használt, és előfordult, hogy ezekből egyet-kettőt elcsentünk, de nem imitálni akartuk őt a dalokban, inkább valami újra törekedtünk.

Ember Márk: Ebben Menyus nagyon jó sorvezetőnk volt. Ő végig velünk volt a felvételeken, és ha érezte, hogy tévúton járunk, mindig jelezte.

Mire gondoltok először, amikor a kilencvenes évek világára tekintetek? Az akkoriban virágzó popkultúra, a színes ruhák és a legendás zeneszámok? Vagy talán a retro videojátékok és a VHS kazetták nosztalgikus emlékét idézitek fel? A kilencvenes évek sokunk számára egy varázslatos időszak volt, tele új felfedezésekkel, divatirányzatokkal és technológiai újításokkal. Melyik pillanat vagy élmény maradt meg bennetek a legélénkebben ebből a különleges évtizedből?

Marics Peti: Az nyolcvanas és kilencvenes évek világa sokáig egyfajta rémként lebegett előttem. Amikor csak hallottam valakit, aki nosztalgiával beszélt a retróról, mindig furcsálltam, hiszen úgy éreztem, hogy "Miért ne élveznétek a jelen csodáit? Minden szuper!" Ám ahogy múlott az idő, és egyre mélyebben merültem el a múlt titkaiban, felfedezve, hogy miként működtek akkor a dolgok, és milyen különleges bájuk volt, fokozatosan én is kezdtem vonzódni ehhez a nosztalgikus világhoz.

Ember Márk: Marci talán már túllépett ezen, de Petivel mi még az átmeneti időszak gyermekeiként éljük meg a dolgokat. Mi még emlékszünk arra, milyen érzés volt focizni anélkül, hogy a zsebünkből bármikor előhúzhattunk volna egy mobilt. Azok az idők, amikor a játék önmagában volt a szórakozás, és a barátokkal való együttlét volt a legfontosabb.

Marics Peti: ... és megbeszéled a barátoddal, hogy jön, de aztán nem érkezik meg. Te pedig ott ülsz és nézed az időt, már fél órája várod, miközben nem is tudod felhívni őt.

Kirády Marcell: Én már ebbe a modern világba születtem, de a lelkületem nem ezt tükrözi. Ennél én sokkal letisztultabb vagyok. Sokkal szívesebben élnék a nyolcvanas vagy kilencvenes években, mint most. Úgy érzem, képtelen vagyok adaptálódni a világhoz, ami most körbevesz.

Marics Peti: Hozd ide most a világvége-buli hangulatot! (hatalmas nevetés) De teljesen felfogjuk, amit mondasz!

Ember Márk: Úgyhogy mindenki piszok gyorsan nézze meg a filmet, mielőtt mind meghalunk!!! (nevet)

Nem az lesz a címe, hogy Hogyan tudnék élni nélküled?, hanem az, hogy Hogyan tudnék élni így?

(a nevetés továbbra is szüntelenül zúg...)

Ember Márk: Szeretném hangsúlyozni, hogy aki nekiáll a filmnek, ne számítson egy részletes időutazásra a kilencvenes évekbe. A történet nem arról szól, hogy milyen események zajlottak a magyar emberek életében a rendszerváltás után. Sokkal inkább arra fókuszál, hogy a film cselekménye a mai világban már elképzelhetetlen lenne. Két szerelmes ma már nem tudna ilyen könnyedén elszakadni egymástól; valahogy biztosan rátalálnának egymásra.

Kirády Marcell: Ez a film valódi értékekről beszél. Ha valaki beül a moziba, akkor segít neki kiszakadni a mostani világból, ahol annyi mocsok történik körülöttünk.

Úgy vélem, elengedhetetlen, hogy létezzenek ilyen filmek a világban, hiszen képesek megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját, és rávilágítanak arra, miért érdemes értékelni az életet.

Ember Márk: Oké, most nevettünk ezen, de igazából nagy igazság van abban, ha a Marci generációja azt mondja, hogy ebben a filmben egy olyan világképpel lehet találkozni, ami nekünk már nem adatott meg.

Szerintetek az egy ártatlan korszak volt?

Marics Peti: Nem tartom valószínűnek, hogy ez így van, hiszen még nem mindenki rendelkezik zsebében egy kamerával, hogy rögzítse azokat a dolgokat, amelyek nem éppen ártatlanok.

Ember Márk: Azokból a beszélgetésekből, amelyeket a szüleimmel folytattam, és a megfigyeléseimből, úgy érzem, hogy akkoriban még a nagy remények időszakát éltük. Egy hatalmas pozitív energia áradt végig az országon, mindenki izgatottan várta, hogy mostantól valami új és más fog bekövetkezni. Biztos vagyok benne, hogy ártatlanabb időszak sosem volt, de talán naivabb annál is inkább.

