A kamatok csökkenése hatalmas terhet ró Magyarországra – vajon megéri ez a költség?

2024-ben Magyarország volt az egyetlen európai ország, amely a kamatok terén kiemelkedő összegeket költött, több százmilliárd forintot fordítva erre a költségvetéséből. A lakossági befektetőknek nyújtott magasabb kamatok kifizetése nyilvánvalóan terhet jelentett, de ennek voltak pozitívumai is: a kifizetett összegek az ország határain belül maradtak, ami hozzájárult a gazdaság élénkítéséhez a fogyasztás és a megtakarítások révén. Ugyanakkor a kormány valószínűleg kezd ráébredni, hogy ez az elképzelés nem feltétlenül kifizetődő. Nemrégiben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is hangsúlyozta, hogy a legfontosabb cél a költséghatékony adósságfinanszírozás, nem pedig a magas lakossági kamatok fenntartása.

2024-ben olyanra volt képes a magyar költségvetés, amire az előtte való négy évben nem: 2019 után ismét pozitív elsődleges egyenleget mutatott a büdzsé. Ez azt jelenti, hogy ugyan a hiány a GDP 4,9%-a volt, azonban a bruttó hazai össztermék 5%-ára rúgó kamatkiadások nélkül 0,1 százalékos többlet volt az uniós módszertan szerint.

Ebben a kontextusban lényeges hangsúlyozni az uniós módszertan (ESA) alapján számított deficit és a pénzforgalmi hiány közötti eltéréseket, mivel a kettő között jelentős különbségek mutatkoznak. Pénzforgalmi alapon Magyarország 2024-ben csupán a GDP körülbelül 4%-ának megfelelő kamatkiadással számolt, amely a tervek szerint az idei évben csökkenni fog. Ugyanakkor 2025 elején az inflációhoz kötődő Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) után esedékes kamatfizetések jelentős részét az uniós statisztikai módszertan szerint már 2024-re könyvelték el. Ez az uniós eredményszemléletű rendszer szempontjából érthető, hiszen a kamatkifizetések alapvetően a lakosság 2024-es hitelezéséhez kapcsolódnak.

Az Eurostat legfrissebb adatai alapján 2024-ben Magyarország kiemelkedett az Európai Unió tagállamai közül, hiszen a GDP-arányos kamatkiadásaink elérték az 5%-ot, ezzel a legmagasabb értéket képviselve az unióban. A második helyen Izland áll 4%-os arányával, míg Olaszország 3,9%-kal követi őt. Érdekes, hogy a legkisebb kamatkiadásokkal Luxemburg rendelkezik, ahol a GDP csupán 0,3%-át fordítják kamatokra. Bulgária esetében ez az arány 0,5%, míg Svédországban a bruttó össztermék 0,6%-a megy el kamatfizetésre.

Az utóbbi években a magas infláció és a kamatlábak emelkedése következtében jelentős mértékben növekedtek a kamatkiadások, így érdemes egy kicsit mélyebben megvizsgálni a folyamatot hosszabb távon. 2015 és 2024 között Magyarország éves szinten a bruttó hazai termék (GDP) körülbelül 3%-át költötte a már korábban felvett adósságok kamatainak törlesztésére. Ezen az időszakon belül Izland kiemelkedik a maga 4,9%-ával, míg Olaszország 3,7%-os aránya szintén meghaladja a magyar értéket. Érdekes, hogy Görögország kamatkiadásai is némileg magasabbak a magyar számoknál.

Fontos, hogy röviden összefoglaljuk, milyen tényezők határozzák meg egy ország kamatkiadásait:

A fent említett tényezőket végiggondolva világosan látszik, hogy bár az adósság mértéke valóban összefügg a kamatkiadásokkal, ez mégsem az egyetlen döntő faktor. Az alábbi ábrán jól szemléltethető, hogy a magyarnál magasabb adósságrátával bíró görög és olasz állam esetében a kamatkiadások a GDP arányában alacsonyabbak. Ezen kívül, a hozzánk hasonló adósságú Szlovénia kamatkiadásai például a magyar összegnek csupán negyedét teszik ki.

