A debreceni sportoló a hegyek között, sárban és esőben is örömmel rója futókilométereit.

Szentpáli Gavallér Mónika élvezi a kihívásokat, legyen szó sportteljesítményeiről vagy szakmai feladatairól. A hosszú távú futás iránti szenvedélye különösen kiemelkedő, hiszen a kilométerek leküzdése nem csupán fizikai, hanem mentális erőpróba is számára.

A nemzetközi sportszervezetek, mint a World Masters Athletics és a World Mountain Running Association, az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordítanak az idősebb futókra, lehetőséget biztosítva számukra, hogy világversenyeken mérjék össze tudásukat a terepfutás világában. A masters korcsoport 35 éves kortól kezdődik, és 5 éves bontásban kategorizálják a sportolókat, akik a hegyek és völgyek izgalmas, kihívásokkal teli pályáin küzdenek meg egymással. A debreceni Szentpáli Gavallér Mónika idén kiemelkedő teljesítménnyel képviselte a magyar színeket az Európa- és a Világbajnokságon. Élményeiről a Cívishír újságírója faggatta.

- Az Európa-bajnokságot Szicíliában, Nicolosiban rendezték, május 28. és 31. között. Találkoztam a pályán 75 éves futókkal is, ráadásul egészen sokan indultak abban a korcsoportban is, és egyáltalán nem voltak lassúak, mint ahogy azt esetleg gondolnánk - emlékezett vissza Mónika, aki több éve tervezte már, hogy részt vesz a versenyen, sőt tudatosan készült is rá. Évek óta indult a Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség Országos Bajnokságain. Többször rajthoz állt külföldi magashegyi terepfutó versenyeken, Szlovéniában, Olaszországban, Romániában. Ezeknek egy része ITRA-pontot (International Trail Running Association) is ad a futóknak, valamint a verseny nehézségét is jelző kategóriákba (Endurance Points) sorolja azokat, és ez bizonyos versenyeken az indulás feltétele is.

A legújabb információkért és izgalmas hírekért látogass el hozzánk a Haon.hu Google News platformján!

2025 februárjában Mónika végül úgy döntött, hogy nevez a közelgő Európa-bajnokságra, noha már fél éve nem futott, mivel 2024 augusztusától komoly térdproblémái akadtak. "Nem akartam erőltetni a futást, inkább a kerékpározásra összpontosítottam, amikor jó idő volt, kint a szabadban, rossz időben pedig a szobabiciklin" – mesélte. Mónika számos magashegyi túrán fejlesztette a mászótechnikáját, ami korábban a versenyeken gyengeséget jelentett számára. Márciusban újra belekezdett a futásba, de februárra már világossá vált számára, hogy érdemes lenne egy motiváló célt kitűzni, ezért lemondta az április 14-re tervezett térdműtétet. "A mentális felkészülés megkönnyíti a gyógyulást" – tette hozzá. A hosszabb, 50-80 kilométeres távokban való jártasságát sajnos el kellett engednie, hiszen a futásból elég sok időt kihagyott. Így aztán úgy döntött, hogy "csak" az Etnára fog felmenni. Rendszeresen járt a Zemplénbe és a Bükkbe, míg végül részt vett a Kékes Csúcsfutáson, ami egyben a vertical országos bajnokság is volt. Ahogy közeledett az Eb, Mónika egyre biztosabb volt abban, hogy sikerülni fog, hiszen az izmai kellően megerősödtek, hiszen havonta 200 kilométert kerékpározott, miközben saját edzéstervet követett. "Ez a felkészülés meghozta a gyümölcsét" – zárta szavait Szentpáli Gavallér Mónika.

A 2025-ös Masters Trail Európa-bajnokságot nem mindennapi helyszínen, a kontinens legmagasabb aktív vulkánján, a varázslatos Etnán tartották. Mónika pályafutásának eddigi legkompaktabb távján, mindössze 4,7 kilométeren állt rajthoz. Bár a laikus szemlélők számára ez a táv talán könnyednek tűnik, a valóság egészen más, hiszen a versenyzőknek folyamatosan a meredek hegyoldalon kellett felfelé küzdeniük. A kihívást tovább fokozta a táv során leküzdendő ezer méteres szintkülönbség, ami igazi próbát jelentett a résztvevők számára.

Abban biztos volt, hogy a legjobb húsz közé nem fog bejutni, hiszen az 50 és 54 év közöttiek kategóriája mindig a legnépesebb, mégis, az 1 óra 22 perc 13 másodperces időeredménye alapján a 17. helyet érte volna el. Azonban ez a helyezés csak egy pillanatig tartott, mivel kizárták. A versenyt bottal indította, de a rajtszámára nem került fel az a jelzés, amely a botos futást engedélyezte volna. A szervezők szerint ez az ő felelőssége volt, ám ő úgy véli, hogy a nem megfelelő tájékoztatás vezetett a félreértéshez. Sajnos, az Európa-bajnokság minden tekintetben kaotikusnak bizonyult, és jogtalannak tartja a kizárását. Óvást is benyújtott a helyszínen, de sajnos nem járt sikerrel.

