A pénz ablakban – egy frappáns kifejezés, ami sok mindent elárul a mai világunkról. A pénzügyi lehetőségek és a gazdasági helyzetek folyamatosan változnak, és ez a fogalom jól tükrözi azt a néha szomorú valóságot, amikor a lehetőségeink a szélben repkedne

A vészharang hangjai egyre élesebbé válnak: a legfrissebb statisztikák drámai képet festenek a magyar gazdaság mélyrepüléséről. A Portfolión megjelent cikkek nyomán sokan hitetlenkedve néznek körbe, hiszen az értelmező szótár szerint a mélyrepülés olyan alacsony repülést jelent, amelyet vadászgépek végeznek. Ezzel szemben a magyar gazdaság nem szárnyal, hanem inkább a földön kúszik, mintha a legrosszabb forgatókönyvek valóra válnának. A Portfolio elemzései rávilágítanak, hogy „a 2025-ös gazdasági teljesítmény várakozások szerint romlik, ami a bázisfolyamatokat is hátráltatja, és a 2026-os növekedési kilátások továbbra is kedvezőtlenek, ráadásul az általános tartalékok rendkívül alacsonyak.” Így tehát a repülés helyett talán inkább a latrinában való fuldoklás kifejezés lenne a legtalálóbb a gazdaságunk jelenlegi helyzetének leírására.

Mindezek tükrében nem meglepő, hogy az Európai Parlament (EP) képviselőiből álló, húsvét előtt Magyarországra látogató delegáció "propagandával, találkozóktól elzárkózó, arrogáns politikusokkal és fáradt civilekkel" találkozott. Kormányzatunk a propagandán kívül nem igazán tud mit felmutatni, és már nem is próbálkozik ezzel, hiszen minek is tenné. A propagandában már azok se hisznek, akik létrehozzák, nemhogy azok, akik megrendelik. Jelenleg egyetlen olyan személyt ismerünk, aki hajlandó a hivatalos magyar propagandát visszhangozni, ez pedig nem más, mint Donald Trump Jr. Ő úgy véli, hogy "Magyarországon jólét van és az emberek boldogok", amit azzal indokol, hogy "az erős felhatalmazással rendelkező politikai vezetés nem feledkezett meg az állampolgárairól". Donald Trump Jr. tehát egy udvarias ember, aki nem kívánja megbántani a vendéglátóit, inkább valóságtól elrugaszkodott kijelentéseket tesz, majd visszatér a saját világába.

Az Országgyűlés április 18-án a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk szavazataival elfogadta az orbáni alaptörvény tizenötödik módosítását. Orbán már februárban figyelmeztette az idei Pride szervezőit: "Ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő." Így tudatta a közvéleménnyel: úgy módosítják az Alaptörvényt, hogy immár ne legyen alaptörvény-ellenes egy közterületen tartott rendezvény tartalmi okból való megtiltása. Az 1989-90-es rendszerváltással létrejött demokratikus jogállamban ugyanis minden vélemény szabadon képviselhető nyilvánosan, s a köztéri rendezvényekhez nincs szükség hatósági engedélyre. Azokat csak bejelentik, és a hatóság akkor tilthatja meg, ha a demonstráció aránytalanul korlátozná a közlekedést, vagy akadályozná a népképviseleti szervek működését. Ehhez képest a Fidesz 2018-as új törvénye már bizonyos tartalmi okból ("a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek áldozatai emlékének védelme") is lehetővé tette a gyülekezés megtiltását, de ilyen tiltási okokat nyugati demokráciákban is ismernek. A Pride megakadályozásához viszont immár további, nemzetközileg nem szokásos tartalmi okot kell bevezetni a gyülekezési törvénynek a tiltásról szóló rendelkezésébe. Minthogy ilyen oknak - a gyermekek "megfelelő neveléshez" való joga sérelmének - a bevezetése már sértené az Alaptörvényben szereplő, a köztársasági alkotmányból átvett egyik alapvető jogot, az Alaptörvényt hozzámódosították a gyülekezési törvény módosításához. Ehhez megvan a kétharmados többségük.

Igazán különleges élményben volt részem, hiszen éveken át egy olyan szerkesztőségben dolgozhattam, ahol Kardos G. György mellett gyarapodhattam. 1993-ban, amikor Princz Gábor átvette az ÉS-t, és egy tágas, kétszobás, nagy belmagasságú lakásba költöztette a szerkesztőséget az Ajtósi Dürer soron, egymás mellett ültünk egy hosszú asztalnál. Gyuri után ott volt Tóth Erzsi, az ablaknál Váncsa, a másik oldalon pedig Bata Imre, Molnár Erzsi, Oravecz Imre és Megyesi Guszti. A második zsákszoba a titkárság és a gépház otthona volt, ahol a tördelők, korrektorok és Kertész Ákos olvasószerkesztő is dolgozott, míg Kovács főszerkesztő a konyhából nyíló spájzban kapott helyet. A spájz előtti konyha pedig igazi társalgóként funkcionált. Egy alkalommal például Kardos Gyurival és Tímár Györggyel a mosogatóra támaszkodva beszélgettünk a szigligeti alkotóház kihívásairól, amikor Kovács főszerkesztő hirtelen megjelent a spájzból, pénzt adott nekünk, és arra kért, hogy menjünk le a közeli kocsmába, mert ott folytassuk a beszélgetést, mivel ez így nem segítette a munkáját. De ez nem volt egyedi eset; más szerkesztők és szerzők is hasonló helyzetben voltak. Így aztán Kovács főszerkesztőnek valószínűleg nem kis összegeket kellett áldoznia a munkanapjai során, hiszen a konyha és a spájz között csupán egy vékony rabicfal választotta el a két teret.