Nyilvánvaló, hogy a magyar kamatkiadások kiemelkedősége nem csupán a magas adósságrátának köszönhető. Érdemes megvizsgálni más tényezőket is. Például a befektetői bizalom jelentős szerepet játszik ebben a kérdésben; e szempontból az eurózóna országai előnyben részesülnek, hiszen a közös valuta egyfajta extra védőhálót biztosít számukra. Ennek következtében a kötvényhozamaikban is érezhető a különbség, amely a piaci megítélés egyik fontos mutatószáma, a tízéves referenciahozam. Fontos megjegyezni, hogy ez a hozamszint csupán egy adott pillanatképet tükröz a jelenlegi helyzetről, és így némileg leegyszerűsíti az összetett modellt.

A grafikon világosan bemutatja, hogy az aktuális hozamok és a kamatkiadások között viszonylag gyenge korreláció figyelhető meg. Ennek egyik oka, hogy a jelenlegi hozamszint némileg eltérítheti a valós képet, mivel a mostani kamatkiadások az elmúlt években felvett hitelek következményei. Ezért célszerűbb lenne az állampapírkibocsátáskor érvényes hozamszinteket elemezni. Emellett megfigyelhető, hogy az eurózónán belüli országok hozamszintjei szűk tartományban mozognak, míg a valutaövezeten kívüli országokban, mint például Románia, Magyarország és Lengyelország, jelentősen magasabb másodpiaci hozamok tapasztalhatók.

Az Eurostat friss statisztikái alapján a 2023-as évre vonatkozóan a teljes államadósság látható költségeit is nyilvánosságra hozták. Magyarország esetében a kamatköltség 6,8%-ot tesz ki, ami kiemelkedően magas az Európai Unió tagállamai között. A második helyezett Lengyelország és Románia viszont 4,5%-os adatot mutatott ebben az évben, így Magyarország jelentős előnyben van ezen a nem túl kedvező téren.

Miért tűnik Magyarország annyira eltérőnek a kamatkiadások terén? Az eddigiek alapján a magyarázat legfőbb forrása a lakossági állampapírok kiemelkedő arányában rejlik. Az állam ugyanis általában magasabb hozamot kínál a lakossági befektetőknek, mint az intézményi állampapírok esetében. Ha ezt a mutatót a kamatkiadásokkal összevetjük, világosan kirajzolódik a kapcsolat a két tényező között.

A grafikonon az látszik, hogy ugyan van korreláció, de önmagában a magas lakossági részarány sem jelent automatikusan magas kamatkiadást, erre utal Málta vagy Portugália példája is. A fenti grafikonok alapján több csoportba sorolhatók az európai országok, ez befolyásolja a kamatkiadásaikat:

Nehezen meghatározható, hogy mely tényező milyen mértékben befolyásolja a helyzetünket, de a grafikonok világosan mutatják, hogy Magyarország viszonylag kedvezőtlen pozícióban van. Egyrészt nem tartozunk az euróövezethez, másrészt a valutaövezeten kívül az adósságrátánk viszonylag magas, harmadrészt pedig az országunkban a lakossági finanszírozás aránya a teljes adósságon belül a legmagasabb Európában.

Rajtunk kívül is van egy-egy ország, amelyik valamelyik mutatóban kiemelkedik, de arra nincs példa, hogy egyszerre háromban is az élmezőnyben legyenek. Éppen ennek köszönhető, hogy Magyarországon a legmagasabb a kamatkiadások aránya a GDP-hez viszonyítva.

A kérdés az, hogy mennyivel csökkenthető a fent említett kamatköltség. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a megtakarított összeget más, fontosabb területekre lehetne irányítani a költségvetésen belül. A pontos becslés érdekében érdemes többféle mutatót alaposan elemezni.

2025-re az uniós átlag 1,7%-ra alakult, míg Magyarország 5%-os növekedést mutatott, ami jelentős eltérést jelent. Ez azt jelzi, hogy...

a GDP mintegy 3,3%-ával, nagyságrendileg 2800 milliárd forinttal költött többet, mint az európai országok átlagosan.

Amennyiben nem az egész Európai Uniót, hanem csupán a régiós, eurózónán kívüli országokat elemezzük, megállapíthatjuk, hogy a magyar, lengyel, cseh és román államok kamatkiadásainak átlaga a GDP 2,7%-át tette ki. Ez azt jelenti, hogy még ezen a viszonylag szűk körön belül is kiemelkedőnek számít.

A magyar többletköltség összegét körülbelül 2000 milliárd forintra becsülik.