Nagyon elszomorít, hogy így alakultak a dolgok, de mégis van egy cseppnyi vigasz számomra: a saját elvárásaimhoz képest sikerült jobb időt elérnem. Sajnos ez nem került feltüntetésre az eredmények között, ami a szervezők részéről kissé szabálytalan lépés. Minden nehézségből próbálok erőt meríteni, és levontam a tanulságokat, hogy tovább léphessek.

„Tedd különlegessé a mondandódat!” – javasolta.

Mónika számára nem sok idő maradt a kesergésre; máris a következő kihívásra összpontosított, hiszen fel kellett készülnie az augusztus végi világbajnokságra, amelynek olaszországi Meduno adott otthont. - A szicíliai Európa-bajnokságon úgy éreztem, hogy túlságosan magányos voltam. Bár más magyar versenyzők is részt vettek, nem alakultak ki szorosabb kapcsolatok. Ebből tanulva a világbajnokságra egy csapatot szerveztem. Hihetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy többen együtt utazhattunk, és közösen élhettük át a világversenyt. Leírhatatlan érzés egy olyan helyszínen rajthoz állni, ahol 36 különböző országból több mint ezer futó gyűlik össze a megmérettetésre - tette hozzá emlékeivel gazdagodva.

Összesen heten vágtunk neki a versenynek, és sajnos a meteorológusok jóslatai nem csaltak: a világbajnokság idejére borongós, esős idő köszöntött ránk. Az első napon a körülmények katasztrofálisak voltak, sárban és dagonyában kellett megküzdenünk a távval. Az uphill szakasz 5 kilométer hosszú volt, 800 méteres szintemelkedéssel, ami igazi próbát jelentett az erőnlétünkre nézve. Soha nem zártam még versenyt az utolsó helyen, de itt ez a nem éppen örömteli eredmény is megtörtént: a korcsoportomban 1 óra 11 perc 9 másodperces idővel a 35. helyen végeztem. Mégis, az 50-es korosztály erejét jól tükrözte, hogy több fiatalabb versenyzőt is sikerült megelőznöm, ami némi vigaszt nyújtott számomra. Ráadásul bot nélkül indultam, mert az Eb-ről való kizárásom után nem akartam, hogy ez megint megtörténjen velem. A második nap a hosszú távú futás következett, ahol 34 kilométert kellett teljesítenünk, 1933 méteres szintemelkedéssel. Szívem fájt, hogy ezen a távon nem tudtam elindulni. A harmadik napon azonban vállaltam a kihívást, és a 15 kilométeres távra is rajthoz álltam, amelyben 800 méter szintemelkedés várt ránk. A hegynek felfelé futás 6 kilométert tett ki, majd a lefelé vezető szakasz 9 kilométert jelentett – mesélte Szentpáli Gavallér Mónika.

Előzetesen úgy gondolta, hogy itt gyengébben teljesít majd, de végül a vártnál sokkal jobban sikerült a futása, 2 óra 9 perces idővel a 37. helyet szerezte meg, szintén fiatalokat maga mögött hagyva.

Mónika életében a munkája révén is komoly helyet foglal el a sport. Immár tíz éve sportolókkal foglalkozik. - Saját magamat sportrehabilitációs edzőként és egyetemet végzett coachként szoktam bemutatni „Tedd különlegessé a mondandódat!” – javasolta. - Komplex testi- lelki segítséget igyekszem adni azoknak, akik hozzám fordulnak. Az elmúlt két évben a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetségnél elnökségi tag voltam, amelyről idén tavasszal lemondtam, mert a Magyar Sport Coachok és Mentáltrénerek Társaságában lettem minősített szakmai tag, ami önmagában egy komoly szakmai elismerés. Ott jelenleg a nagyköveti program alapjain dolgozunk a társaimmal.

Gyakran látogattak meg engem a sérülésből felépült futók, hogy büszkén bemutassák a versenyeken elnyert trófeáikat. Ez a látvány adta meg nekem az első inspirációt. Az érzés, hogy én is szeretném megélni az ilyen csodálatos pillanatokat, egyre erősebben fogalmazódott meg bennem. Így hát elhatároztam, hogy belevágok a futás világába.

Két évtizeddel ezelőtt, amikor még edzőként tevékenykedtem, a kardióedzések mellett a futásra is felfigyeltem. Az emlékeimben élénken él az a novemberi nap, amikor elindultam a lakásunktól a Bem tér irányába, ami körülbelül egy kilométeres távolságra volt tőlünk. Akkoriban még nem voltam a legjobb formámban, de a karácsonyra már sikerült több kört futnom a stadion körül. A következő év januárjában pedig részt vettem a nagyerdei Oxigén Kupán, ahol az öt kilométeres távot teljesítettem. Ám már a második kör után, februárra rájöttem, hogy ez a táv számomra túl rövid. Hamarosan az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy ha ilyen simán megy a futás az Alföldön, akkor a hegyek között is meg fogom állni a helyem.

