Ukrajna sikeresen átlépte a 2024-es évet, míg Moszkva továbbra sem képes eltántorítani a nyugati támogatókat. Így lépünk be az orosz-ukrán konfliktus negyedik évébe.
Bár a háború alapvetően statikus jellege nem változott meg, az ukránok kurszki betörése bizonyította, hogy még mindig tudnak egymásnak hadműveleti meglepést okozni a felek.
Az már 2023 őszétől látszott, hogy a 2024-es év nem Ukrajna éve lesz. Az optimistább forgatókönyvek akkor azzal számoltak, hogy a 2023 nyári ellentámadás kimerülése után az ukrán haderő talán képes lehet visszaszerezni a kezdeményezést 2025-re, ha 2024-ben aktív védelmet folytatva sikerül kivéreztetni az erőltetett támadásban lévő oroszokat, és tartalékokat tudnak képezni a megfelelő mértékű nyugati katonai támogatás mellett. Az már viszont vita tárgyát képezte, hogy mihez is kezdjen majd Ukrajna azután, hogy átvészelte a 2024-es évet, azaz milyen stratégiát folytasson egy nálánál jelentősebb erőforrásokkal rendelkező ellenséggel szemben egy olyan statikus háborúban, ami mindig egyértelműen a védekező félnek kedvez.
A legfrissebb amerikai támogatási csomag elfogadásának féléves késlekedése súlyos lőszerhiányt idézett elő a fronton, ami megnehezítette az ukrán erők számára, hogy megfelelő tartalékokat alakíthassanak ki. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az ukrán vezetés sokáig halogatta a mozgósítási törvény módosítását, és az erődítési munkálatok is jelentős késlekedéssel indultak el. Ezt a kedvezőtlen szituációt kihasználva, Moszkva május 10-én újra betört északról a harkivi régióba, célja pedig az ukrán védelmi vonalak megbontása és további tartalékok lekötése volt, vegyes eredményekkel. Az ukránok számára nem volt meglepetés a támadás, és bár a reakciójuk kaotikusan alakult, végül sikerült két hét alatt megállítaniuk az orosz előrenyomulást, mindössze néhány dandár és elit drónos egység átcsoportosításával.
Miután az amerikai támogatási törvényt végül a kongresszus áprilisban elfogadta, a nyáron még abban lehetett reménykedni, hogy az ukrán védelmet sikerül az őszre stabilizálni, és az ukránok meg tudják állítani, vagy legalábbis lassítani tudják az orosz előretörést. Az oroszok azonban július óta hónapról hónapra nagyobb területeket foglaltak el. Ahogy Moszkvának nem sikerült a harkivi betöréssel erőinek jelentős átcsoportosítására kényszerítenie az ukránokat, úgy Kijevnek is csalódnia kellett, ha az augusztusi kurszki offenzívájának célja az volt, hogy az oroszok kénytelenek legyenek erőket elvonni a fő donbaszi támadási irányokból. Még akkor is, ha egyébként a kurszki művelet jóval sikeresebbnek bizonyult, és egy hét alatt mintegy 1000 négyzetkilométernyi területet foglaltak el az ukránok. Nem csökkent a nyomás a fronton, és az oroszok csak novemberben majdnem ötször annyi területet (mintegy 700 km-t) szereztek, mint 2023-ban összesen.Az év első felében a legnagyobb problémát a lőszerhiány jelentette, most viszont - az előbbitől nem teljesen függetlenül - az élőerő hiánya. Nem véletlen, hogy a Fehér Ház sürgeti Kijevet, hogy szállítsa le a mozgósíthatóság alsó korhatárát a jelenlegi 25-ről 18 évre, miközben az ukrán vezetés egyelőre visszautasítja ezt. Érthető, ugyanis a 18-25 év közti korosztály képezi a legszűkebb részét a már így is rendkívül torz ukrán korfának.
A téma heves diskurzust váltott ki az ukrán és amerikai szakértők körében. Az ukrán szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az idősebb generációban még jelentős mozgósítható erőforrások rejlenek, és az emberhiány a fronton nem csupán a mozgósítási nehézségekből ered, hanem mélyebb okokra is visszavezethető. Ezzel szemben amerikai kollégáik jogosan hívják fel a figyelmet arra, hogy a fronton szolgálatot teljesítő katonák átlagéletkora aggasztóan magas, hiszen egy 40 éves katona fizikai terhelhetősége nyilvánvalóan alacsonyabb, mint egy fiatalabb, 20-as évei elején járó társáé. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ukránok számára nem lenne megoldás, ha az új dandárok felállítása helyett csupán a meglévő egységek veszteségeit pótolnák középkorú férfiakkal.