Nem feltétlenül indokolt egyetlen év kiemelése, hiszen 2024-ben a PMÁP-ok révén a kamatfizetések nálunk jelentősen megemelték a költségeket, főként a magas lakossági arány következtében. Korábban már utaltunk arra, hogy a 2015 és 2024 közötti időszakban a kamatkiadások átlagosan 3%-ot tettek ki, ami már nem számított a legmagasabbnak az EU szintjén. Ezzel szemben az európai átlag mindössze 1,6% volt, ami azt jelzi, hogy a hazai helyzet relatíve kedvezőbbnek tűnt az uniós összehasonlításban.

tíz év alatt átlagosan a GDP majdnem 1,5%-ával költött többet kamatra Magyarország, mint az európai országok átlaga.

Az említett négy eurózónán kívüli régiós ország pedig tíz év alatt átlagosan a bruttó hazai össztermék 1,7%-át költötte el kamatra, így abban az esetben is hasonló volt a magyar többletköltség.

A jelenlegi adatok alapján még nem észlelhető, de várhatóan fokozatosan elkezd majd érvényesülni az elmúlt évek rendkívül magas inflációjának hatása, ami a kamatkiadások mérséklődéséhez vezethet. A lakossági állampapírok esetében 2025-re várhatóan a legmagasabb kifizetéseket eszközölheti az állam, ugyanakkor az uniós módszertan szerint már a tavalyi évhez képest is csökkenő trenddel számolhatunk.

A havi költségvetési beszámolókban egyelőre nem tükröződik ez a tendencia. A Nemzetgazdasági Minisztérium által közzétett információk alapján az első negyedév során a költségvetés kamatkiadása meghaladta az 1550 milliárd forintot, ami több mint 300 milliárd forinttal magasabb az előző év hasonló időszakához képest.

A 2025-ös költségvetés tervezete szerint pénzforgalmi alapon 3836,1 milliárd forint kamatkiadással számoltak, amelyből három hónap alatt már 40 százalék teljesült. Ezzel párhuzamosan a nemrégiben benyújtott 2026-os költségvetésben a kamatkiadások összege már 3361,7 milliárd forintra csökkent, ami arra utal, hogy...

enyhülhet a nyomás a költségvetésen, ha megvalósulnak a kormány számításai.

Ugyanakkor az utóbbi hónapokban érezhető volt egy fordulat a kormányzati kommunikációban a lakossági állampapírokkal kapcsolatban. Korábban a jelentős állománybővülés volt a cél, majd Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter március végén már arról beszélt, hogy nem a lakossági befektetések gyarapítása, hanem az államadósság minél alacsonyabb költségen való finanszírozása az elsődleges cél.

A miniszter elismerte azt is, hogy a lakossági finanszírozás fontos eleme volt a forrásbevonásnak az utóbbi években, de egyben a legdrágább forrása is. Elmondása szerint a lakossági állampapírok kamatfelára jelenleg 50-70 bázispont a hasonló intézményi papírokhoz képest, közben a kamatkiadások jelentősen emelkedtek. Szerinte ennek a helyzetnek a kezelése érdekében

a lakossági állampapírokból valamekkora részt ki lehet engedni és intézményi állampapírokba átterelni, illetve az intézményi állampapírok súlyát növelni az adósságfinanszírozásban.

A fentiek érdekében pedig Nagy Márton előrevetítette a lakossági állampapírok kamatainak további csökkentését. Az továbbra is cél lesz, hogy valamekkora prémiumot kapjanak a lakossági befektetők, de "ebből a prémiumból lehet engedni".

A magyar kamatkiadások szempontjából még egy tényezőt érdemes megemlíteni: az elmúlt években nem csak az okozta a költségek elszállását, hogy magas volt a háztartások részaránya a finanszírozásban, hanem az is, hogy ezen belül jelentős volt az inflációhoz kötött kamatozású állampapír, a PMÁP állománya. Ezek pedig az infláció nemzetközi és hazai emelkedésével rögtön átárazódtak és kis késéssel lekövették az áremelkedési ütem megugrását.

Ez alapján könnyen lehet, hogy a kormány is belátta, hogy nem érdemes a jelenleginél erőteljesebben ösztönözni a háztartások állampapír-vásárlását, mivel láthatóan jelentős hátránya keletkezik ebből az országnak, évente több százmilliárd forinttal magasabb kamatot fizet a költségvetés, mint a hozzánk hasonló országokban. Cserébe persze a kormány arra szokott hivatkozni, hogy a kifizetésre kerülő kamat az országban marad, a megtakarításokat és a háztartások fogyasztását növeli, azonban

A két tényező egyensúlya könnyen megtorpanhatott a megugró kamatok miatt, így elképzelhető, hogy a helyzet negatív irányba tolódott.