Budapest környéki, bükki versenyekre neveztem, 7-14 kilométeren. De nyárra már ezt is kevésnek tartottam. Jött az első félmaraton síkon a Balatonnál, igaz, akkor még két részletben, mert az ottani verseny szabályzata lehetővé teszi, hogy egy napon belül két etapban teljesítse valaki a távot. A hegyek nagyon közel állnak hozzám, és mivel az igazán szép helyekhez hosszabb távot kell megtenni, világossá vált számomra, hogy ehhez a feladathoz valahogy fel kell nőnöm.

Kezembe akadt egy izgalmas újság, amely a terepfutás világáról szól, és különösen a legendás UTMB (Ultra Trail du Mont-Blanc) versenyt emelte ki. Minden augusztusban a festői Chamonix városát ellepik a kitartó terepfutók, akik a világ minden tájáról érkeznek, hogy részt vegyenek ezen a különleges eseményen. A futók körében ezt a rendezvényt a terepfutás olimpiájaként emlegetik, és nem véletlenül, hiszen egy teljes hétig tartó ünneplésről van szó. Megosztottam a férjemmel, hogy szívesen beneveznék, és komolyan elhatároztam, hogy felkészülök a 56 kilométeres távra. A reakciója érdekes volt, mert tudta, hogy eddig a legnagyobb távolság, amit futottam, a balatoni 21 kilométer volt – ráadásul ezt is két részletben teljesítettem!

Mónika álma, amely az elszántság és egy jó adag szerencse eredményeként valósult meg, gyorsan valóra vált. Két évvel ezelőtt eljutott az ultrafutók egyik legnevezetesebb versenyére, amelyhez számos kvalifikációs pontot kellett összegyűjtenie különböző hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Ezt követően került csak be a sorsolásba, ahol hihetetlen szerencséjének köszönhetően azonnal kihúzták a nevét – miközben mások akár 6-8 évet is várnak erre a lehetőségre. Lehet, hogy első hallásra furcsának tűnik, de a futóversenyek számára egy új, eddig ismeretlen dimenziót nyitottak a kikapcsolódásban.

- Úgy relaxálok, hogy közben az összes sejtem maximálisan koncentrál. Ilyenkor annyira fókuszált állapotban vagyok, hogy egy ezredmásodpercre sem zökkenek ki, mert különben megcsúszok a terepen, vagy éppen a bokám fordul ki - magyarázta, hozzátéve, hogy a családja, a férje és két gyermeke, maximálisan támogatják a "hóbortját". A férje gyakran elkíséri, segít neki a frissítésben, a megbeszélt pontokon találkoznak.

Az idei szezon lassan véget ér, és ez egyben már a 2026-os versenyekre való felkészülés kezdete is. A világbajnokságon, amely Csehországban lesz, ismét szeretne elindulni, úgy tervezi, hogy szintén több távon rajthoz áll majd. - Mindenképpen elindulok március végén az I. Debrecen Maratonon is „Tedd különlegessé a mondandódat!” – javasolta. - Hosszabb távot már teljesítettem aszfalton (50 kilométer az országos bajnokságon), de valahogy úgy alakult, hogy maratoni időm még nincs. Különleges lesz számomra, hogy ezt éppen hazai környezetben valósíthatom meg - árulta el.

Mónika a munkájában is azokat az alapelveket követi, amelyeket a sportban is alkalmaz. Számára a folyamatos fejlődés nem csupán lehetőség, hanem elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy mindig a legmagasabb színvonalon támogathassa azokat, akik különböző problémáikkal keresik meg.

Azt szoktam hangsúlyozni, hogy a testi és lelki jólét elérésében én körülbelül ötven százaléknyi támogatást tudok nyújtani, míg a másik felét annak kell beletennie, aki keres engem - mondta. - Ha valaki elhatározza, hogy sportolni szeretne, akkor elengedhetetlen, hogy megteremtse a megfelelő körülményeket. Ez magában foglalja a helyes táplálkozást, a megfelelő folyadékbevitelt, a regenerációt és a keresztedzéseket is.

Fontos, hogy egy idősebb futó tisztában legyen azzal, hogy ha már túl van a negyvenen, akkor a regenerálódásra több időt és figyelmet kell fordítania. Aki ezt elhanyagolja, előbb-utóbb azt tapasztalja, hogy itt-ott fájdalmak jelentkeznek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a futás nem csupán a lábak mozgásáról szól. Sokszor, az időhiány miatt, a megfelelő bemelegítést és a nyújtást is kihagyják az emberek. Miközben az autónkat elvisszük a szervizbe egy olajcserére, a saját testünkről gyakran elfeledkezünk, és nem biztosítjuk számára a szükséges törődést. Talán a szemléletváltás a kulcs. A sport célja legyen az egészség megőrzése! Ezt rendkívül fontosnak tartom - emelte ki Szentpáli Gavallér Mónika.