Több vármegyében figyelmeztetést adtak ki az időjárási viszonyok romlása miatt.
Szombaton csak az üljön autóba, akinek nagyon muszáj, ugyanis ónos esőre, esőre és havazásra is számíthatunk, amelyre a legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján citromsárga veszélyjelzés van érvényben. Nagyrészt borongós lesz a nap, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 4 Celsius-fok között alakul majd.
Borongós lesz a szombat, míg reggel a keleti, északkeleti határ közelében lehet vékonyabb a felhőtakaró, addig délután északnyugat felől kezdhet el szakadozni, csökkenni a felhőzet. Többfelé várható csapadék, délen inkább eső, több helyen azonban ónos eső is eshet, az északi országrészben pedig havazást jósolnak.
A Hungaromet azt írja előrejelzésében, hogy a sík vidéken maximum 2 centiméteres, latyakos, olvadozó hóréteg alakulhat ki. A délies szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csupán északnyugaton lehetnek kezdetben élénk, erős lökések. Késő estétől egyre nagyobb területen nyugati irányba fordul a szél és helyenként megélénkül.
Bár a fronthatások nem jelentkeznek, az időjárás változásaira érzékenyebbeknél melegfronti hatások figyelhetők meg. Ezek a hatások fejfájást, teljesítménycsökkenést és vérnyomás-ingadozást idézhetnek elő, miközben az érintettek ingerlékenyebbé is válhatnak.
A legújabb meteorológiai előrejelzések szerint citromsárga figyelmeztetés érvényesül a szombat hajnali és kora reggeli órákban várható ónos eső miatt Zala, Somogy és Baranya megyékben. Emellett Tolna és Bács-Kiskun területein is számíthatunk csapadékra. Továbbá, a Nagykanizsa-Nyíregyháza vonaltól északra eső vidékeken néhány centiméter friss hó is hullhat, különösen a magasabb fekvésű helyeken.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton közzétett egy figyelmeztető közleményt az aktuális időjárási viszonyokkal kapcsolatban. Az érintett területeken folyamatosan, 0-24 órás ügyeletben végzik a síkosságmentesítést az utakon. Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy az ónos esővel sújtott vármegyékben a közlekedők ne induljanak útnak, amíg a csapadék el nem áll, és a szükséges beavatkozásokat el nem végezték.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a hétvégén borult időre számíthatunk, az ország több területén havazásra is van kilátás, erről részletesen ebben a cikkünkben írtunk.
Ha időjárás, akkor is Index!