Magyarországon az időskori szegénység növekszik. Ezt a legegyszerűbben az átlagnyugdíjak és az átlagos nettó bér hányadosának a süllyedése mutatja, de szokásosabb a relatív szegénységgel meghatározni: növekszik a nyugdíjasok között az átlagos mediánjövedelem 60 százaléka alattiak aránya. E folyamatnak több oka van, ezért többféle reformra is szükség van, hogy az időskori szegénység csökkenjen.

Dr. Farkas András január 21-i portfoliós cikkében riasztó statisztikákra hívja fel a figyelmet: a legfrissebb adatok szerint a magyar nyugdíjasok harmada szegénységgel küzd, míg hatodikuk mélyszegénységben él. Az elmúlt évhez képest drámai növekedés figyelhető meg a szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett nyugdíjasok arányában, amely 2022-ről 28,6 százalékra emelkedett. Ezen belül a 65 év felettiek relatív jövedelmi szegénységi aránya is aggasztó mértékben, 14,5 százalékról 24,6 százalékra nőtt 2023-ra. A helyzet rávilágít arra, hogy a magyar nyugdíjasok egy olyan szegénységi spirálba kerültek, amelyből egyelőre nem látszik a kiút.

Ezen mutató mellett elengedhetetlen lenne a szegénység mélységének vizsgálata is: vajon az alacsony jövedelműek átlagjövedelme hány százalékkal marad el az átlagos nettó jövedelemtől? Emlékeztetőül, a továbbiakban egy egyszerűbb mutatót fogok alkalmazni, nevezetesen a relatív nyugdíjszínvonalat, amely az átlagnyugdíjak és az átlagos nettó keresetek arányát veszi alapul.

A robbanás néhány nappal az új német kormány hivatalba lépése előtt történt: a belföldi hírszerző ügynökség, az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV), a jobboldali-populista Alternatíva Németországért (AfD) pártot a korábbi "szélsőjobboldal-gyanús" besorolásból "bizonyítottan szélsőjobboldali", alkotmányellenes csoportosulásnak minősítette. Sokan ezt a lépést az AfD betiltásának első szakaszaként értelmezik. Ennek következtében a párt politikai vezetői és egyszerű tagjai már mostantól könnyebben kerülhetnek megfigyelés alá, lehallgathatók, és akár közszolgálati munkahelyükről is eltávolíthatók.

A rutinos hírfogyasztó számára a német döntés, a párt egyre nyíltabban kilátásba helyezett betiltásával együtt, könnyen illeszkedhet abba a narratívába, hogy az európai demokráciák képtelenek megbirkózni a szélsőjobb, illetve a populista jobboldal kihívásával, alkalmatlanok hatásos politikai válaszokat kínálni, ezért jogi kerülőúton próbálják megakadályozni az ilyen erők térnyerését.

Romániában tavaly decemberben az alkotmánybíróság megakadályozta, hogy Călin Georgescu, a Moszkva-barát és profasiszta elnökjelölt, újra ringbe szálljon, miután megsemmisítette az első forduló eredményét – valószínűleg az orosz befolyás kézzelfogható nyomai miatt joggal. Eközben Franciaországban nemrégiben a bíróság börtön- és pénzbírság mellett eltiltotta Marine Le Pent a választásokon való részvételtől, ami körülbelül annyira tűnik megalapozottnak, mint egy kártyavár az esőben. Magyarországon pedig egyre több ember fogalmazza meg a kérdést: vajon a NER megengedi-e a Tisza Párt, amelyet egyáltalán nem lehet szélsőségesnek nevezni, vagy annak elnökének, hogy részt vegyen a 2026-os választásokon.

Az AfD betiltásáról szóló, hosszú hónapok óta folyó német vitában fellengzős beszédek hangzanak el a "szabadelvű-demokratikus alaprendet" ért kihívásról, a "védekező demokrácia" erejéről, amely "nem adhat esélyt a demokrácia ellenségeinek, hogy eltöröljék a demokráciát". Ám a megfigyelőkben egyre erősödik a gyanú, hogy a mainstream politikai pártok csak a kényelmetlenné vált konkurenciától akarnak ily módon megszabadulni.