Valóban eltűnt a remény a mi korunkból? Ezt a kérdést fogalmazom meg, miközben arra gondolok, hogy ti olyan életet éltek, ami sokak számára irigylésre méltó lehet. De vajon van-e összefüggés e kettő között?

Marics Peti: Úgy érzem, ez a téma és a felvetett kérdés már annyira bonyolult, hogy talán most nem lenne célszerű mélyebben belemerülni.

Sajnos nem áll módunkban jelentős hatással lenni arra, hogy a világ merre tart, de az irányzatok egyértelműen nem tűnnek kedvezőnek.

Ember Márk: A Covid időszaka rávilágított arra, hogy bármilyen csodás álmunk is legyen, az élet bármikor közbeszólhat, és mindent felülírhat. Azóta csak arra törekszem, hogy a hétköznapokat egy kicsit színesebbé és élvezetesebbé tegyem. Legalábbis én így próbálom megélni a napjaimat.

Mennyire kötődtek a nosztalgia érzéséhez? Szívesen merültök el a régi emlékek tengerében?

Marics Peti: Nosztalgiázni igazán különleges dolog. Ritkán mélyedek el ebben, mert tudom, hogy egy-két órát könnyedén el lehet tölteni ezzel, és inkább az előre tekintésre helyezem a hangsúlyt. Mégis, amikor a múltba merülök, mindig élvezettel teszem. Jó néha visszaemlékezni, vagy elgondolkodni azon, mi az, ami már soha nem tér vissza – például Francesco Totti gólöröme soha többé nem fog megismétlődni számomra. De fontos, hogy ne ragadjunk le a múltban. Az élet folytatódik. Még a legszebb pillanatok is elmúlnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne csodálatos átélni őket. Az a lényeg, hogy a jelenlegi időszakban is keressük azokat a felejthetetlen élményeket, amelyeket megérhetünk.

Ember Márk: Ahogy az előbb a filmbe néztem, hirtelen elöntött az a nosztalgikus érzés, hogy "Úristen, milyen fantasztikus nyár volt ez!" (sírós hangon folytatja) Szinte már a könnyek is a szemembe szöktek, értitek? Nagyon könnyen el tudom magam merülni ezekben az érzelmekben.

Kirády Marcell: Talán szokatlanul hangzik, de őszintén megvallom, nagyon aggaszt, hogy egy hét múlva betöltöm a huszonegyet, és soha többé nem leszek húsz éves.

Tudom, hogy a pillanatok megragadása fontos, de ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani. Amikor visszaidézem, ahogy a nagymamám remegő keze a sütőbe helyezte a gulyáslevest, valahogy mindig megérint a nosztalgia. Az a mozdulat tele volt szeretettel és türelemmel, és ez a kis esemény mégis annyira meghatározó volt az életemben.

Számomra a film alapján az derül ki, hogy ez a forgatás igazán szórakoztató és élvezetes élmény lehetett. Vagy esetleg nem így van?

Marics Peti: Többször is megpróbáltuk, hogy igazán szórakoztató legyen a hangulat.

Ember Márk: Akadtak szórakoztató napok, de a lényeg az volt, hogy ez zömmel igazi, kemény munka volt. Itt nem volt helye a halogatásnak, és a hibázás luxusának sem. Valóban, nagyon kevés időnk állt rendelkezésünkre.

Egy élményt szeretnék kiemelni. Volt egy nap, amikor hamarabb végeztünk. Levittem magammal a Balcsira a SUP-omat, és úgy döntöttünk, hogy beevezünk egy belső stégig a vízben. Feküdtünk ott, beszélgettünk és gondolkodtunk, és számomra ez egy meghatározó élmény volt.

Marics Peti: Hát, az egy igazán hosszú táv volt! Aki úgy döntött, hogy végigússza, az a felénél már biztosan elgondolkodott rajta, hogy megérte-e. (nevet) De őszintén, ezt a forgatást nem lehetett bulizás nélkül végigcsinálni. Én például egy fellépésről egyből a forgatásra ugrottam át.

Ember Márk: Hasonló élményben volt részem. Pont a Budapest Parkban tartott fellépésem másnapján forgattunk. Ilyenkor mindig szükség van arra, hogy összeszedjük magunkat.

Peti és Márk, ti ketten valóban lenyűgözően elfoglalt életet éltek! Műsorokat vezettek, különféle tévés show-kban tűntetek fel, zenéltetek és koncerteket adtatok, és ez csak a kezdet. Az ilyen pörgős életmód összeegyeztetése egy filmforgatással bizonyára igazi kihívás, szinte mint egy rémálom, igaz?

Marics Peti: Az életem szervezésében igyekszem egyre inkább arra törekedni, hogy csupán egy-két dologra összpontosítsak egyszerre. Azonban a legutóbbi forgatás éppen nem erről szólt; rengeteg feladat tornyosult körülöttem. Márk helyzete talán még az enyémnél is zűrzavarosabb volt. Gyakran észrevettem, hogy az alvásra is alig jutott ideje a napjában. Én is átéltem hasonlót, mikor hajnalban befejeztem a koncertet Nyíregyházán, majd azonnal autóba ültem, hogy reggelre megérkezzek a balatoni forgatásra. Hát, az alvás nem volt bőséges. De ezt valahogy túl kell élni; az emberek energiája, akikkel együtt dolgozom, szerencsére mindig előre visz.

