Visszatérhet Andrei Mangra a táncos műsorba? A TV2 élő adásában osztotta meg a hírt, ami izgalmas fordulatot hozhat a népszerű produkció életébe.
Ennyit a fagyok világáról? Valami olyan tart irányába Magyarország, ami még a meteorológusokat is meglepte!
Andrei Mangra tegnap állt először kamerák elé azok után, hogy múlt héten verekedésbe keveredett, amelyből rendőrségi ügy lett. A profi táncos megtörten nyilatkozott arról, hogy ő egy betörés és erőszak áldozata, és mint mondta, soha nem történt vele hasonló korábban.
Viszont hogy mi lesz a sorsa a táncos műsorban, és kivel viszi végig a műsort Szabó Zsófi, az csak az élő adásban derült ki.
Suti András már korábban is segített egy alkalommal Andrei Mangra helyettesítésében, ám most véglegesen is megerősítette szereplését a TV2 élő adásában. A népszerű táncműsorban Zsófi új táncpartnereként folytatja, így Mangra helyét a műsor hátralévő részében ő tölti be.