Ember Márk: Amikor valaki olyan tevékenységet folytat, ami igazán lelkesíti, az képes feltölteni a lelkét. De nemcsak mi fárasztottuk ki magunkat. Fontos megemlíteni Marcit is, aki jelenleg a Színművészeti Egyetem másodéves hallgatója. Ez az időszak az egyik legnehezebb, és ő emellett végigcsinálta ezt a filmet is.

Kirády Marcell: Miattuk néha konfliktusokba keveredtem az osztályban, de szerencsére minden rendeződött. A film elkészítése igencsak kihívásokkal teli volt, de úgy vélem, hogy mindannyian elégedettek vagyunk azzal, hogy végül megvalósult.

Amit csináltok, az kívülről talán könnyűnek tűnhet, de piszok sok meló van benne. Honnan ered a munkamorálotok?

Ember Márk: Ami hasonló Petiben meg bennem, hogy mindketten a gyerekkori álmunkat éljük.

Marics Peti: Olyan fantasztikus lehetőségekbe csöppenünk, hogy szinte lehetetlen nemet mondani. Amikor épp a végkimerülés határán vagyok, néha megkérdőjelezem, hogy miért vállalok be ennyi mindent, de aztán mindig eszembe jut, hogy melyik lehetőségről mondtam volna le? Mert mindegyik igazi kincs!

Ember Márk: Sok mindent szeretünk és szeretnénk kipróbálni, de a hitelességünket nem szeretnénk elveszíteni közben.

Marics Peti: A sikerélmény rendkívül lényeges. Ha egy adott feladat nem nyújtja ezt az érzést, akkor érdemes elgondolkodni, hogy valóban megfelelő-e számodra.

Volt már veletek olyan élmény, amikor a munka nem hozta meg a várt sikerélményt?

Marics Peti: A sportkarrierem végén egy különös felismerés fogott el. Ahogy sorra érkeztek a sérülések, és a céljaimtól egyre távolabb kerültem, lassan ráébredtem, hogy talán ideje lenne más irányt keresni. Ekkor lépett be a zene az életembe, és egy új világ tárult fel előttem.

Kirády Marcell: A színészet mindig is a legfontosabb volt számomra, ezért sosem bántott igazán, ha más területeken nem értem el a kívánt sikereket. Nyilvánvaló, hogy nehézségekkel teli lehet az útja annak, aki keresgél, ám gyakran falakba ütközik. Szerencsére a színészet terén mindig találtam sikerélményeket, még ha tudom is, hogy az úton belül elkerülhetetlenek a mélypontok és a kihívások.

Ember Márk: Számomra ez a kérdés rendkívül érdekes, hiszen felveti azt a dilemmát, hogy mikor érkezik el az a pillanat, amikor az egyénnek szembe kell néznie azzal, hogy lehet, nincs tehetsége valamihez. Továbbá, meddig érdemes kitartóan harcolni egy célért, ha az eredmények elmaradnak?

Én voltam az a táncos, akinek a lába mindig a bal lábán akadt meg, az énekes, akinek a hangja inkább egy eltévedt kiskacsa vijjogására emlékeztetett, és a legnagyobb alkatú srác, aki a bulikban mindig a legnagyobb nevetést kiváltotta.

Talán nem csupán kisebbségi komplexus tükröződik a szavaidban?

Ember Márk: Nem, nem és nem! Vannak bizonyítékok, értsd jól! (nevet) Képek, hangfelvételek, sőt még videók is. De ahogy Benedek Tibor fogalmazott: talán nem ő volt a legtehetségesebb a csapatban, de senki sem akarta jobban a győzelmet nála.

Marics Peti: És most egy kis kitérőt tennék Cristiano Ronaldóra... (mosolyog)

Ember Márk: Végre megtaláltad a pontot a beszélgetésben, ahol bedobhatod a nevét.

Mindvégig erre a pillanatra készültél.

Ember Márk: (nevetve) Hogy a világba hozhatnék bele valami módon Cristiano Ronaldót? (...)

Marci, tanultál forgatás közben valamit a srácoktól?

Kirády Marcell: Nagy hálával tekintek vissza az együtt töltött időre ezekkel a fiúkkal. Mindig számíthattam rájuk, és ez óriási megnyugvást jelentett. Amikor nehézségeim akadtak, valamelyikük mindig odalépett hozzám, és megkérdezte: "Tesó, mi a helyzet?" Csak öt percnyi beszélgetés, és máris éreztem, hogy biztonságban vagyok. Támogattak és segítettek, ami igazán jól esett a szívemnek.